Hamana Zsolt

Az emberszabásúak és a béka

Már hetek óta a gorilla és az oran­gu­tán vi­tá­já­tól volt han­gos az eső­erdő. Nem tud­ták el­dön­teni, me­lyi­kük ha­son­lít job­ban a bolygó ural­kodó fa­já­hoz, az em­ber­hez. Az oran­gu­tán sze­rint egy­ér­tel­műen ő, mert az ember a go­ril­lá­ban csak ön­maga torz­képét, le­mez­te­le­ní­tett és ugyan­ak­kor csúf ál­lati kön­tösbe bur­kolt mását pil­lantja meg. A go­rilla sze­rint ez le­het­sé­ges, de meri-e egy­ál­ta­lán az oran­gu­tán ta­gadni, hogy a go­rilla em­beri vo­ná­sai tö­ké­let­len­sé­gük­ben is meg­szé­gye­ní­tően hűnek bi­zo­nyul­nak az ere­de­ti­hez.

–  Ez csak egy vélemény, kedves go­rilla, mond­hatni Dar­win-ta­gadó eret­nek­ség. Ol­vas­tam, hogy brit ku­ta­tók sze­rint a gyű­rűs­ujj hossza dönt kö­zöt­tünk, ez egyéb­ként a tesz­tosz­teronnal is össze­függ, ami­ből az oran­gu­tán­nak lé­nye­ge­sen több van, mint az Önök fa­já­ban bár­ki­nek is.

–  Állj!

A hang az égből jött. Egy óriási fosz­fo­resz­káló béka je­lent meg a go­rilla és az oran­gu­tán előtt.

–  Tudják, hogy amit beszélnek, csak egy tu­do­má­nyos hab­laty, min­den ala­pot nél­kü­löző szó­fo­lyam, amíg az erdő szel­leme, a bé­ka­to­tem ki nem vá­lasztja a két vé­le­mény közül a rele­vánsat?

–  Nem.

–  Javaslom, éjjel vigyék el a vi­lá­gító rétre gon­do­la­tai­kat per­ga­me­nen le­je­gyezve, és te­gyék a fosz­fo­resz­káló bé­ka­to­tem alá. Mire haj­nal­ban vissza­men­nek, a bé­ka­to­tem meg­hozza dön­té­sét.

Így is lett. Kiderült, hogy a csim­pánz ha­son­lít a leg­job­ban az em­berre.

Tanulság: jobb, ha nem rejt­jük béka alá a vé­le­mé­nyün­ket.