Dudics Emese

Miért merült feledésbe Bohuniczky Szefi?

Egy nyugatos nőíró, írónő, író nő arc­kép­váz­lata

„Csinos, szőke asszony, iro­dalmi ambí­ciók­kal ter­hes.”

I. Bevezetés

A Nyugat kitárta kapuit a nőírók előtt. A lap har­minc­há­rom évfolya­má­ban csak­nem het­ven nő pub­li­kált, akik­ről az utó­kor szinte alig tud vala­mit. (Ez a szám elsőre talán nagy­nak tűnik, ám koránt­sem az, ha tekin­tetbe vesszük, hogy az összes – mint­egy 3500 – szerző csu­pán két szá­za­lé­kát tet­ték ki a nők.1)

Érdekel ezeknek az író­nők­nek a sorsa. Elha­tá­roz­tam, hogy szak­dol­go­za­tom­ban egy nyu­ga­tos asszony éle­tét, pályá­ját dol­go­zom fel: Bohu­niczky Sze­fiét, aki­nek 1926-tól 1940-ig kere­ken har­minc írása jelent meg a Nyu­gatban.2

A fő kérdés, amely foglalkoztat, s amelyre meg­kí­sér­lem meg­ta­lálni a választ, a követ­kező: miért nem tud az átla­gos művelt­ségű mai magyar olvasó Bohu­niczky Szefi léte­zé­sé­ről? Hogyan merül­he­tett fele­désbe élete és mun­kás­sága?

Miért feledkez­tünk el róla? Hagyom, hogy fel­buk­kan­janak ben­nem azok a kér­dé­sek, ame­lyek men­tén kirajzo­ló­dik a dol­go­za­tom váza, az ezekre adandó vála­szok nyo­mán pedig remé­nyeim sze­rint meg­fejthető lesz, miért ala­kult így Bohu­niczky Szefi iro­dalmi sorsa.

Milyen élete volt Bohu­niczky Sze­finek?

Befolyásolta-e érvényesülését a neme?

Elég tehetséges volt-e mint író?

Milyen kapcsolati hálóval ren­del­ke­zett?

Hogyan őrizte emlékét az utókor?

II. Bohuniczky Szefi élete

II. 1. Gyermekkora

Bohuniczky Szefi 1894-ben szü­le­tett a Somogy megyei Nagy­pécselyen. (Érde­kes, hogy szü­le­tési ada­tai tekin­te­té­ben több for­rás is pon­tat­lan! Míg az Aka­dé­miai Kiadó kötete sze­rint 1896-ban3, addig Matyikó Sebes­tyén József élet­rajza alap­ján 1899-ben látta meg a nap­vi­lá­got!4 A Borgos–Szilá­gyi-kötet pedig újabb évszá­mot említ: 1892-t…)

Apai ágon liberális középbirto­kos nemesi csa­lád­ból, anyai ágon értel­mi­ségi pályák felé orien­tá­lódó gaz­dag­pa­raszti csa­lád­ból szár­ma­zott.

„Pécselyi éveimből kevés emlé­kem maradt, és ezek is csak szí­nek. Ha valaki azt mon­daná, hogy kép­zel­gek, elhin­ném. Egyik szín: vörös folt, a másik egy sze­kér, melyet gye­re­kek húz­tak. Anyám­tól tudom, hogy két­esz­ten­dős korom­ban forró para­di­csom­már­tásba nyúl­tam, és ékte­le­nül bőg­tem. Anyám a sze­kérre is emlé­ke­zett: a daj­kám­mal ültünk fel, cse­léd­gye­re­kek húz­ták a sze­ke­ret, s én ijed­tem­ben sír­tam. Ezek­ből követ­kez­te­tem, hogy első emlé­kei­met a rémü­let véste.”5

Gyermek- és fiatalkorában ren­ge­te­get köl­tö­zött a csa­lád, élete állo­má­sai Nagy­pécsely után Tab, Csibe­hegy­puszta, Eper­jes, Hencse, Veszp­rém, Csurgó, majd Buda­pest.

Látókörét, ember­is­me­retét meg­ha­tá­roz­ták ezek a szín­falak, a puszta embe­ré­nek rez­dü­lé­seit épp­úgy ismerte, mint a nagy­vá­rosi művelt körök int­ri­káit. „Pusz­tán szü­let­tem, ott nőt­tem fel, és ma is job­ban magam­ban őrzöm, mint bármi egye­bet. (…) A mesék világa oly gaz­dag a pusz­tán, fan­tasz­ti­kus­sá­gá­ban temér­dek rea­li­tást rejt, ezért oly lenge és vas­kos, aki hall­gatja, sír­hat és nevet­het egy­szerre. (…) Amint meg­érez­tem az írói fel­adat komoly­sá­gát, leg­elő­ször a pusz­tai ember ábrá­zo­lá­sá­ban keres­tem az iga­zat.”6

„…cselédasszonyok dalain, babo­náin, a kuko­ri­ca­mor­zso­lás, toll­fosz­tás, mák- és dió­tö­rés alkal­má­val elmon­dott tün­dér- és kísér­tet­his­tó­riá­kon, betyár­tör­té­ne­te­ken nevel­ke­dett.” Apjá­tól „tanulta a ter­mé­szet tit­kait, ván­dor­ma­da­ra­kat, házi­ál­la­to­kat, vada­kat, bok­ro­kat, fákat és embe­re­ket.”7

Olvasni is szeretett. Ennek elle­nére, bár édes­anyja maga is vers­ked­velő híré­ben állt, Sze­fit mégis igye­ke­zett inkább a házi­mun­kák felé terel­getni. „Kötni és hor­golni taní­tott, de köté­sei­men lecsúsz­tak a sze­mek, hor­go­lá­so­mat állan­dóan fejteni kel­lett. Mégis erő­sza­ko­san kény­sze­rí­tene.”8

II. 2. Lánykora

Tízévesen Eperjesre, az angol­kis­asszo­nyok zár­dá­jába került, ahol nagy­nénje volt a főnöknő. Szen­ve­dett ott. „Ahogy fejlőd­tem, egyre inkább érez­tem, hogy elütök a töb­bi­től: érzé­ke­nyebb vagyok, kímé­le­te­sebb és rész­vétre képes. Csak egy baj volt: a mel­lő­zé­sek elhi­tet­ték velem, hogy csúf vagyok. A tudat még fél­sze­gebbé tett, és leg­jobb aka­ra­tom­ban is meg­tor­pan­tam.”9

Tizenöt évesen küldte el első novel­lá­ját a Kapos­vári Hír­lapnak, ahol később – álné­ven – több verse is meg­jelent.

II. 3. Házassága

Egy fiatalon megélt szerelem elfojtása után szü­lei nyo­má­sára 1912-ben hoz­zá­ment Maller Dezső tanár­hoz. Nem volt belé sze­rel­mes, és később sem ala­kult ki közöt­tük igazi von­zó­dás, kap­cso­la­tuk inkább baráti, part­neri volt.

Budapestre köl­töz­tek, ahol foly­ta­tó­dott a „ván­dor­lás”: az Ost­rom utca után lak­tak az Úri utcá­ban, a Pári­zsi utcá­ban, a Nap­he­gyen, az Attila úton, az Ilona utcá­ban, a Város­ma­jor utcá­ban, majd ismét a Nap­he­gyen. Köz­ben egy ideig Gön­cön és Sió­fokon is éltek, ahol Szefi szü­lei is lak­tak. (Éppen ott érte el őket a front­vo­nal 1944-ben. Rónay László így írt erről tanul­má­nyá­ban: „Emlé­ke­zés­kö­te­té­nek leg­meg­rá­zóbb lap­jai szól­nak Sió­fok kiürí­té­sé­ről. Ők akkor ott marad­tak, hiszen a maga­te­he­tet­len szü­lő­ket aligha tud­ták volna hová vinni. Édes­apja is ott halt meg a har­cok alatt. Bohu­niczky Szefi leg­in­kább a kéz­ira­tait fél­tette, ezek vol­tak igazi kin­csei. Dezső bácsi a kert végé­ben ásta el a Lázas évek kész pél­dá­nyát.”10)

Gyermekük nem szü­le­tett.

Anyagilag soha nem áll­tak túl­sá­go­san jól, de azt meg­en­ged­het­ték maguk­nak, hogy Szefi csak az iro­da­lom­nak élhes­sen.

Házassága alatt azért több­ször is meg­érin­tette a sze­re­lem. Schöpflin Ala­dár egy ideig gyen­géd érzel­me­ket táp­lált iránta, de a von­za­lom plá­tói maradt. („Schöpflin sze­relme kitartó érzé­ki­ség.”)11 1927-ben pedig kiköl­tö­zött Bécsbe az őt kitar­tóan ost­romló Czakó Ambró­hoz. Ám a románc nem vál­totta be a hozzá fűzött remé­nye­ket, így fél év után haza­jött, s vissza­tért fér­jéhez. Ekkor Szitnyai Zol­tán­nal keve­re­dett viszonyba, aki­ről ezt írta 1927 szil­vesz­te­rén: „Talán soha­sem sze­ret­tem még így.”

Farkas Zoltán tanúja volt ezek­nek a viha­ros ese­mé­nyek­nek: „Elmon­dom ezt a his­tó­riát, bár kellő óva­tos­ság­gal. (…) Egy szép napon bejelen­tette nekünk, hogy Czakó Ambró­val, az egy­kori kato­li­kus pap­pal sze­re­lembe esett, és vele Bécsbe távo­zik. Dezső, aki alap­jában jó, de min­den tekin­tet­ben igen passzív ter­mé­szetű ember volt, belé­nyu­go­dott. Mi pedig vár­tuk a fejle­mé­nye­ket. Nem is marad­tak el, Szefi haza­jött, ura meg­bo­csá­tott neki, és a házas­élet meg­le­he­tő­sen bohém kere­tek között foly­ta­tó­dott. Szefi erre Szitnyai Zol­tán­nal kez­dett viszonyt.”12 Az 1930-as évek­től kezdve évti­ze­de­kig külö­nös „barát­sá­got” ápolt Luitzen Egbertus Jan Brouwer amsz­ter­dami mate­ma­ti­ka­pro­fesszor­ral.

