Fecske Panna

Neked

Nem látsz engem sem előre-,
sem hátrafelé olvasva
abban a nagy könyvben.
És nem vagyok sírkövön arannyal
hurkolt betű,
alig létezem tovább,
mint lélegzeted.

Akartam fodrozni a tó vizét,
hogy láthasd, itt vagyok, veled.
De hiába érintem arcod,
nem vagyok s nem leszek több,
mint álmodba oltott
emlékezet.

Látom sebeid, bennem hasadtak,
bukástól nem óvhat meg semmi:
embernek szültelek…

Nem vagyok sírkövön arannyal
hurkolt betű, már nem létezem,
fiam,
de szívembe sóhajt
minden lélegzeted.