Pethes Mária

Ázott szivárvány
– Oszip Mandelstamért

Metszett velencei tükör a Tó, mélye
önkívületében aprócska hal ficánkol.
Fényfüggöny ereszkedik a partra. Néma
a menny, boltívére egy angyal ázott szivárványt
tereget. Hiányzó párja után telesírja a kakukk
a légteret. Évgyűrűik szaporodásának
hangjára meditálnak a fák. Gyűrt organzából
szirom a pipacsokon. Gyógyfű illatú csendben
a Tejútról lecseppen egy ismeretlen csillag.

Jól ismered a bánat okkerszínét, szíved most
vad színeket kíván. De csak a tapasztalás
fogad örökbe, csuklódra az idő teszi kérges
ujjbegyét. Szűkölő szavak sziszegnek benned.
Fekete szurok az ínség. A kiengesztelhetetlen kor
félretaposott cipője vagy. Könnyé válsz az emberek
őszinte álmában. Valaki szemének tengerébe vágysz,
hogy elnyerhesd létezésed jogát. Napra-nap a rizsfehér
papírra zuhansz és ponttá zsugorodsz a mondat végén.