II. 4. Időskora

Férjével mindezek ellenére alap­ve­tően meg­hitt, támo­gató lég­kör­ben éltek annak 1956-ban bekö­vet­kező halá­láig. Maller Dezső halá­lá­ról így ír Rónay László (aki egyéb­ként Bohu­niczky Szefi örö­köse lett): „Még egy szo­ron­gató rózsa­dombi emlé­kem merül föl. Nem messze tőlünk élde­gélt fér­jével Bohu­niczky Szefi néni, az írónő, akit Móricz Zsig­mond fede­zett föl és Schöpflin Ala­dár pat­ro­nált. Írása nem jelen­he­tett meg, sze­gé­nyek vol­tak, mint a temp­lom egere, Németh László és apám szé­gyen­kezve támo­gat­ták őket.

Szefi néni üzent: férjét elvit­ték az izgal­mak. El kell temetni, hív­junk papot. A ked­ves, halk szavú Dezső bácsit egy szek­rény­ben föl­del­tük el a kert­ben, s a koránt sem barát­sá­gos Már­tí­rok úti rend­ház­ból hamar­jában felgya­logló Hal­may Pasz­kál szen­telte be az ide­ig­le­nes nyug­helyet.”13

1956 után az Írószövetségtől és az Iro­dalmi Alap­tól kapott segé­lyek­ből élt Buda­pes­ten. 1969-ben halt meg.

Ahogyan Takáts Gyula összegezte: „Szefi humor­ral és iszo­nyú aka­rat­erő­vel, mun­ka­bí­rás­sal csi­nálta végig az éle­tét.”14

III. Női írónak lenni a XX. szá­zad ele­jén

Sarkalatos kérdés Bohuniczky Szefi (és nyu­ga­tos nőtár­sai) meg­íté­lése kap­csán: mennyire volt lehet­sé­ges nőként érvé­nye­sülni az 1920-as, 1930-as évek iro­dalmi éle­té­ben? Befolyá­solta-e iro­dalmi meg­íté­lé­sü­ket női mivol­tuk?

Hogy átérezzük annak jelentősé­gét, hogy a Nyu­gat kitárta kapuit a nők előtt, fel kell mér­nünk, milyen tár­sa­dalmi meg­íté­lés alá estek akko­ri­ban a gyen­gébb nem kép­vi­se­lői.

Csupán tíz évvel a Nyu­gat indu­lása előtt, 1898-ban a Kis­faludy Tár­sa­ság hatá­ro­za­tot hozott arról, hogy nők nem lehet­nek a tag­jai.

Gyulai Pál Írónőink című tanul­má­nyá­nak köz­he­lyes elő­fel­te­vé­sei sokáig meg­ha­tá­roz­zák az alkotó nők­ről való köz­gon­dol­ko­dást.15 „Nők még soha­sem tör­tek új pályát sem iro­da­lom­ban, sem művé­szet­ben, egyet­len nagy esz­mé­vel sem vit­ték előbb a tudo­mányt, s nem is fog­ják soha. (…) A nők kép­te­le­nek a fárad­sá­gos és szi­gorú abszt­rak­ci­óra, (…) s kor­lá­tolt látó­kö­rök miatt és heves szen­ve­dé­lye­ik­nél fogva min­dig egy­ol­da­lú­ságra ragad­tat­nak. (…) Az írónő pályá­ján átok fek­szik, a ter­mé­szet és tár­sa­da­lom neme­zise. Vagy azért, mert bol­dog­ta­lan, s még bol­dog­ta­la­nabb akar lenni, vagy azért bol­dog­ta­lan, mert ír s vég­képp el akarja ját­szani a bol­dog­sá­gát.” Egy másik som­más íté­let sze­rint pedig: „Az írónő nem lehet hű anya és jó fele­ség!”16

Otto Weininger Nem és jellem című, 1903-as tanul­má­nya hasonló gon­do­la­to­kat fejt ki. Pél­dául: „(…) de nin­cse­nek nők, akik bizo­nyos körül­írt, nem túl­sá­go­san maga­san meg­vont, erköl­csi és értelmi hatá­ro­kon túl­ke­rül­né­nek. S azért még egy­szer ki aka­rom mon­dani itt: A leg­ma­ga­sab­ban álló nő is min­dig vég­te­le­nül mélyeb­ben van, mint a leg­mé­lyeb­ben álló férfi.”17

Milyen lehetett tehát magyar nőnek lenni a XX. szá­zad ele­jén? Aho­gyan Pén­tek Orso­lya fogal­maz: „…a szá­zad­for­du­lón Magya­ror­szá­gon a nő helye ott­hon volt, tanulni nem tanul­ha­tott, a tár­sa­dalmi-iro­dalmi kon­szen­zus pedig az volt, hogy a nő sze­rint a világ: nem érde­kes. Női szem­pontú iro­da­lom egy­sze­rűen nincs, női tapasz­ta­lat­ból nem szü­let­het érvé­nyes próza vagy líra, mert csak és pont.”18 (Sokat­mondó tény, hogy mind Kaffka Mar­git­nak, mind Reichard Piros­ká­nak, mind Kosáryné Réz Lolá­nak ki kel­lett har­col­nia, hogy tanul­has­son.)

Ehhez képest Osvát­nak az a dön­tése, hogy nők is pub­li­kál­hat­nak a Nyu­gatban, úttö­rő­nek szá­mí­tott. (Igaz, a fen­nen hir­de­tett „csak a tiszta esz­té­ti­kum szá­mít”-szlo­gen hite­les­sé­gére némi árnyé­kot vet­nek Osvát vélt és valós nőügyei… Ezzel per­sze nem sze­ret­ném két­ségbe vonni, hogy végre való­ban tehet­sé­ges nőírók is bejut­hat­tak a lapba.)

Nem is fogadta mindenki magától érte­tő­dő­nek a fejle­mé­nye­ket, Kolozs­vári Grand­pierre Emil pél­dául egye­ne­sen úgy vélte, hogy „Osvát idió­ták légiója előtt nyi­totta meg a lapot.”

III. 1. Férfiak a nőírók­ról

Hogyan viszonyultak a Nyu­gat egyes szer­kesz­tői, szer­zői a női írók­hoz?

Osvátról alko­tott képün­ket a fen­tie­ken túl Reichard Piroska vissza­em­lé­ke­zése is árnyalja: „…ez a har­minc év volt az, amely alatt nálunk nők komoly írókká fejlőd­tek. És nagy­részt épp a Nyu­gatban. És éppen Osvát Ernő­nek lenyű­göző és egy­ben fel­sza­ba­dító érdek­lő­dé­sé­nek és biz­ta­tá­sá­nak segít­sé­gé­vel. Őt egy­for­mán von­zotta a tehet­ség, akár fér­fiban, akár nőben nyi­lat­ko­zott is meg.”19

Ignotus hozzá­ál­lása meg­le­he­tő­sen vál­to­zé­kony­nak tűnik. Egy­részt úgy tűnt, azo­no­sult a női prob­lé­mák­kal, sőt, szí­ve­sen bújt gon­do­lat­ban a nők bőrébe, hogy átérezze, milyen nőnek lenni.20 Sőt, a nőkér­dés­ről igen modern módon véle­ke­dett: „Mentül töb­bet gon­dol­ko­dom e dol­gon, annál vilá­go­sabb előt­tem, hogy a nagy­anyám kora­beli nőies és a mai eman­ci­pált asszo­nyok közt való különb­ség nem a többé vagy kevésbé nőies nők, hanem a többé vagy kevésbé sza­bad embe­rek, a többé vagy kevésbé fel­sza­ba­dult osz­tá­lyok közt való különb­ség. (…) Éppen a pol­gári osz­tá­lyok­ban ma a (…) nők het­ven szá­za­léka művel­tebb, intel­li­gen­sebb és kivá­lóbb az uruk­nál vagy mun­ka­adó­juk­nál.”

Meglepő módon azonban öt évvel későbbi cik­ké­ben más elkép­ze­lé­sek­nek ad han­got: „Én is azt tar­tom, hogy a női intel­lek­tus gyen­gébb, mint a fér­fiúi, hogy a nő nem tud nagyot és újat terem­teni…”21

Ady kifejezet­ten rokon­szen­ve­zett a femi­niz­mus cél­jai­val. „Femi­nista vagyok rogyá­sig!” – írta egy női kocsis­sal való talál­ko­zás fel­in­dult­sá­gá­ban.22 A saját női olda­lá­val való szem­be­sü­lést is vál­lalta ver­sei­ben és egyéb írá­sai­ban. „Asszony-lélek vagyok, ame feminine” – jel­le­mezte magát.23 Így Kaffka Mar­git egy leve­lé­ben hozzá inté­zett kér­dése – „Ban­dika, mennyi­ért len­nél helyet­tem asszony?” – is elég találó. Ady­nál tehát alap­ve­tően meg­le­he­tő­sen nyi­tott kaput dön­get­tek a nők, a női írók. Közü­lük mégis elég keve­se­ket ismert el, leg­in­kább Kaffka Mar­gi­tot és Lesznai Annát. Őket vers­ben is köszön­tötte (A ver­selő asszo­nyok), hoz­zá­juk több ver­sét is címezte.24 A töb­biek tel­jesít­mé­nyét azon­ban nem érté­kelte valami sokra, mintha nem vál­tot­ták volna be mind­azt, amit várt tőlük. „Vala­honnai Jupi­ter atyám, adtad volna, hogy én nő legyek. Meg­mu­tat­nám én akkor a Renéek­nek, Ilkák­nak, milye­nek a becsü­le­tes ver­sek, fogad­ta­tá­su­kat női szí­vek­ből nye­rők. Egy-két Szap­phón kívül hall­gat­tak ők ezer év óta. Okvet­le­nül gyö­nyörű, meg­lepő, nagy­szerű, sok mon­da­ni­va­ló­juk lehet a nők­nek. És ők nem tud­nak nekünk sem­mit se mon­dani, főkép­pen a magya­rok. (…) Majdnem olyan rossz poé­ták a magyar nőpoé­ták, mint a fér­fiak.”25

