Bácsi István

Problémás vevő

Késő délelőtt érkezett az üzlet üveg­por­tálja elé. Az eladó rög­tön ész­re­vette őt, az üveg mögül ala­po­san fel­mérte, elő­ké­szí­tette a meg­fe­lelő stra­té­giát, s ma­gára öl­tötte leg­el­len­áll­ha­tat­la­nabb mo­so­lyát. Kinn az ember eköz­ben ta­nács­ta­la­nul né­ze­gette a ki­ra­kat­ban ki­ál­lí­tott tí­pu­so­kat, majd az elekt­ro­ni­kus táb­lán ol­vas­gatta a ter­mék­le­írá­so­kat. Végül be­lé­pett az üz­letbe. Az eladó rög­tön le­csa­pott rá.

–  Segíthetek?

–  Jó napot kívánok! – köszönt a vevő. – Igen. Egy min­den al­ka­lomra meg­fe­le­lőt ke­re­sek.

–  Konkrétan milyen alkalmakra gon­dol?

–  Hát..., ügyintézés, állásinterjú..., meg egy­ál­ta­lán, amit em­be­rek kö­zött lehet vi­selni.

–  Vannak univerzális típusaink is, ter­mé­sze­te­sen. De önnek sze­mélyre sza­bott cso­ma­gom van. A „Sun” ter­mék­csa­lád­ból aján­lok ket­tőt, az S–1-et a sza­bad­idős te­vé­keny­sé­gek­hez, az S–2-t pedig a ked­ve­sé­vel el­töl­tött meg­hitt órákra. A „Mát­rix” csa­lád­ból szin­tén ket­tőt aján­lok, az M–1 ide­á­lis üz­leti tár­gya­lá­sokra, ál­lás­in­ter­júkra, elő­adá­sok tar­tá­sára, az M–2-nél pedig nincs meg­fe­le­lőbb ter­mék a pi­a­con, amit iro­dai hasz­ná­latra ja­va­sol­hat­nék. Bónusz­ként kap még egy ötö­dik ter­mé­ket is. De mon­da­nom sem kell, va­la­mennyi ter­mé­künkre jel­lemző az, hogy pi­ac­ve­zető a saját szeg­men­sé­ben, a leg­is­mer­tebb és leg­be­fo­lyá­so­sabb em­be­rek egy­aránt a mi ter­mé­keink se­gít­sé­gé­vel épí­tik fé­nyes kar­ri­er­jü­ket. Ön is csat­la­koz­hat ehhez az elő­kelő kör­höz, nincs más te­en­dője, mint meg­vá­sá­rolni ezt a négy plusz egy ter­mé­ket. Cé­günk ter­mé­sze­te­sen gon­dot for­dít ter­mé­kei utó­éle­tére is, ne­künk min­den­nél fon­to­sabb a vevő elé­ge­dett­sége. A meg­vá­sá­rolt cso­mag­hoz bónusz­ként adjuk a ter­mék­fel­he­lye­zési és ész­re­vét­len ter­mék­cse­ré­lési tré­nin­gün­ket is, bent­la­ká­sos in­ten­zív kép­zés for­má­já­ban a Pa­ra­di­csom-szi­ge­te­ken, önnek csu­pán az uta­zás és a szál­lás költ­sé­geit kell vi­sel­nie.

–  De én... – próbált szóhoz jutni a vevő.

–  Ön kivételesen fontos nekünk, ezért ál­lí­tot­tam össze önnek sze­mélyre sza­bot­tan ezt a ter­mék­cso­ma­got. Ter­mé­keink el­nyű­he­tet­len mi­nő­sé­gét bi­zo­nyítja, hogy élet­hosszig tartó ga­ran­ciát adunk va­la­mennyire. Ön bi­zo­nyo­san előbb hal meg, mint­hogy a mi ter­mé­künk el­hasz­ná­lódna. Ó, bo­csás­son meg!, félre ne értse!, bol­dog, hosszú éle­tet, ma­tu­zsá­lemi kort kí­vá­nok önnek, csu­pán arra utal­tam, hogy ter­mé­keink élet­tar­tama túl­mu­tat az em­beri lét­ként ér­tel­mez­hető időn. Ter­mé­sze­te­sen a te­me­tésre majd a ha­lott­ke­zelők profi módon ki­cse­ré­lik önön az éppen vi­selt ter­mé­ket az al­ka­lom­hoz illő, bónusz­ként ka­pott ötö­dikre, a „Ha­dész” nevű, utolsó útra kí­sérő ter­mé­künkre. Min­denre ki­ter­je­dően gon­dos­ko­dunk ügy­fe­leink­ről, a cso­mag­hoz járó bónusz tré­nin­gen vá­sár­ló­in­kat nem ter­hel­jük fe­les­le­ge­sen a „Ha­dész” fan­tá­zia­nevű ter­mék fel­he­lye­zési is­me­re­tei­vel. Ter­mé­keink tar­tós­sága már több­ször fel­ve­tette azok örö­köl­he­tő­sé­gé­nek kér­dé­sét, de – látom, ön is ezen a vé­le­mé­nyen van –, ez még­is­csak mor­bid ötlet, hi­szen a ter­mék min­dig egyénre sza­bott, úgy­szól­ván a sze­mé­lyi­ség tar­to­zéka.

–  Én csak... – próbált ismét szó­hoz jutni a vevő, míg az eladó le­ve­gőt vett.

