Hegedűs Krisztián

Napló

2.

Felállni. Nem a székről, fotel­ből, ahol kényel­me­sen ücsö­rög­nénk, időz­nénk, elidőz­nénk, hanem a föld­ről. Fel­állni, fel­tá­pász­kodni végre a föld­ről, ahová kerül­tünk. A pad­ló­ról. De nem csak a felü­lé­sig jutni el, kiful­ladva, fél­úton, hanem tény­le­ge­sen fel is állni. Két lábra. Két váll­ról két lábra. Úgy, hogy a tal­pak tel­jes felü­le­ten érint­kez­ze­nek a talaj­jal. A föld­del, a pad­ló­val. Úgy, hogy a test ne leng­jen ki se előre, tehát láb­ujjhe­gyen állás se legyen belőle, pipis­ke­dés, se hátra, tehát se sar­ko­kon egyen­sú­lyo­zás. Fel­állni úgy, hogy a két talp ne csak per­ce­kig érint­kez­zen tel­jes felü­le­ten a talaj­jal (föld­del, pad­ló­val). Ami­hez, úgy látom, nem csak a talaj pon­tos meg­ha­tá­ro­zása elen­ged­he­tet­len fel­té­tel, hanem a tal­paké is.

Felállni a székről, a kisszék­ről fel­állni erő­vel, elő­szedni az író­gé­pet, és írni, hogy fel­állni erő­vel (a kis­szék­ről), oda­menni az író­asz­tal­hoz, lapozni a nap­tár­ban hét­főre, vasár­nap­ról hét­főre. Meg­nézni a dátu­mot, nem mintha jelen­tene vala­mit, de meg­nézni, és rágé­pelni erre a papírra, rágé­pelni, hogy két­ezer­kilenc decem­ber tizen­egye­dike, Szi­lárda napja. Tér­delni, gug­golni az ágy előtt, az író­gép előtt, és írni bele eze­ket a sza­va­kat, egy­más után, úgy, hogy a vég­ered­mény mon­dat legyen.