Schöpflin Ala­dár sokat fog­lal­ko­zott a nőírók­kal (ő közölte a leg­több kri­ti­kát róluk), sokuk­kal – köz­tük Bohu­niczky Sze­fivel is – sze­mé­lyes barát­ság­ban is volt. Támo­gató hoz­zá­ál­lá­sát ugyan­ak­kor bizo­nyos szte­reo­tí­piák szí­ne­zik:

„A belső koncentrálódásra való képes­ség, amely az író-fér­fiban, ha iga­zán tehet­ség, min­dig meg­van, az író-nők­ből csak­nem tel­jesen hiány­zik. Ezért az írónő mun­ká­jában min­dig van valami dilet­táns-sze­rű­ség, s ezért igaz, amit Gyu­lai mond, hogy igazi nagy alko­tásra nő nem képes. Még kevésbé képes igazi ere­de­ti­ségre, vagyis új esz­mék és új for­mák, új szel­lemi irá­nyok kez­de­mé­nye­zé­sére.”26

Babits nem túl sok­szor közölte véle­mé­nyét a nőiro­da­lom­ról. Az euró­pai iro­da­lom tör­té­nete című művé­ben azon­ban nyi­lat­ko­zik a női köl­té­szet­ről: egyik típu­sá­nak a nőies (Jane Aus­tin, Brontë nővé­rek), másik fajtá­jának a fér­fias (George Eliot, Elizabeth Barett Brow­ning) típusú lírát nevezi. Írók két háború közt című tanul­mány­kö­te­té­ben pedig inkább a nőírók hiá­nyát említi, illetve azt, hogy akik mégis pub­li­kál­nak, azok vagy a fér­fiimi­tá­lás, vagy a dilet­tan­tiz­mus hibá­jába esnek. Ezért azon­ban leg­in­kább a ked­ve­zőt­len tör­té­nelmi kor­sza­kot teszi fele­lőssé. „Nőíró egy sem sze­re­pel köny­vem­ben. Ebben sincs szán­dé­kos­ság; cso­dá­la­tos, milyen kevés nőíró jelent­ke­zett egy­ál­ta­lán az Ady utáni iro­da­lom­ban. (…) Akik nyo­ma­ikba jöt­tek, alig tud­tak valami újat hozni; nagy részük külön­ben is a szó­ra­koz­tató iro­da­lom szol­gá­la­tába sze­gő­dött. Mintha az új, fér­fias és hábo­rús szá­zad – egy poli­ti­záló s a gyön­gébb érzé­sek­től elfor­dult nem­ze­dék – vissza­szo­rí­taná a női szel­le­met, hacsak be nem áll maga is a férfi majmá­nak, valami tehe­tet­len jelen­ték­te­len­ségbe.”27

Móricz Kaffka első regé­nyé­vel – a Szí­nek és évekkel – ismer­kedve szin­tén rácso­dál­ko­zik a nőírók hiá­nyára. „Asszo­nyok még eddig nem sze­re­pel­tek a világ­iro­da­lom­ban, leg­alábbis nin­cse­nek női Homé­ro­szok, Dan­ték, Bal­za­cok, Jókaiak. (…) De én most egész ter­mé­sze­tes­nek látom, hogy a nők éppen úgy tud­janak írni, mint a fér­fiak.”28

Kissé naiv szemléletet jelez, hogy Móricz első­sor­ban azt várta a nőiro­da­lom­tól, hogy valami sajá­to­san nőit mutas­son, hogy egy szá­mára isme­ret­len, női világ­ban kalau­zolja el őt. „A leg­főbb érde­kes­sége szá­momra az, hogy asszony írta.” – írja a Kaffka-regény kri­ti­ká­jában29. „Lányi Sarolta: Nap­jaim c. ver­ses köny­vét mohón olvas­tam végig, mint min­den nőíró köny­vét, az asszo­nyi lélek külön, saját hang­jai­ért. De éppen eze­ket rit­kán kapja az ember (a férfi): az emberi (női) han­gok helyett csak a férfi­hang vissz­hangja szól fátyo­lo­san kissé a női szív érzé­sei­től áterezve.”30

Érdekesség, hogy egy alkalommal Móric­zot „pozi­tív diszk­ri­mi­ná­ción” érték a nők javára. Ham­vas H. Sán­dor ugyanis, miu­tán több­ször is siker­te­le­nül pró­bál­ko­zott bejutni novel­lái­val a Nyu­gatba, egy év múlva fele­sé­gé­vel, Gol­lub Máriá­val küldte be néhány novel­lá­ját Móricz­nak. A Nyu­gat szer­kesz­tője ekkor már nem uta­sí­totta el a szer­zőt, hanem rövi­de­sen foly­ta­tá­sok­ban közölte a novel­lát. Ter­mé­sze­te­sen a csa­lás kide­rült, jó kis iro­dalmi bot­rányt okozva…

III. 2. „Bekéredzkedtek?”

A Nyugatba bejuthattak a nők, ám még­sem lehe­tünk tel­jesen meg­győ­ződve arról, hogy való­ban csu­pán a tiszta esz­té­ti­kum szem­pont­jai sze­rint ítél­kez­tek műveik felett.

Takács Ferenc sze­rint „…hely­ze­tü­ket és a Nyu­gatbeli helyü­ket egy külö­nös, bár igen tanul­sá­gos ellent­mon­dás jel­le­mezte. A Nyu­gat szer­kesz­tői a jelek sze­rint elvi meg­fon­to­lás­ból tár­ták tágra a kapu­kat a női szer­zők előtt (…). Azaz szá­mol­tak a nőírók­kal – viszont iga­zá­ból nem tar­tot­ták szá­mon őket.”31

Kiss Noémi így látja: „A kora­beli kri­ti­ká­nak egy írónő addig volt érde­kes, amíg asszo­nyi módon írt, de ha úgy, hogy fene­kes­tül fel akarta for­dí­tani a vilá­got mond­juk sza­bad vers­ben, akkor már nem volt olyan jó.” Az idé­zett Borgos–Szilá­gyi-kötet konk­lú­zió­ját levonva kissé kese­rűen így fogal­maz: „Eman­ci­pá­ció ide vagy oda, Ady Endre és sokat han­goz­ta­tott, össze­kacsin­tós nőpár­tisága elle­nére, a Nyu­gat nem­ze­déke sem arról híres, hogy a nőket magá­tól érte­tő­dően been­gedte volna, inkább csak meg­cím­kézte. Ebből az impo­záns kötet­ből szá­momra éppen az derült ki, hogy semmi ter­mé­sze­tes­ség nincs abban, hogy a Nyu­gat­ban vol­tak nők (is). Erről külön kell még min­dig beszélni, külön köny­vet kell írni vagy szín­házi elő­adást ren­dezni (lásd a Nőnyuga­tot).32

„Eltérő, irritáló, idegen test a nő a lap­nál. Elég elol­vasni a kora­beli kri­ti­ká­kat. A szerző nemét mint a más­ság jelét már az első mon­da­tok­ban emlí­tik.”33

Még egy beszédes részlet arról, mennyire „enged­ték be” a nőket a Nyu­gatba: több vissza­em­lé­ke­zés­ből is tud­ható34, hogy a Nyu­gat-vacso­rá­kon a nőírók­nak külön asz­tal­nál terí­tet­tek, az író­fele­sé­gek „szub­kul­tú­rá­jába” olvasztva őket.

III. 3. Nők a nőírókról

Meg kell jegyezni, hogy a nőket érintő szte­reo­tí­piák­tól maguk a nők sem men­te­sek: egy­más művei­ről írt kri­ti­káik­ban rendre fel­buk­kan­nak a női­sé­get mint szem­pon­tot hang­sú­lyozó gon­do­la­tok. Éppen Bohu­niczky Szefi írja Dénes Gizella regé­nyé­ről, hogy „tipi­ku­san benső asszony­írás”. Molli­náry Gizella művei­ről pedig úgy véli: „…ízig-vérig asszo­nyi. Min­den ereje asszo­nyi erő: az erőt­len­ség hősi lét­küz­delme. Tisz­tán érzelmi küz­de­lem.”35

Vagy nézzük Török Sophie szavait egy, a novel­lák­ról írt kri­ti­ká­jában: „Bohu­niczky (…) lehe­tő­sé­gei még vég­te­le­nek, nem gátolja s nem deter­mi­nálja semmi, hacsak nő-volta nem.”36

IV. Bohuniczky Szefi irodalmi mun­kás­sága

IV. 1. A háttér(műveltség)

Már gyermekként ismerkedett a klasszi­kus iro­da­lom­mal. Első nagy olvas­mány­él­mé­nye Dickens Twist Oli­vérje, de hamar bele­la­poz Pető­fibe, Aranyba, Revicz­kybe, Jóka­iba, Shakes­peare-be is. (Ráadá­sul az akkor már befutott Kaffka Mar­git anyja leg­jobb barát­nő­jének az uno­ka­húga volt.)

Kamaszként Tolsztojt, Maupassant-t és Flau­bert-t is olva­sott.

Friss házasként foly­tatta önmaga műve­lé­sét. „Az uram könyv­tára veze­tett el a husza­dik szá­zad szel­le­mé­hez.

„Előfizettünk a Nyugat-ra, és modern német folyó­ira­to­kat járat­tunk. Ezek veze­té­sé­vel könyv­tá­run­kat a leg­újabb magyar köny­vek­kel és modern német regé­nyek­kel gaz­da­gí­tot­tuk. Kis­vá­rosi éle­tünk így került be a világ szel­le­mé­nek varázs­la­tába.”37

Később mégis többen egyfajta „műve­let­len­sé­get” vetet­tek Bohu­niczky Szefi sze­mére. „…akár­hogy fica­mí­totta magát, maradt benne valami üde paraszt­me­nyecske-szerű (…). …Művelt­sége nem volt nagyobb az olvas­gató vidéki asszo­nyo­ké­nál, a nor­man­no­kat a mor­mo­nok­kal tévesz­tette össze, a mor­mo­no­kat viszont a hor­mo­nok­kal, …”38

„Pontosan tudta, hogy valami még hiány­zik belőle. Talán olvas­má­nyok­kal, rend­sze­res önmű­ve­lés­sel pótol­hatta volna. De alig olva­sott.”39

IV. 2. A kezdetek

Miután visszhangra leltek benne „új idők­nek új dalai”, meg­érett benne az elha­tá­ro­zás, hogy színre lép­jen. „Most, hogy Ady első három ver­ses­kö­tetét olvas­tam, és meg­is­mer­ked­tem Móricz Zsig­mond, Kaffka Mar­git elbe­szélő művé­sze­té­vel, belső látá­som­ról hályo­got ope­rál­tak le, egy­szerre izgal­mas, vilá­gos téren talál­tam maga­mat. Nyom­ban érez­tem, hogy ide kell tar­toz­nom, ide kell irá­nyul­nom.”40 1914-ben elküldte ver­seit Igno­tus­nak, aki­től ked­ves, bár nem fel­tét­le­nül írásra biz­tató válasz érke­zett. Pestre köl­tö­zé­sük után sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­ke­dett az iro­dalmi élet sze­rep­lői­nek több­sé­gé­vel. Jó barát­ságba került Schöpflin Ala­dár­ral, aki leg­meg­ha­tá­ro­zóbb szak­mai (és nem csak szak­mai) barátja lett. Schöpflin báto­rí­totta: „Magá­ban jó író buj­kál; tele van kitűnő novel­lák­kal, üljön le, írja meg!”

