Gláser Diána

Csontok

vattapamacsokkal tunkoltam tele
bennem a barlangot
hogy ne fázzon az én, az a bolond szellem
amely fehér rácsok és szarulepedők
medréből üveggolyókat bámul

édes tömény ízeket mázoltam nyelvemre
hogy ne száradjon el

és most fuldokol a szellem

mihelyt üt az óra
a rácsok a homokban hevernek
könnyű szél öleli a rongyot

de ÉN itt maradok
a savval átitatott
levakarhatatlan
szürke massza súlya
visszaránt