Kurth Endre

Valódi lány, robajló ár

Bevezetés:
Csak azért, hogy tudjuk milyenek ők,
Hogyan tépik ki belőlünk „a NŐT”.

Utcákon sétálva,
Vágyaktól áthatva,
Fedeztem fel pontosan őt,
A szériában gyártott nőt.

Vágyak tengerében evezve,
Szép nők után híven epedve,
Láttam meg őt, egy öreg, rozoga padon,
Olyan volt, mint a felfedezetlen vadon.

Éppen nem volt rút, éppen nem volt szép,
Éppen csak mosolyától a falnak mész.
Szélvészként ültem le mellé,
Ott helyben szerettem belé.

Vállunk olykor-olykor összeért,
Mosolya magáért beszélt.
Szemében édes tűz lobogott,
Szívem a torkomban dobogott.

Csinos ajka megigézett,
Képzeletem megrémített.
Kacér pillantása alatt remegtem,
És az idő múlásától rettegtem.

– Hadd kérdezzek egyet!
– Mondd csak ki, ha mered!
– Ha már órák óta beszélünk, megtudhatom a neved?
– Ugyan, ugyan, ne viccelj, kérlek! Minek éppen az neked?

Felpattant, kacagott,
Majd gyorsan otthagyott.