Nem a Nyugatban pub­li­kált elő­ször, hanem a Füg­get­len Szemlében. Egy ideig – csa­ládja reak­ció­jától tartva – álné­ven jelen­te­tett meg néhány könyv­is­mer­te­tést.

IV. 3. Az áttörés

1925-ben Schöpflin biztatására elin­dult a Nyu­gat novel­la­pá­lyá­za­tán A kis bojtár című novel­lá­jával. Ez hozta el az áttö­rést. A Vörös­marty Aka­dé­mia által ala­kí­tott vizs­gá­ló­bi­zott­ság tag­jai, Gel­lért Osz­kár, Kosz­to­lá­nyi Dezső és Osvát Ernő a 272 beér­ke­zett pályamű közül négyet díjaz­tak, huszon­egyet pedig – köz­tük Bohu­niczky művét – köz­lésre java­sol­nak.

Szefi nagy jelentőségű határkő­nek érezte ezt a for­du­la­tot, ame­lyet baráti össze­jöve­tel­lel koro­ná­zott meg. Nem csoda. „A Nyu­gat szim­bo­li­kus sorompó – az enged­mény és a kire­kesz­tés temp­loma. Mert aki ide nem jutott be, az vég­képp nem szá­mít.”41 Vagy aho­gyan Móricz Zsig­mond fogal­ma­zott a huszon­ötö­dik évfolya­mába lépő Nyu­gat mél­ta­tása kap­csán: „Szá­zak jelent­kez­tek hasáb­jain első írá­suk­kal. Szá­zak, akik közül a leg­töb­bet addig, míg a Nyu­gat nap­fényre nem hozta, sem­mi­féle nyom­ta­tott dicső­ség meg nem tisz­telt. Szá­zak, akik itt nyer­ték a kereszt­vi­zet, az anya­könyvi beik­ta­tást s a hon­pol­gári okle­ve­let az Írás biro­dal­má­ban.”42

IV. 4. A folytatás

A novellapályázaton elért sike­ren fel­buz­dulva Osvát­nál is jelent­ke­zett, majd Móricz­cal is meg­is­mer­ke­dett, aki mind embe­ri­leg, mind írói szem­pont­ból óriási hatás­sal volt rá. Novel­lá­kat írt, ame­lye­ket egyre rend­sze­re­seb­ben közölt a Nyu­gat. 1926 és 1940 között har­minc írása – novel­lája és kri­ti­kája – jelent meg a Nyu­gatban. Ez ran­got, elis­me­rést jelen­tett. Köz­ben a Nyu­gaton kívül más­hol is pub­li­kált. Fóruma volt a Füg­get­len Szemle, az Erdé­lyi Heli­kon vagy a Nap­ke­let, majd később az Iro­da­lom­tör­té­net, a Vigí­lia,Nagy­vi­lág és a Jelen­kor is. Novel­láit köte­tekbe is ren­dezte (Nők; Rigó, Buda­pest, 1930). Ked­vező kri­ti­ká­kat kapott. 1933 után keve­seb­bet pub­li­kált a Nyu­gatban. Érdek­lő­dése a regé­nyek felé for­dult: Sze­gény embe­rek, Buda­pest, 1934; Egerszegi hit­bi­zo­mány, Buda­pest, 1936; Három év, Buda­pest, 1941; Asszo­nyok és lányok, Buda­pest, 1942; Lázas évek, Buda­pest, 1947.

Kétszer is részesült Baumgarten-díjban: 1938-ban és 1942-ben. Az elis­me­rés pénz­zel is járt (elő­ször 1000, majd 3000 pen­gő­vel), ami kissé eny­hí­tett a házas­pár anyagi hely­ze­tén. Leg­alább ennyire fon­tos azon­ban az iro­dalmi elis­me­rés, meg­erő­sí­tés, amely egy Baum­gar­ten-díjas írót övez­het.

1948 után kiszorult az irodalom­ból, ezután már keve­set írt, akkor is inkább író kor­tár­sai­ról készí­tett port­ré­kat, meg­em­lé­ke­zé­se­ket – ame­lye­ket az utó­kor nagyra érté­kel.

Halála után húsz évvel, 1989-ben jelent meg önélet­rajza, Ott­ho­nok és ven­dé­gek cím­mel.

IV. 5. Tehetség, önbizalom

Bohuniczky Szefit a saját érté­kei­ben való állandó kétel­ke­dés, a tehet­sége foly­to­nos meg­kér­dő­jele­zése jel­le­mezte. Szá­mos for­rás, köz­tük saját írá­sai is meg­erő­sí­tik ezt az alko­tói önbi­za­lom­hi­ányt.

Rónay László így írt erről (az ott­honi írás-dél­utáni kávé­ház-esti fel­ol­va­sá­sok által fém­jel­zett napi­rend kap­csán): „Ez az élet­vi­tel jó alkal­mat adott, hogy Bohu­niczky Szefi lep­lezze kínzó írói bizony­ta­lan­ko­dá­sait. (…) Ízlése, íté­lete bizony­ta­lan volt. Aki ked­ve­sen mosoly­gott rá, azt szí­ve­sen meg­aján­dé­kozta a tehet­ség ado­má­nyá­val, aki nem, attól eltá­vo­lo­dott, mint művészt se sokra érté­kelte.”43

Török Sophie kedvező, a Nyu­gatban meg­jelent kri­ti­ká­ját hálás hangú levél­ben köszönte meg, s a szerző sze­mé­lyes jóin­du­la­tát, baráti hoz­zá­ál­lá­sát fel­té­te­lezte a pozi­tív véle­mény hát­te­ré­ben: „Drága Ilonka, min­dig mélyen meg­hatva zár­tam szivembe ver­sei­det, és azok közé tar­to­zom, kik a figyelő rovat­ban les­tük neve­det, mint a leg­ki­tű­nőb­ben látó­két. Nem csoda hát, ha most gyö­nyörű bírá­la­tod olva­sása sok­kal több nekem öröm­nél. Nem csak hitet biz­tat egy nagyonis két­sé­ges mun­ká­hoz, de meg­te­lít jósá­god mele­gé­vel. Úgy érzem, sze­re­te­ted nekem külön is szól, hiszen hibái­mat elnéz­ted, és bírá­la­to­dat sza­vaid szép­sé­gé­vel szinte túl­emel­ted a műfajon…”44

Nyugatnál jók velem, pedig azt hiszem, nem érez­nek jobb tehet­ség­nek. Talán később meg­érem.” – írta Bohu­niczky Szefi 1927 szil­vesz­te­rén.45

Hasonlóképpen, a baráti han­got köszönte meg Molli­náry Gizella kri­ti­kája kap­csán: „Drága, édes Molli­kám! (…) Köszö­nöm, köszö­nöm nagyon, hogy a Nyu­gatba meg­jelent néhány soro­mat dicsé­red. Jól­esett. Külö­nö­sen jól­esett, mert úgy érzem, hogy baráti han­god és tudom, hogy vér­beli író dicsé­rete (…).”46

Úgy tűnik, még az 1938-as Baum­gar­ten-díj sem győzi meg arról, hogy tehet­sé­gét nagyra érté­ke­lik a kor­tár­sai. A dön­té­sen meg­le­pő­dik, hiszen nem tar­to­zik a kurá­tor Babits baráti köré­hez, a fő tanács­adó Schöpflin­nel pedig már évek­kel koráb­ban meg­la­zult a barát­sága. („Ezek sze­rint fel­té­te­lezte, hogy a jutal­ma­kat baráti ala­pon osz­to­gat­ják.”)47

1942-ben ismét Baumgarten-díjat kapott. Jó lenne tudni, az újabb elis­me­rés elosz­latja-e végre két­sé­geit, meg­erő­síti-e hitét a saját tehet­sé­gé­ben.

Még az élete utolsó két évtized­ében szer­kesz­tett önélet­rajzá­nak elő­sza­vá­ban is úgy érté­keli, leg­főbb eré­nye csu­pán kora tár­sa­dal­má­nak ábrá­zo­lása és bírá­lata…

Borgos Anna így érté­kel: „Kissé som­más összegző benyo­más­ként elmond­hat­juk, hogy a Nyu­gat máso­dik nem­ze­dé­ké­nek nem átü­tően ere­deti vagy ter­mé­keny, de fogé­kony és tehet­sé­ges tagja volt. Sok szem­pont­ból való­ban „kor­dába zárt” iro­dal­mat művelt, mely­nek kano­ni­zá­ló­dá­sát talán az is nehe­zí­tette, hogy nem könnyű belőle fel­mu­tatni egy kiemel­kedő, emblema­tikus dara­bot.”48

IV. 6. Irodalmi eszközei és a kor­tár­sak íté­lete

Bohuniczky Szefi műveinek leg­főbb értéke töb­bek sze­rint a kiemel­kedő pszi­cho­ló­giai érzék­kel kira­ga­dott hely­ze­tek, konflik­tu­sok és az éles meg­figye­lő­ké­pes­ség­ről tanús­kodó ember­rajzo­lás.

