Pethes Mária

Az árulás ujjlenyomata
– Hervay Gizelláért

Beékelődni a jövő ajtórésébe. A muszáj jogán.
Kiszabadítani arcod magánzárkájából mosolyod.
Látlak egy ütközés lassított felvételén, amint
kihullasz a történelembe. Tüdődön elveszett
kutyákról plakát. Halott tárgyaidon idegen kezek
hagyják az árulás ujjlenyomatát.

Legenda vagy. Visszaperelhetetlen szivárvány
a díszlet-fasor fölött. Nem faggat a szél, miért
viseled ikonarcodon a fájdalom festett maszkját.
Napfogyatkozásos tekintetedben elnémulnak
a kereszttelen kenyerek. Szememmel nézed
a szabadságukat visszakövetelő folyók tüntetését.
Mellkasomban azóta zúg a félrevert harang, mióta
tudom, nem akarsz egy újabb halálra feltámadni.

A szarkofágszürke ég alatt lábujjhegyen járkál
bennem a remény, hogy egyszer mégis találkozunk
ezután a lábon kihordott élet után. És többé nem
szembesíthetik rebarbaraillatú szavaidat a besúgó
óramutatókkal, és a villámok nem tanúskodhatnak
ellened, hogy azért vetetted Isten ítélőszéke elé
magad, hogy testeddel minket megvédj.