Pethes Mária

Ózonlyuk

Súlyos igéket hord a szél.

Már csak te, csontomban megakadt
bonckés. Alkonyok alvadt vére. Ölelésemmel
koszorúzott kőkereszt. Időzített csillag
szívemben ketyegsz. Lappangó részvét.
Elüszkösödött nap, a szenvedély szárazjege.
Vegytiszta remény. Minden égtáj között a legszebb,
Dél ikonnapkorongja. Soha megvalósuló
mágikus ígéret. Magammá ölellek.

Már csak én, idegen szélvészek nyelvén
álmodó rügy, kővé változott szabad
pillanat, behavazott élőkép a Teremtő
szobortemetőjében. Fantom nyár. Tárnasötétben
utánad tapogató éjszaka. Az adott szó
halhatatlansága. Átúszom érted a csönd Jeges-
tengerét. Mindig nevednél nyílik
föl a tócsa jéghártyás bibliája.

Isten bennünket figyel egy ózonlyukon.