Nekem mint kései olvasójának nagy élményt jelent hir­te­len bele­csöp­penni egy száz éve elmúlt világba, legyen szó föld­mű­ve­sek­ről vagy kis­vá­rosi roko­nok­ról. És ez a „bele­csöp­pe­nés” egy perc alatt meg­tör­té­nik! Rend­kí­vül hatá­sos­nak érzem továbbá a figu­rák plasz­ti­kus fel­vá­zo­lá­sát: néhány „ecset­vo­nás” csu­pán, és a sze­replő ott áll előt­tem, s egyet­len moz­du­la­tá­ból főbb jel­lem­vo­ná­sait is sejteni vélem.

„Kezdettől nem szerettem ezt az asszonyt. Nekem olyan volt a fínomsága, mint mikor viselt ruhát sza­go­sí­ta­nak par­főmmel.”49

„Most rövidujjú sárga ruhában volt; mintha kinőtte volna, gyürötten feszült a szok­nya, egé­szé­ben hason­lí­tott egy kinyílt, de a szé­lein már per­zse­lő­dött dáli­ára.”50

„Ahogy nézett, szép volt, sohse lát­tam ilyen szép­nek! Hin­tált benne valami játék. Az arca fény­lett, mint mikor ízét kínálja az alma, a járása lassú volt, érez­tem: kós­tol­tat.”51

„Ilka egész lénye, még az öltöz­kö­dése is szo­lid volt, fanyaran komoly, mégis kele­kó­tya kicsi­két. Reg­ge­len­ként, mikor isko­lába indult lila szö­vet­ru­há­jában, a barna kabát­tal, olyan volt, mint her­vadt leve­lek között egy őszi kike­rics; a néző­ben dider­gést ébresz­tett.52

„A főbíró, miután igazán úriem­ber­hez illő szí­vé­lyes­ség­gel üdvö­zölte a vén­lányt, a szi­va­ro­kat elhá­rí­totta, mint olyan aján­dé­kot, amit elfoga­dunk, de nem aka­runk meg­kö­szönni.”53

A középpontban tipikusan két sze­mély (férfi-nő, férfi-férfi, nő-nő) viszo­nya áll, akik lát­szó­la­gos egyen­sú­lya kibil­len egy har­ma­dik sze­mély meg­jele­né­se­kor vagy eset­leg egy várat­lan, új hely­zet bekö­vet­kez­te­kor, de min­den­esetre új fény vetül rá.

„Egy-egy jellegzetes lelkiálla­pot rajzát kap­juk, (…) egy­ál­ta­lán az idill­ben valami csöp­pet sem idilli moz­za­na­tot, min­de­nütt a Bohu­niczky Sze­fire oly­annyira jel­lemző „kínos hely­ze­tet” vagy inkább „kínos érzést”.54

A férfi tipiku­san nagy­hangú, nagy­evő, domi­náns. A nő vagy vén­lány­szerű, szá­raz, meddő, vagy „friss hús”, csá­bító, ingerlő.

A novellahely­ze­tek min­den­na­piak, a feszült­ség pedig sok­szor a sze­rep­lők tehe­tet­len­sé­gé­ből, egy­más­hoz viszo­nyí­tott hely­ze­tük beme­re­ve­dett­sé­gé­ből fakad. „Az írónő alkal­ma­sint sokat tanult Cse­hov­tól, de míg mes­te­ré­nél az élet álló­víz-szerű moz­du­lat­lan­sá­gá­ban is rend­kí­vül sok a belső tör­té­nés, Bohu­niczky min­den epi­zódja tele van a tör­té­nés lehe­tő­sé­gé­vel, hősei­nek per­cen­ként föl kel­lene ugra­niok, s valami vég­ze­te­set csele­kedniök, leg­alább egy vázát föld­höz­csapniok, de még ezt sem teszik. Kín­lód­nak tovább moz­du­lat­la­nul, lel­ki­ál­la­po­tuk elvi­sel­he­tet­len feszült­sé­gé­ben.”55

A gyakran elő­for­duló, érzéki jel­legű meg­nyil­vá­nu­lá­sok (az evés meg­jele­ní­tése, a sze­xua­li­tásra való uta­lás) az ösz­tö­nök szint­jével teremt kap­cso­la­tot.

Bohuniczky Szefi leg­gyü­möl­csö­zőbb talaja a való­ság. „És bátor ez a regény. Embe­re­ket úgy ábrá­zolni, ami­lye­nek iga­zá­ban: ehhez bátor­ság kell. És Bohu­niczky Szefi bátor, komoly, tiszta író.”56 – írta Három év című regé­nye kap­csán Kádár Erzsé­bet.

Maga is úgy látta, tévútra vezet, ha a rea­li­tás­tól távo­lodva, túl­sá­go­san is a kép­ze­le­tére bízza műve ala­ku­lá­sát. Az alatt az idő alatt, amíg a vár­beli Úri utcá­ban lak­tak, írt egy kis­re­gényt, ami­nek még a végére sem ért, már érezte, hogy nem hite­les. „Ha a nehéz útra tekin­tek vissza, mely lassú lépé­sek­kel ava­tott íróvá, látom, hogy amint elté­ved­tem a való­ság­tól, a kép­ze­let hazug­sága giccset rög­tön­zött. Így jár­tam egy kis­re­génnyel. A Vár befül­ledt éle­tébe több érde­ke­set kíván­tam bele­szőni, s tör­té­ne­tem még be sem fejez­tem, már tud­tam, hogy giccs. Hamis úton hazug tör­té­net terem.”57

Többen felróják neki a meg­kom­po­nált­ság hiá­nyát, mintha nem tel­jesen érezné, hogyan érde­mes befe­jezni a tör­té­ne­tet, s mikor taná­csos egy jó csat­ta­nó­val elvarrni a szá­la­kat.

„Az írónő néha türelmetlen hősei­vel, fél­be­hagyja tet­tei­ket és gon­do­la­tai­kat. (…) Gyen­gíti a mű hite­lét a kom­po­zí­ció: az író meg­elé­ge­dett a nagyon is laza mel­lé­ren­de­lés­sel, mozaik­sze­rű­ség­gel, amely­ben a pil­la­nat­nyi szi­tuá­ció az elsőd­le­ges és nem az ese­mé­nyek logi­kai kap­cso­lata.”58

Arra, hogy Schöpflin Aladár hogyan véle­ke­dett Bohu­niczky Szefi cse­lek­mény­szö­vé­sé­ről, Far­kas Zol­tán a követ­kező néhány mon­dat­tal utal vissza­em­lé­ke­zé­sei­ben: „Mint a Vasár­napi Újság iro­dalmi szer­kesz­tő­jének és a Nyu­gat egyik vezető szel­le­mé­nek fon­tos sze­repe volt a fia­ta­lok érvé­nye­sü­lése körül. Keres­ték is kegyét, körül­udva­rol­ták, de nem­igen tud­ták lábá­ról levenni. Még néha a nők­nek sike­rült. Így alig­ha­nem túl­becsülte Havas Alicet, bizo­nyára Berend­nét, akik nagy, de min­den ízük­ben kiagyalt kultúr­regé­nye­ket írtak. De akár­mennyire ipar­ko­dott is a meg­jele­nésre az átlag­nál jobb Bozzay Mar­git, silány regé­nyei útját Ala­dár nem egyen­gette. Bohu­niczky Sze­fit mint a Frank­lin lek­tora is támo­gatta, de jól ismerte tehet­sé­gé­nek fogya­té­kos­sá­gait, azt, hogy a rövid rajzon túl rit­kán tud emel­kedni, nem tudja embe­reit moz­gatni. De írá­sai­nak ele­ven­sé­gét, ember­lá­tá­sá­nak fris­ses­sé­gét becsülte.”59

Amit azonban szinte kivétel nél­kül min­denki elis­mer nála: az az érzék, amellyel kifür­ké­szi az emberi lélek leg­rejtet­tebb tit­kait is. Ezt egyéb­ként jel­lem­zően női­nek titu­lál­ják.

„(…) volt valami gyilkos pszi­cho­logiai ösz­tön benne, igazi női művelt­ség, amely fele­lőt­le­nül simult hozzá az embe­rek hiú­sá­gá­hoz, s fele­lőt­le­nül leste ki gyen­géi­ket. Ember­szó­lá­sai­ban igazi ember­is­me­ret lapult meg, s kényez­te­té­sé­ben, ami­lyen kevés őszin­te­ség, épp olyan sok igazi aján­dé­kozó-kedv.”60

IV. 7. Nőies vagy férfias írás­mód?

Bohuniczky Szefi bizonyos „írói jel­lem­vo­ná­sai­ban” ki-ki fel­fedezte a jel­leg­ze­te­sen nőit, vagy éppen fér­fiast. (Az író neme tehát sok eset­ben elke­rül­he­tet­le­nül az érté­ke­lési szem­pont­rend­szer részévé vált.)