–  Ön megérdemli a legjobbat. Az is mu­tatja az ön ki­vá­ló­sá­gát, hogy a leg­jobb­hoz jött. Aki ilyen he­lyes ér­ték­íté­let­tel ren­del­ke­zik, mint ön, annak csakis ná­lunk a helye. Aki szá­mít, az mind ná­lunk vá­sá­rol. Ön in­tel­li­gens ember, nem is kell önnek hossza­san ecse­tel­nem ter­mé­keink mű­szaki pa­ra­mé­te­reit, ilyen mű­velt em­bert, mint ön, kár lenne szá­raz ada­tok­kal un­tat­nom. Egyéb­ként is, a tré­ning után ma­gá­tól ér­te­tődő lesz a hasz­ná­lat. Addig pedig jobb, ha nem is bontja ki a cso­ma­got, a ga­ran­cia nem vo­nat­ko­zik a nem ren­del­te­tés­szerű hasz­ná­lat­ból eredő ká­rokra.

–  Egy univerzálisat szeretnék... – mondta a vevő, de az eladó ismét belé foj­totta a szót.

–  Igaza van, a helyes döntés meg­ho­za­ta­lá­hoz meg kell vizs­gálni az al­ter­na­tí­vá­kat is. Uni­ver­zá­lis ter­mé­keink szin­tén ki­váló mi­nő­sé­gűek. Azok­ból is sokat adunk el, az igény­te­len, je­len­ték­te­len em­be­rek elő­sze­re­tet­tel vá­sá­rol­ják azo­kat. Üz­leti fi­lo­zó­fi­ánk sze­rint a je­len­ték­te­len, úgy­mond cé­günk rang­ján aluli vá­sár­lók­kal is úgy já­runk el, mintha ők is fon­to­sak len­né­nek ne­künk. Önnek bát­ran áru­lom el eze­ket az üz­leti ti­tok­nak szá­mító in­for­má­ció­kat, hi­szen ön nem tar­to­zik ezek közé. Sze­ren­csére ön tel­je­sen tisz­tá­ban van az uni­ver­zá­lis ter­mé­kek hát­rá­nyai­val, pusz­tán a mér­le­ge­lés ked­vé­ért vizs­gálta meg, de látom, már el is ve­tette, hogy ko­mo­lyan le­hetne venni egy uni­ver­zá­lis ter­mé­ket mint al­ter­na­tí­vát, a multi­funkcio­nalitás is­mert kor­látai miatt. He­lye­sen dön­tött.

–  Nem szeretnék csomagot, az anyagi le­he­tő­sé­geim sem en­ge­dik meg – szólt közbe a vevő.

–  Értem. Mint már mondtam, univer­zá­lis ter­mé­keink is ki­vá­lóak. Szá­mos vevő, aki­nek nincs szük­sége a cso­ma­gok komp­lex tu­dá­sára, elő­sze­re­tet­tel vá­sá­rol uni­ver­zá­lis ter­mé­ket. Ezek a ter­mé­kek né­hány el­ha­nya­gol­ható hát­rány mel­lett ren­del­kez­nek a multi­funkcio­nalitás összes elő­nyé­vel. Ár-érték ará­nyuk a leg­jobb az összes ter­mék közül. Bát­ran aján­lom önnek az U–1-et. Ezt a tí­pust ese­ten­ként még híres celebek is vá­sá­rol­ják. Tes­sék, nézze meg, ke­resve sem ta­lál­hat ennél job­bat.

–  Nem, nem ilyenre gondoltam. Ez nem illik hoz­zám, ebben nem érez­ném jól magam.

–  Az U–2 igazán illik önhöz, ha ezt vá­sá­rolja meg, ga­ran­tál­tan si­ke­res lesz az élet min­den te­rü­le­tén.

–  Ez túl hivatalos, személytelen. Va­lami mást sze­ret­nék.

–  Igen, valóban, ön könnyedebb egyé­ni­ség, önhöz az U–3 illik.

–  Ebben olyan lennék, mint egy vi­csorgó far­kas. Nem ezt kérem.

–  Az U–4 az olyan egyszerű emberek­nek való, mint ön. Tes­sék, ez bi­zo­nyára tet­szeni fog.

–  Nem is tudom. Á, ez sem jó, ezzel úgy néz­nék ki, mint egy múmia.

–  Van még az U–5. De elárulom ma­gá­nak, mert szim­pa­ti­kus ember, ezt csak a leg­pri­mi­tí­veb­bek ve­szik meg, és még eset­leg a haj­lék­ta­la­nok. Maga nem buta ember, fel tudja fogni, mit je­lent ilye­nek­kel együtt vi­selni egy adott ter­mé­ket.

–  Ez sem kell. Nincs valami más?

–  Voltaképpen mit akar? Meg tudja fo­gal­mazni, mi az, amit keres?

–  Valami természeteset. Őszintét.

–  Honnan ismer maga ilyen idejét­múlt kifejezé­seket?

–  Nem is tudom. Apámtól hallottam.

–  Megtenné, hogy definiálja ezt a két ki­fe­je­zést! Csak az egy­ér­tel­mű­ség vé­gett, hogy vajon ugyan­arra gon­do­lunk-e mind­ket­ten.

–  Talán az a természetes, ami nem fel­vett. Ami van. Az őszin­te­ség pedig az, ami be­lül­ről fakad. Be­lő­lem. Én így értem. Maga nem így gon­dolja?

– Aha. Kezdőként részt vettem egy alap­tré­nin­gen, ott volt erről szó. El­ret­tentő pél­da­ként mu­tat­ták be, mint ke­res­ke­delmi for­gal­ma­zásra tel­je­sen al­kal­mat­lan pro­duk­tu­mot. Házi ké­szí­tésű, ama­tőr gá­nyo­lás a ter­mé­sze­tes, őszinte mo­soly, ilyen ter­mé­ket nem­csak a mi há­ló­za­tunk­ban, de a kon­ku­ren­ciá­nál sem kap sehol!