Peti Zsombor

Hinta

(Rebekának)

Sokat gondolkodtam magamban,
mit hagy­hat­nék ma ka­rod­ban,
mivel is lep­jem meg a lányt
azon a napon, mikor nővé vált.

Pusztító-vész áradatként ontották el
el­mé­met a gon­do­la­tok, ki is vagy te.
Hisz olyan, mintha is­mer­né­lek ezer
éve. Fel­nőtt férfi gyer­mek-em­léke.

Hintanyikorgás, kisgyermeknevetés.
Ten­ger­parti for­ró­ság­ban ját­szó ka­val­kád.
Örömbe és nosz­tal­gi­ába ta­szító édes-prés.
S ím hát, fel­nőt­tem. S ma fel­nőt­tél te is.

Nehéz volt választani, írni neked,
nem tud­tam iga­zán, hogy mi le­he­tek.
Múlt­ban tén­fergő barát, annak árnya,
vagy tán a je­len­nek kóbor ván­dora.

Valahogy mégis késztetést éreztem,
hogy te­gyek va­la­mit, hogy meg­lep­jem
kis­gyer­mek­ko­rom szép her­ceg­nő­jét.
Ka­la­pom emelve, így tisz­te­leg­nék.

Ha elfogadod, mit esetlenül nyúj­tok.
Tégy bele min­dent, mi néked fon­tos.
Mi bol­dog­sá­got okozva ben­ned mozog,
mi lé­nyed mé­lyén, fel­dúlva ka­va­rog.

Őrizd benne szemednek vidám moso­lyát,
mit sze­mem a bu­szon ülve benne lát.