„Az asszonyok sokszor, sőt min­dig őszin­téb­bek, mint a fér­fiak. És val­lo­má­sa­ik­ban érzé­ke­nyeb­bek is.” – véli Takáts Gyula.61

Németh László dicsért ugyan a követ­kező mon­dat­ban, ám ez kissé kétes értékű (nem is annyira Bohu­niczky Sze­fire, mint inkább álta­lá­ban a nőiro­da­lomra nézve)…: „(…) jó vad­alany volt, aki e bágyadt iro­dalmi oltásba is ízt tudott vinni, modern­sége messze állt az iro­da­lomra fanya­lo­dott gép­író­nők lotyós­kodásai­tól.”62

Németh László ugyanakkor Bohu­niczky „fér­fias­sá­gát” is érzé­kelni vélte: „Ami­lyen asszo­nyi az érdek­lő­dése, olyan fér­fias akar lenni kül­ső­sé­gek­ben. Az élet izeit férfi innyel csemeg­tetni (…). Bohu­niczky­ben meg­van a hajlan­dó­ság (…) a „túl­ki­fe­jezésre”, ugyan­ek­kor túl­sá­go­san tör­deli, aprózza az elbe­szélő nyel­vet. Ebben megint valami fér­fias egy­sze­rű­sé­get mímel, ami nőíró­nál külön­ben ter­mé­sze­tes.”63

Török Sophie is elismerte Bohu­niczky éles meg­figye­lő­ké­pes­ségét, ame­lyet ő is a női ösz­tön­nek tulajdo­nít: „…mint sok nőíróra jel­lemző, hogy szí­vé­vel lát és ösz­tö­nei­vel gon­dol­ko­zik. Okos szív ez és men­tes min­den lágy érzel­gős­ség­től, gon­dol­kozó ösz­tö­nei­vel ele­ve­nig ér, az éles­látók kér­lel­he­tet­len­sé­gé­vel. A nők­től a női lélek fel­ta­kart tit­kait várja az iro­da­lom (…). A nők önis­me­rete ret­te­ne­tes, ahogy e könyv szer­zője ismeri az asszonyt, férfi úgy sohsem ismer­hetné: az alat­to­most, fon­dor­la­tos, mohót, irgal­mat­lant.”64

Kádár Erzsébet még egy érdeke­sen „női” esz­közre hívta fel a figyel­met: a tár­gyak hang­sú­lyos meg­jele­né­sére: „A regény azzal is ott­ho­nos, barát­sá­gos, ami a nőírók sajá­tos­sága: a tár­gyak sze­re­te­té­vel.”65

V. „A társas időölés művészete”

Bohuniczky Szefi igazi társas lény volt. Hol vala­me­lyikük ott­ho­ná­ban, hol egy kávé­ház­ban (pél­dául a Cent­rálban), hol egy kis­kocs­má­ban, hol vala­me­lyik hölgy sza­lon­jában – pél­dául Polányi Cecil­nél vagy Fenyő Miksáné Rellánál –, hol klu­bok­ban, hol mati­né­kon talál­koz­tak, és vitat­ták meg az élet (és az iro­da­lom) dol­gait. „Dél­után fel­ke­re­ked­tek, s a meg­szo­kott baráti tár­sa­ság­gal beül­tek vala­me­lyik kávé­házba. S ami­kor ott elun­ták, néhány üveg bor­ral a hónuk alatt egyi­kük laká­sán kötöt­tek ki, éne­kel­get­tek, fel­ol­vas­ták egy­más­nak leg­újabb írá­sai­kat.”66

Irodalmi és társasági élete össze­fonó­dott. Bará­tai közé tar­to­zott töb­bek között Schöpflin Ala­dár – akit gyen­gé­debb érzel­mek is fűz­tek hozzá, való­szí­nű­leg viszon­zat­la­nul –, Szabó Dezső, Németh László, Far­kas Zol­tán, Pethő Sán­dor, Bodor Ala­dár, Bajcsy-Zsi­linszky Endre.

Bohuniczky Szefi meleg­szívű, ked­ves, figyel­mes ember volt, jó szer­vező, a tár­sa­ság lelke. „(…) két vég­let simult akkor egy­más­hoz: oly nagy sze­gény­ség, hogy min­dig gya­lo­gol­tam (…), s oly nagy gaz­dag­ság a bará­tok sze­re­te­té­ben, ha aka­rom, ezek által biz­to­san min­dent elérek, de nem akar­tam sem­mit.”67

Nagyszerű verbális képességek­kel ren­del­ke­zett. „Az én csa­lá­dom­ban sokat beszél­tek, csak a lénye­get hall­gat­ták el. Talán azért let­tem író, hogy amit ők kimon­dani nem mer­tek, én írva meg­te­gyem.” De nem csu­pán írva tette meg: sokat és jól beszélt. Gyak­ran fogad­tak maguk is ven­dé­ge­ket. „Ez a két ember eze­kért a tár­sas esté­kért élt, az asszony azért, hogy átbe­szélje, a férfi azért, hogy áthall­gassa; sze­gény­sé­gük­nek a „sza­lon” volt feled­kező szi­gete, s épp­olyan szí­ve­sen nél­kü­löz­tek érte, mint a költő a vers­írá­sért vagy az ópium­szívó az ópiu­mért… Szefi szé­pen beszélt, ele­ven dunán­túli hang­súllyal, ahogy csak a paraszt­nyelv hal­lá­sá­hoz szo­kott művel­tebb vidéki tud…”- írja Németh László.68

Schöpflin Ala­dár nyo­mán tud­juk, hogy a Maller–Bohu­niczky házas­pár tár­sa­sága inkább a vidám, fel­sza­ba­dult szó­ra­ko­zást jelen­tette, mint­sem az iga­zán elmé­lyült, intel­lek­tuá­lis közös tépe­lő­dé­sek katar­zi­sát. „Beszél­getni mások­kal is tudok, sőt Osvát Ernő­vel, Fenyő Mik­sá­val oko­sabb dol­go­kon vitat­ko­zom, mint vele­tek, de mulatni nem tud­nék velük.”69

Farkas Zoltán így emlékszik vissza a közös estékre (külö­nös tekin­tet­tel Schöpflin Ala­dár­ral való kap­cso­la­tára): „Néha vacso­ráz­tunk is együtt fele­sé­ge­ink­kel, gyak­ran Maller Dezsőék tár­sa­sá­gá­ban, ekkor már nem Ala­dár vitte a szót, hanem Dezső fele­sége, Bohu­niczky Szefi, az írónő, akit Ala­dár meg én karol­tunk fel írói pályája kez­de­tén.”70 Ugyanő egy érde­kes ese­tet is elme­sél, ami­kor Bohu­niczky Szefi kivé­te­le­sen éppen nem össze­kötött, hanem inkább elvá­lasz­tott egy­más­tól embe­re­ket (bizo­nyára nem ezzel a szán­dék­kal cse­le­ke­dett). Szefi sze­relmi viszo­nyai­val kez­dő­dött min­den (Czakó Ambró­val, majd Szitnyai Zol­tán­nal). „Ebből valami pletyka kere­ke­dett, melybe Szefi dühé­ben Irén (Schöpflinné – D. E.) dol­gait is belé­ke­verte, sőt, a fele­sé­ge­met is, mint állí­tó­la­gos hír­hor­dót. A vége az lett, hogy az asszo­nyok halá­lo­san össze­vesz­tek. Ala­dár ter­mé­sze­te­sen Irén párt­jára állott. Így sza­kadt vége Ala­dár­ral való állandó, szép érint­ke­zé­sem­nek.”

Ám a mindenek feletti össze­kötő sze­rep­pel kap­cso­la­tos meg­ren­dítő, szép emlék is ránk maradt. Az immár mint­egy huszon­hat éve hara­got őrző Németh László és Rónay György az ő sírja felett talál­ko­zott ismét, s ez a talál­ko­zás – s talán Bohu­niczky Szefi szel­leme? – mintha az eny­hü­lést is elhozta volna a viszo­nyuk­ban. Németh László halála után Rónay meg is örö­kí­tette ezt az ese­tet N. L. régi háza a Rózsa­dom­bon 1975 tava­szán című ver­sé­ben: „(…) A szög­he­lyek min­den­esetre ott marad­tak, / noha már vér nem folyt belő­lük, ami­kor / egy sír fölött, a Far­kas­réti teme­tő­ben / fárad­tan felém nyúj­totta kezét.”

Érdekes módon idő­sebb korá­ban Bohu­niczky Szefi fon­tos­nak tar­totta hang­sú­lyozni, hogy iro­dalmi mun­kás­sá­gát alap­ve­tően nem a szö­ve­vé­nyes iro­dalmi-baráti kap­cso­la­tai hatá­roz­ták meg. „Miu­tán letet­tem egy han­got, úgy érzem, az olva­só­nak tar­to­zom egy val­lo­más­sal. Ha azt hin­nék, hogy éveim­nek az emlí­tett barát­sá­gok és ese­mé­nyek adták tar­tal­mát, téve­dés. Ezek szí­nek vol­tak, fények és muzsi­kák. Az igazi tar­ta­lom mélyebb­ről jött – hogy író let­tem, abban lényeg­te­le­nül kevés része van az írók­kal kötött barát­sá­gok­nak. Hiszen makacs, kemény­fejű vol­tam, a taná­cso­kat meg­hall­gat­tam, moso­lyog­tam, és men­tem az uta­mon. (…) Sze­ret­tem bará­tain­kat, jól­esett mesélni, vitat­kozni, vesze­kedni, kibé­külni, de külö­nö­sen jól­esett kacagni. De min­den­nél mennyi­vel töb­bet jelen­tett szá­momra a sovány kicsi öreg asszony, ki dol­gozni járt hoz­zánk, és addig néze­get­tem, milyen odázva veszi magára köpe­nyét és csi­no­sít­gatja kopott haján ócska kalap­ját, míg meg­ír­tam a „Csön­des nénit”.”71

VI. Az utókor emlékezete

VI. 1. A kézfogások őrzője

Különös fintora a sorsnak, hogy ahhoz, hogy Bohu­niczky Szefi vala­mennyire is a köz­tu­dat­ban marad­jon, ő maga nagy rész­ben azzal járult hozzá, hogy őrizte a kor­tár­sak emlé­ke­ze­tét. 1949 után leg­in­kább már csak vissza­em­lé­ke­zé­se­ket, író­port­ré­kat írt, emlék­ira­tait ren­dez­gette. Arc­kép­váz­la­tai­ban ugyanaz az „ember­szó­lás és ember­is­me­ret” érvé­nye­sült, mint ami szép­iro­dalmi mun­káit is jel­le­mezte. Író­port­réi – pél­dául Németh Lász­ló­ról, Szabó Dezső­ről, Pap Károly­ról – tehát ele­ve­nek, talá­lóak, gaz­da­gok, tele izgal­mas meg­figye­lé­sek­kel, érde­kes ada­tok­kal.

