Mezey Katalin

Öregasszony mondja

De sokat kellett magyaráznom,
hogy végül mégse ért­se­nek meg.
De sokat is kel­lett ta­nul­nom,
hogy végül mégse ért­sek sem­mit.
De sokat kel­lett szép­nek len­nem,
hogy a csúf­sá­gom ki­de­rül­jön,
de sokat kel­lett jónak len­nem,
hogy a jó­sá­gom le­ta­gad­ják.
De sok iga­zat kel­lett szól­nom,
hogy engem szid­ja­nak ha­zug­nak.
De sokat is kel­lett sze­ret­nem,
hogy rám or­dít­sák: – Ta­ka­rod­jál!
De sokat kel­lett sír­nom ahhoz,
hogy a könnyeim ki­ne­ves­sék,
De sokat kel­lett gon­dos­kod­nom,
sze­ret­teim mégis el­vesz­tek.
De sokat kel­lett ipar­kod­nom,
amíg ha­szon­ta­lanná let­tem.
De sokat is kel­lett tö­rőd­nöm,
hogy ne tö­rőd­jék velem senki,
de sokat kel­lett adnom ahhoz,
hogy ne akar­jak kapni sem­mit.