Kozma Andor

A karthágói harangok

(Ajánlva a pápai diákoknak)

A pápai öreg kollégyiom terme
Csupa vén di­ák­kal zsú­fo­lá­sig telve.
Ajkuk néma, mint a fa­ra­gott ké­pek­nek,
Pedig ve­re­kedő vad fic­kók le­het­nek:
Több hom­lo­kon, arcon be­for­radt seb­he­lyek,
Ke­mény hideg-vasra valló em­lék­je­lek;
Van, kinek hi­ány­zik félkeze, féllába…
Ilye­nek is jár­nak Pápán is­ko­lába.

Ki históriában kutat világeszmét,
Tudós Bocsor Ist­ván pro­fesszor tart lec­két.
Ta­valy Deb­re­cen­ben még Enyéng követje,
Alig egy fél éve még töm­löcre vetve,
Most Bécs ke­gyel­mé­ből, rend­őr­től fi­gyelve,
Megint ka­ted­rá­ján a ha­tal­mas elme.
Ti­lal­mas ré­szére a honi tör­té­net,
Hanem Kar­thágórul s Rómárul be­szél­het.
Im, be­szél is bőven ékesszavú ajka,
Vissza­tért diá­kok szom­jan csügg­nek rajta.

…„S a dicső Karthágó, mondja a pro­fesszor,
Végső di­a­dalra ke­se­re­dett akkor.
Ezer éves múlt­ját üti vala arcul,
Hogyha le­mond gyá­ván a rá­tuk­mált harcrul.
Maga döly­fös Róma egye­dül ha támad,
Nem győz hős ha­rag­ján Kar­thágó ha­dá­nak.
Bar­bár Massinissa, gaz numid szö­vet­ség,
Ez pecsételé meg Kar­thágó eles­tét.
Ám Kar­thágó népe a bús vég­ve­szély­ben
Nagy­szerű ha­lálra buz­dult föl ke­vé­lyen.
A nem­zeti zász­lók lo­bog­tak ki­bontva,
Tó­dul­tak alá­juk, nőtt a had na­ponta.
Kar­thá­gói fér­fit asszony nem ma­rasz­tott,
Hont vé­deni men­tek urak és pa­rasz­tok,
Ke­res­ke­dőt üzlet, mes­ter­em­bert szer­szám
Nem kö­tött le többé, – be­áll­tak ezer­szám.
S a zsönge diá­kok az is­kola pad­ját
Fegy­ve­rért esengve ön­ként odahagy­ják…
Ó, a bol­dog ifjak, ép erős le­gé­nyek,
Mint irígylik őket rok­kantlábu vének!
S ezek is el­men­tek, nem sujthatva más­sal,
Sujtani az el­lent bátor, bölcs ta­náccsal.
Talpra pún! Fegy­verre! Ne hagyd ős ha­zá­dat!
Nincs kard? – Egye­nesre iga­zítsd ka­szá­dat!
Nincs elég húr íjra, hogy nyi­lad rö­pít­sed? –
Van hajuk a nők­nek, kösd rá s azt fe­szít­sed!
Lel­kes hon­le­ányok örö­mest le­nyír­ják, –
S sze­reli arany­húr a har­co­sok íjját.
De a had­hoz pénz kell s Kar­thá­gó­nak nincs már,
Rég ra­bolja Róma, ki­ürült a kincs­tár.
Kar­thá­gói del­nők, híres cso­da­szé­pek
Vi­sel­nek gyé­mán­tot, igaz­gyön­gyös éket,
Sma­rag­dot, ru­bin­tot, zafirt, ame­tisz­tet,
Nap­ke­leti to­pázt, dí­szét min­den dísz­nek –
S most le­sze­dik sorra, ami raj­tuk drága
S köz­kin­csül te­szik le honuk ol­tá­rára.
Ó, szent ha­za­fi­ság ma­gasz­tos tűz-láza!
Az egész Kar­thá­gót fel­gyújtja, fel­rázza.
Min­dent a ha­zá­ért!… S ki-ki egyet­ér­tett:
Sem isten, sem ember, – első a köz­ér­dek!
Bás­tya­kő­ért tor­nyot, temp­lo­mot dön­töt­tek
És a ha­ran­gok­ból ágyu­kat ön­töt­tek!"…