Életművének jelentőségét is sokan leg­in­kább abban lát­ják, hogy kap­cso­la­tot teremt a Nyu­gat „húzó­ne­vei­vel”. A sírja felett elhang­zott gyász­be­széd is ezt hang­sú­lyozza: „Bohu­niczky Sze­fitől búcsúz­tak bará­tai. (…) Sokan, mert sok barátja volt. Nem­ze­dé­kek egy­másra követ­kező soro­za­tá­ból; a leg­idő­seb­bek­től, akik még Ady, Babits, Móricz kéz­fogá­sá­nak mele­gét őrzik, a leg­fia­ta­lab­ba­kig, akik tőle tud­ták meg, milyen volt egy Babits, Móricz, egy Schöpflin kéz­fogása. Mert Bohu­niczky Szefi ezt kép­vi­selte köz­tünk, és ezt adta tovább: a Nyu­gat érté­keit és a Nyu­gat mér­té­két.”72

VI. 2. „Mit mond a lelki­is­me­ret?”

Természetesen voltak, akik Bohu­niczky Sze­fiben Bohu­niczky Sze­fit keres­ték. Meg­ható fel­la­pozni Takáts Gyula nap­ló­jegy­ze­teit, és figye­lem­mel követni, hogyan mélyed bele egyre nagyobb szen­ve­déllyel föl­dije, Bohu­niczky Szefi akkor még kéz­ira­tos emlék­ira­taiba, és mek­kora elhi­va­tott­ság­gal dol­go­zik azon, hogy hírt adjon Bohu­niczky Szefi művé­sze­té­ről.

„Most lenne épp 85 éves. Az én tabi szü­lő­há­zam mel­lett volt az ő házuk. (…) Emlé­keim, Szefi emlék­ira­tai, remek kereszt­met­szet erről az idő­ről. Most majd köz­lünk rész­le­tet, és ha lehet, ráve­szem az egyik kiadón­kat, hogy jelen­tesse meg Sze­finek eze­ket az emékira­tait. (…) Min­dig ezen dol­go­zott.”

„Látom a Takáts nagyapám ide­jéből föl­rajzolt tabi figu­rá­kat. Bohu­niczky Szefi emlék­irata jó rajz, és olyan hiányt kitöltő, hogy szólni fogok Kar­dos­nak, Illés End­ré­nek, adják ki.”

„Kötelességem lenne Bohuniczky Szefi írá­sá­ról egy tanul­mányt írni. Ma a vissza­em­lé­ke­zé­sek divat­jában ez egy kiemel­kedő tár­sa­dalmi rajz, de úgy, hogy egy­úttal kerek iro­dalmi mű is. Meg­lá­tom, mit mond a lel­ki­is­me­ret, és mit enged meg az idő?”

„Bohuniczky Szefi kéziratos nap­ló­ját olva­som. Egyre job­ban tet­szik.”

„Kértem Illést, hogy adassa ki Szefi élet­rajzát, amely nagyon is vilá­gos és szí­nes írás. Jobb, mint a ma diva­tos önélet­rajzi írá­sok. Az asszo­nyok sok­szor, sőt min­dig őszin­téb­bek, mint a fér­fiak. És val­lo­má­sa­ik­ban érzé­ke­nyeb­bek is. Ezért örül­nék, ha meg­jelenne a Het­ven év. Külön­ben is sze­re­tem Sze­fit mint embert és mint írót is.”73

VI. 3. Emléktábla

Az, hogy emléktáblát avassanak Pécse­lyen Bohu­niczky Szefi tisz­te­le­tére, Tüs­kés Tibor áll­ha­ta­tos ügy­in­té­zés­ének köszön­hető. A kilenc­ve­nes évek­ben Pomo­gáts Bélá­nak, az Író­szö­vet­ség elnö­ké­nek írt ez ügy­ben, de akkor nem volt erre pénz. Ezután a Somogy című folyó­irat­ban hang­sú­lyozta az emlék­tábla fon­tos­sá­gát. Később a Veszp­rém megyei könyv­tár igaz­ga­tó­jától (és egy­ben az Iro­da­lom­tör­té­neti Tár­sa­ság megyei veze­tő­jétől) kért segít­sé­get, ám választ sem kapott. Végül a pécselyi író-orvos, Bodosi György és a költ­sé­gek­ből orosz­lán­részt vál­laló helyi vál­lal­kozó, Fülöp Csaba jóvol­tá­ból 2007. augusz­tus 11-én elké­szül­he­tett az emlék­tábla, amely Bohu­niczky Szefi szü­lő­helyét jelöli.74

VII. A válasz

Hogyan merülhetett feledésbe Bohu­niczky Szefi? A kér­dés még min­dig inkább köl­tői, mint racio­ná­lis tények­kel meg­vá­la­szol­ható. Min­den­esetre elő­ze­tes kér­dé­seim egyi­kére sem adható olyan egy­ér­telmű fele­let, amely – lehan­goló módon, mégis meg­nyug­ta­tóan – iga­zol­hatná, jogossá tehetné az elfeled­te­tést.

Bohuniczky Szefi élete viszony­lag hosszú volt. Gaz­dag, szí­nes gyer­mek­kor­ral, ám sze­rel­met­len házas­ság­gal. Szen­ve­dé­lyes viszo­nyok­kal, ám gyer­mek nél­kül. Min­dig mások­kal körül­véve, ám belül talán kicsit min­dig magá­nyo­san. Sok nél­kü­lö­zés­sel, ám mégis annak a lehe­tő­sé­gé­vel, hogy az írás­nak szen­tel­hesse magát. Ren­ge­teg barát­tal, ám saját szak­mai küz­del­mek­kel. Aján­dékba kapott tehet­ség­gel, amely­nek azon­ban meg­vol­tak a maga kor­látai. (Vajon mennyire meg­élt?) női­ség­gel: az ebből fakadó érzé­keit jól hasz­nálta az írás során, ám az ezekre vonat­kozó (elő)íté­leteket nem kerül­hette tel­jesen ki. Fele­dé­keny és gyor­san tovább­lépő utó­kor­ral, ám néhány igaz szív­vel emlé­kező köve­tő­vel.

VIII. Az én misszióm

Amikor tabi születésű ismerősö­met arról kér­de­zem, ismeri-e Bohu­niczky Sze­fit, hal­lott-e valaha róla, azt feleli, sajnos nem. Nem hibáz­ta­tom érte, de elszo­mo­rít a válasz.

Igaz, ugyanerre a kérdésre pár hónap­pal ezelőtt még magam is ezt a fele­le­tet adtam volna. De ma már nem. Igyek­szem min­dent meg­tenni azért, hogy egyre keve­seb­ben legyünk így ezzel.

Mert ma már én is szeretem Sze­fit mint embert, és mint írót is…

Irodalomjegyzék

A magyar iro­da­lom tör­té­nete VI, Aka­dé­miai Kiadó, 1966, szer­kesz­tette: Sza­bol­csi Mik­lós, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/369.html

Bohuniczky Szefi: A diriné, Nyu­gat, 1933. 10–11. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

Bohuniczky Szefi: Föl­det érint hom­lo­kunk – Molli­náry Gizella ver­sei, Nyu­gat, 1929. 11. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

Bohuniczky Szefi: Ilka és a roko­nok, Nyu­gat, 1937. 2. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

Bohuniczky Szefi: Régi napok, régi embe­rek, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tab/pages/tabi_kilato­_2002_2003/tk_2002_004_regi.htm

Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: Nőírók és író­nők. Iro­dalmi és női sze­re­pek a Nyu­gat­ban, Noran Köny­ves­ház, 2011.

Farkas Zol­tán: Emlé­keim­ből, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm

Kiss Noémi: Beké­redz­ked­tek, kri­tika: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m., Narancs, XXIII. Évf. 22. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23846

Matyikó Sebes­tyén József: Egy elfele­dett írónő – Bohu­niczky Szefi emlé­kére, in: Tabi Kilátó 2002-2003, Hely­tör­té­neti olva­só­könyv, szer­kesz­tette: Ber­ta­lan Béla, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/­telepulesek_­ertekei­/Tab/pages/tabi_kilato_2002_2003/tk_2002_003_elfele­dett.htm

Otto Weinin­ger: Nem és jel­lem – Elvi tanul­mány, 1913. Bp. Dick Manó kiadása. For­dí­totta: Gábor Andor, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk2/wein1.htm

Péntek Orso­lya: Nő a Nyu­gat körül vagy nyu­ga­tos nő? Kri­tika, Magyar Hír­lap, 2011. május 30., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.magyarhirlap.hu/kultura/no_­a_­nyugat_­korul_­vagy_nyu­ga­tos_no.html

Rónay László: Emlék­mor­zsák ’56-ról, Nép­szava online, 2010. októ­ber 22. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=359186#null

Takács Ferenc: „Ban­dika, mennyi­ért len­nél helyet­tem asszony?” kri­tika: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m., Mozgó Világ online, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mozgovilag.com/?p=4557

Takáts Gyula 1981-1985 Nap­ló­jegy­ze­tek. Öt esz­tendő Dran­ga­lagban. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://takatskuria.hu/drangalag.php

Török Sophie: Bohu­niczky Szefi novel­lái. Nők – Rigó. Nyu­gat, 1931/2. 117., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

Tüskés Tibor: Magán­zárka. Emlék­táb­lát avat­nak ma Pécse­lyen Bohu­niczky Sze­finek, Magyar Nem­zet online, 2007. augusz­tus 11., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.mno.hu/portal/424712

Jegyzetek

  1 Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: Nőírók és író­nők. Iro­dalmi és női sze­re­pek a Nyu­gat­ban, Noran Köny­ves­ház, 2011. 441. o. A tanul­mány­kö­tet a Nyu­gat­ban leg­gyak­rab­ban pub­li­káló tíz nő sor­sát és iro­dalmi pályá­ját fog­lalja össze.

 2 Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 9. oldal

 3 A magyar iro­da­lom tör­té­nete VI, Aka­dé­miai Kiadó, 1966, szer­kesz­tette: Sza­bol­csi Mik­lós, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/369.html

 4 Matyikó Sebes­tyén József: Egy elfele­dett írónő – Bohu­niczky Szefi emlé­kére, in: Tabi Kilátó 2002-2003, Hely­tör­té­neti olva­só­könyv, szer­kesz­tette: Ber­ta­lan Béla, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepu­lesek_­ertekei/­Tab/­pages/­tabi­_kilato_2002_2003/tk_2002_003_elfele­dett.htm

 5 Bohu­niczky Szefi: Régi napok, régi embe­rek, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tab/pages/tabi_ki­lato_­2002_­2003/­tk_­2002_­004_regi.htm

 6 Bohu­niczky Szefi val­lo­mása. In: Új magyar deka­me­ron II. Szerk. Illyés Gyula, Nyu­gat Kiadó, Buda­pest, 1942, 42. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 264.

