Varga Kriszta

Melankólia

Jöjjön el a Te Országod,
de én hova men­jek?
Két­sé­ged­nek ko­vá­sza­ként
ön­ma­gam­nak kel­jek?

Esetlegesen, sorsomon könnyezve
hull­tam ki a szád­ból,
langy-vé­let­len tócsa va­gyok
az arcod szé­lén, nyál­ból.