Mily prelekció ez? Úgy zeng, mint az ég­bolt…
Esz­mél a pro­fesszor, el­hall­gat, – elég volt.
Hogy is volt? – Kar­thágó, ha­ran­gok és ágyú…?
Mily anak­ro­niz­mus, tu­dat­lan és bár­gyú!
S mégis: a te­rem­ben nem mo­so­lyog senki,
Csönd van… tüzes arcok… s könnye­zik min­denki.
Nem szól a pro­fesszor; ha még szólna: tor­kán
Ki­törne, mely fojtja, a zo­ko­gás-orkán.
Ül so­káig némán, só­hajt ke­ser­ve­set:
„S Kar­thágó – el­esett."

Jegyzetek, élet­rajz

Tudós Bocsor István – a pápai re­for­má­tus kol­lé­gium ta­nára, író (1807–1885)

Massinissa – numídiai király (Kr. e. 238–149). A má­so­dik pun há­ború (Kr. e. 218–201) alatt Kar­thágó szö­vet­sé­gé­ből át­pár­tolt a ró­mai­ak­hoz, s je­len­tős sze­repe volt a har­ma­dik pun há­ború (Kr. e. 149–146) ki­rob­ban­tá­sá­ban is.

Kozma Andor

(1861–1933)

1861 Január 12-én született Marca­li­ban (So­mogy megye), re­for­má­tus csa­lád­ban. Bárd Mik­lós költő test­vére.

Középiskoláit Pápán, a refor­má­tus kol­lé­gium­ban, Fel­ső­lö­vőn és a bu­da­pesti evan­gé­li­kus fő­gim­ná­zium­ban vé­gezte.

A pesti egyetemen jogot hallgatott, majd egy évig ka­to­na­ként szol­gált.

1885-ben az Első Magyar Általános Biz­to­sí­tó­tár­sa­ság szol­gá­la­tába lé­pett, egy évig Po­zsony­ban élt.

1886 Áthelyezték Miskolcra.

1889 Megjelent első verseskötete (A teg­nap és ma).

1890 Budapestre került. Több lap­nak is mun­ka­társa lett.

1893 A Kisfaludy Társaság tagja.
Ver­sek címen újabb kö­te­tet pub­li­kált.

1898 Kiadták Szatírák című kötetét.

1900 Európai utazásokat tett.

1901 A Magyar Tudományos Akadémia le­ve­lező tagja lett.

1902 Vallásos költeményeket publi­kált.

1909 Magyar Symphoniák című köny­vé­ben je­len­tek meg újabb ver­sei.

1910–1918 A liptószentmiklósi ke­rü­let or­szág­gyű­lési kép­vi­se­lő­jévé vá­lasz­tot­ták.

1920 A Magyar Tudományos Akadémia tisz­te­leti tagja lett. Utolsó kö­te­té­vel je­lent­ke­zett (Ma­gyar rap­szó­diák).
Lírai mun­kás­sága mel­lett je­len­tős ta­nul­má­nyo­kat írt Arany Lász­ló­ról, Gyu­lai Pál­ról, Eöt­vös Jó­zsef­ről, Kiss Jó­zsef­ről és Arany Já­nos­ról. Sok tár­cá­ban örö­kí­tette meg kül­földi és bel­földi uta­zá­sait.

1933 Április 16-án halt meg Buda­pes­ten.


MAGYAR KÖLTŐK
19. szá­zad, I–II.

(2001)

Megjelent a MAGYAR REMEKÍRÓK Új Fo­lyam so­ro­za­tá­ban.

Kiadja a Kortárs Könyvkiadó.

www.kortarskiado.hu


Oldal tetejére