 7 Matyikó Sebes­tyén József: i.m.

 8 Matyikó Sebes­tyén József: i.m.

 9 Matyikó Sebes­tyén József: i.m.

 10 Rónay László: Író – süte­mé­nyes­tál­lal, 1982 in.: Matyikó Sebes­tyén József: i.m.

 1 1 Bohu­niczky Szefi: 1927 Szil­vesz­ter estéje. Kéz­irat. PIM kéz­irat­tára, V. 4658/49/1. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m.

 12 Far­kas Zol­tán: Emlé­keim­ből, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm

 13 Rónay László: Emlék­mor­zsák ’56-ról, Nép­szava online, 2010. októ­ber 22. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=359186#null

 14 Takáts Gyula 1981-1985 Nap­ló­jegy­ze­tek. Öt esz­tendő Dran­ga­lagban. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://takatskuria.hu/drangalag.php

 15 Az írás ere­de­ti­leg 1858-ban cikk­so­ro­zat­ként jelent meg, majd 1908-ban könyvalak­ban is közé­tet­ték, Kri­ti­kai dol­go­za­tok cím­mel, 1854-1861. MTA, Buda­pest, 1908. 272-308. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 30. Kései reak­ció­ként Szabó Magda írt érde­kes választ Gyu­lai­nak 1982-ben, A kri­ti­kus kri­ti­kája cím­mel. In. Szabó Magda: Kívül a körön, Mag­vető, Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1982, 179-206.

 16 Gyula Pál­tól idézi a Csa­ládi Kör szer­kesz­tő­ségi cikke, Néhány szó a nőnem érde­ké­ben, Csa­ládi Kör, 1864/8. 85. 1858, oldal. Idézi: „Vil­lany­spe­nót”, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/1690:_A_ma­gyar_­n%C5%91i_­k%C3%B6lt%C3%A9szet_­t%C3%B6rt%C3%A9net%C3%A9nek_els%C5%91_fejezete

 17 Otto Weinin­ger: Nem és jel­lem - Elvi tanul­mány, 1913. Bp. Dick Manó kiadása. For­dí­totta: Gábor Andor, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk2/wein1.htm

 18 Pén­tek Orso­lya: Nő a Nyu­gat körül vagy nyu­ga­tos nő? Kri­tika, Magyar Hír­lap, 2011. május 30., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.magyarhirlap.hu/kultura/no_a_nyu­gat_korul_vagy_nyu­ga­tos_no.html

 19 Reichard Piroska levele Elek Artúr­nak; k. n. OSZK Kéz­irat­tára, Fond 253/489/17. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 242.

20 Igno­tus: Emma asszony leve­lei. Össze­állí­totta: Kar­dos Péter, Mag­vető, Buda­pest, 1985. Említi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 13,

21  Igno­tus: Olva­sás köz­ben. Nők és jogok. Világ, 1913. jún. 15. 1-2. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 13.

22 Diósady: Asszonnyal a bakon, Az Ujság, 1908. augusz­tus 27. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 14.

23 Ady: A magyar Pimo­dan, Nyu­gat, 1908. 1., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

24 Pél­dául: „Lesznai Anná­nak, tisz­telt és sze­re­tett nővé­rem­nek a vers­ben”

25 Ady Endre: Nil ver­sei, Buda­pesti Napló, 1906. feb­ruár 18., Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 15.

26 Schöpflin Ala­dár: Író­nők, Világ, 1910. decem­ber 5. 2. 16. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 55.

27 Babits Mihály: Írók két háború közt, Nyu­gat Kiadó, Buda­pest, 1941. 1. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 15.

28 Móricz Zsig­mond: Kaffka Mar­git, Nyu­gat, 1912/3. 212-213. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

29 Móricz Zsig­mond: u.o.

30 Móricz Zsig­mond: Hal­vány fény­kéve, Nyu­gat, 1922/2. 133. Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 16.

3 1 Takács Ferenc: „Ban­dika, mennyi­ért len­nél helyet­tem asszony?” kri­tika: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m., Mozgó Világ online, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mozgovilag.com/?p=4557

32 Kiss Noémi: Beké­redz­ked­tek, kri­tika: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m., Narancs, XXIII. Évf. 22. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23846

33 Kiss Noémi: u.o.

34 Pél­dául: Dénes Zsó­fia: Kaffka Mar­git. In uő: Úgy, ahogy volt. Gon­do­lat, Buda­pest, 1974, 158. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m., 44.

35 Bohu­niczky Szefi: Föl­det érint hom­lo­kunk – Molli­náry Gizella ver­sei, Nyu­gat, 1929. 11. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

36 Török Sophie: Bohu­niczky Szefi novel­lái. Nők – Rigó. Nyu­gat, 1931/2. 117., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

37 Bohu­niczky Szefi: Ott­ho­nok és ven­dé­gek, 212. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 265.

38 Németh László: Ember és sze­rep. Tanú Kiadás, Kecs­ke­mét, 1934, 88. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 263.

39 Rónay László: Író – süte­mé­nyes­tál­lal. Bohu­niczky Szefi. In uő: Sza­bály­ta­lan arc­ké­pek. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1982, 361-362. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 262.

40 Bohu­niczky Szefi: Ott­ho­nok és ven­dé­gek, 200. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 265.

4 1 Kiss Noémi: i.m.

42 Móricz Zsig­mond: Huszonöt év, Nyu­gat, 1932. 1. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

43 Rónay László: Író – süte­mé­nyes­tál­lal. Bohu­niczky Szefi. In uő: Sza­bály­ta­lan arc­ké­pek. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1982, 361-362, Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 262.

44 Bohu­niczky Szefi levele Török Sophie-nak. OSZK Kéz­irat­tára, Fond III/293. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 273.

45 Bohu­niczky Szefi: 1927 Szil­vesz­ter estéje. Kéz­irat. PIM Kéz­irat­tára, V. 4658/49/1. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 270.

46 Bohu­niczky Szefi Molli­náry Gizel­lá­nak. Zug­li­get, é. n. (1927-28?), kedd. MTA Kéz­irat­tára, Ms 5320/191. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 273.

47 Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 275.

48 Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m. 283.

49 Bohu­niczky Szefi: A diriné, Nyu­gat, 1933. 10-11. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

50 Bohu­niczky Szefi:: u.o.

5 1 Bohu­niczky Szefi:: u.o.

52 Bohu­niczky Szefi: Ilka és a roko­nok, Nyu­gat, 1937. 2. szám, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

53 Bohu­niczky Szefi: u.o.

54 A magyar iro­da­lom tör­té­nete VI, Aka­dé­miai Kiadó, 1966, szer­kesz­tette: Sza­bol­csi Mik­lós, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/369.html

55 U.o.

56 Kádár Erzsé­bet: Három év. Bohu­niczky Szefi regé­nye. Magyar Csil­lag, 1942/1. 56-57. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 281.

57 Bohu­niczky Szefi: Ott­ho­nok és ven­dé­gek, 342. S. a. rend. Pet­rá­nyi Ilona. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1989, idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 267.

58 A magyar iro­da­lom tör­té­nete VI, Aka­dé­miai Kiadó, 1966, szer­kesz­tette: Sza­bol­csi Mik­lós, elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://mek.oszk.hu/­02200/­02228/­html/­06/­369.html. (Itt a Lázas évek című regényre utal.)

59 Far­kas Zol­tán: Emlé­keim­ből. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm

60 Németh László: Ember és sze­rep. Tanú Kiadás, Kecs­ke­mét, 1934, 88. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 262.

6 1 Takáts Gyula 1981-1985 Nap­ló­jegy­ze­tek. Öt esz­tendő Dran­ga­lagban. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://takatskuria.hu/drangalag.php (Takáts Gyula itt Bohu­niczky Szefi akkor még kéz­irat­ban lévő emlék­ira­tait kom­men­tálja.)

62 Németh László: Ember és sze­rep. Tanú Kiadás, Kecs­ke­mét, 1934, 88. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 263.

63 Németh László: Bohu­niczky Szefi novel­lái (Rigó, Nők). Nap­ke­let, 1931. ápr. 1. idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 279.

64 Török Sophie: Török Sophie: Bohu­niczky Szefi novel­lái. Nők – Rigó. Nyu­gat, 1931/2. 117. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyu­gat.htm

65 Kádár Erzsé­bet: Három év. Bohu­niczky Szefi regé­nye. Magyar Csil­lag, 1942/1. 57. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m. 281.

66 Rónay László: Író – süte­mé­nyes­tál­lal. Bohu­niczky Szefi. In uő: Sza­bály­ta­lan arc­ké­pek. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1982, 361-362, idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 262.

67 Bohu­niczky Szefi: Ott­ho­nok és ven­dé­gek, 342. S. a. rend. Pet­rá­nyi Ilona. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1989, idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m. 275.

68 Idézi: Tüs­kés Tibor: Magán­zárka. Emlék­táb­lát avat­nak ma Pécse­lyen Bohu­niczky Sze­finek, Magyar Nem­zet online, 2007. augusz­tus 11., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.mno.hu/portal/424712

69 Bohu­niczky Szefi: Ott­ho­nok és ven­dé­gek, 342. S. a. rend. Pet­rá­nyi Ilona. Szép­iro­dalmi, Buda­pest, 1989, idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m. 271.

70 Far­kas Zol­tán: Emlé­keim­ből. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.jamk.hu/ujforras/0803_18.htm

7 1 Bohu­niczky Szefi: Utó­hang (Emlé­ke­zé­sek­hez, 1958. XII. 1.) PIM Kéz­irat­tára, V. 4658/49/11. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i.m. 276.

72 Rónay György: Búcsú­be­széd Bohu­niczky Szefi teme­té­sén. 1969. már­cius 7. PIM Kéz­irat­tára, V. 5248/8. Idézi: Borgos Anna–Szilá­gyi Judit: i. m. 283.

73 Takáts Gyula 1981-1985 Nap­ló­jegy­ze­tek. Öt esz­tendő Dran­ga­lagban. Elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://takatskuria.hu/drangalag.php

74 Tüs­kés Tibor: Magán­zárka. Emlék­táb­lát avat­nak ma Pécse­lyen Bohu­niczky Sze­finek, Magyar Nem­zet online, 2007. augusz­tus 11., elérés 2011. augusz­tus 15-én: http://www.mno.hu/portal/424712

(Oldal tetejére)