Fürth Éva

Tükörterem

Charlottenburg, Berlin

Nincs jó idő, a fények tompák, a tük­rök vakok. A bá­lo­zók meg­ér­kez­nek. Egy­lé­leg­zetű báli for­ga­tag.

Visszafordulok a tükör felé, sötét vak üve­gét nézem. Tu­ris­ták lé­zen­ge­nek a te­rem­ben, bá­mész­kod­nak, fény­ké­pez­nek. Nyo­masztó ez a tü­kör­te­rem, élet­te­len, a tük­rök ré­giek, fur­csa csa­va­rok­kal össze­sze­relt ré­szek­ből áll­nak. Vé­gig­si­mí­tom pa­lack­zöld taft­ru­hám, nyak­szir­te­men meg­iga­zí­tom szé­pen el­ren­de­zett fri­zu­rám, az ab­lak­ke­ret­nek dőlök. Az egy­sé­ges­nek lát­szó for­ga­ta­got pró­bá­lom rész­le­tei­ben meg­nézni. A több­ség lá­gyan rin­ga­tó­zik part­nere kar­ján a zene finom üte­mére, el­ré­vedő te­kin­te­tek, ki­pi­rult arcok, de lám, az a ked­ves fi­a­tal lány a terem túlsó vé­gé­ben, talán szí­ve­seb­ben tán­colna a sa­rok­ban ra­jon­gók­tól kö­rül­vett na­gyon csi­nos fi­a­tal­em­ber­rel. Nem néz part­ne­rére, néha kilép az ütem­ből, na­gyot só­hajt. A fi­a­tal­em­ber ra­jongó női te­kin­te­tek kí­sé­re­té­ben mesél va­la­mit. Nem is annyira ér­de­kes, amit mond, mint amennyire csil­log­nak a te­kin­te­tek. A tán­coló lány mégis oda­vá­gyó­dik. Lopva, tit­kon, a tük­rök adta le­he­tő­ség­gel élve nézi, fi­gyeli a szép ifjút.

Nem tudok szabadulni a tükrök okozta hamis il­lú­zió ér­zé­sé­től.