Kozma Andor

A magyarok symphoniája

Történik egy­szer, régtelen régen,
Csanádi püs­pök nagy útra mégyen.
Gel­lért e püs­pök, Velence szülte,
Walther, a sváb pap szol­gál körülte.

A jó főpász­tor egy uj báránya
Pogány far­kas­nak fogait bánja.
Gel­lért a püs­pök nem hímez-hámoz:
– Indulunk, Walther, Ist­ván király­hoz.

S nyergel és indul, csak Isten vélek,
Nagy vad ország­ban két szelid lélek.
Csak iga­zá­ért egy uj bárány­nak
Úttalan úton napo­kig jár­nak.

Áttörve fűves ten­gernyi pusz­tán,
Folyamok zúgó árját megúszván,
Kerülve Ajtony pogány portyáit,
Dunának érnek túlsó partjáig.

Rengeteg erdők rejtel­mes mélye
Rejti be őket nap­pal is éjbe.
Fenevadak közt tör­nek előre,
Isteneseknek Isten az őre.

Est közeledtén ritkul az erdő,
Rémlik a lomb közt alko­nyi felhő.
– Nézz oda, Walther, látod a füs­töt?
Jó tanya vár ma, – szó­lal a püs­pök.

Erdei tisz­tást hamar elérik,
Túlnan elébük tanya fehérlik,
A’ körül éji nyúgodalomba
Most tere­lő­dik röfögő konda.

Derül szí­vé­ben a két szent férfi,
Hova jutot­tak, men­ten meg­érti.
Makkos az erdő, hízni a fal­kát
Messze vidék­ről mind ide hajt­ják.

Dicsértes­sék-et ők ott köszön­nek
És mindörökké vissz­hangja ennek.
Süvegelgetnek kanászlegé­nyek.
– Jó jel ez, Walther, már keresz­té­nyek.

Házból a gazda s a tanya népe
Két jöve­vénynek járul elébe.
Nagy becsü­letje van a két papnak,
Lova sem kop­lal híján abrak­nak.

Az ágyasházba pihenni száll­nak,
Erednek elsőbb esti imának.
Majd a mély csöndnek Gel­lért örülve,
Szent olvas­mányba mélyen merül be.

Walthert elnyomja út fáradalma,
Álomszerzőnek nincs mi jobb volna.
De ím, a püs­pök neszel egy dalra, –
Vagy tán csak álom, tán nem is hallja?

Soha a mását e halk zenének!
A fele zúgás, a fele ének.
– Alszol-e Walther? – Nem, én sem alszom…
S ket­ten tünődnek az éji dalszón.

– Én olasz föl­dön sok zenét hallák,
De soha ilyet, mint ez a dal még.
– Én dalát értem több ger­mán fajnak
S nem hit­tem, hogy még ilyet is hall­jak.

– Hallga csak, Walther, mint apad s árad
Zengő folyója eme dal-árnak.
Sír is, vidám is… – figyelj csak rája,
Ez a magyar­ság symphoniája!

Hallga csak, hallga!… S Walther hall­gatja…
Magasra csap fel a dal szó­zatja.
Mosolyg a püs­pök s ágyába térve,
Egyre kiváncsibb ama zenére.

– Óh, magya­rázd meg Walther, hogy dal­lam
Mely tit­kos módon buj­kál e dalban?
Szent olvas­mánytól mért vont el engem,
Mért köll e fur­csa dalra figyel­nem?…

Tud zenét Walther s böl­csen gyanítja:
A hangfüzésben van e dal titka.
S hogy kikutassa, ki a zenélő,
Jó puha ágy­ból, íme, kikél ő.

Halkan nyit ajtót, azon kikémlel,
Kívül dereng a hold­fényes éjjel.
Sut­togva hoz hírt az éneklőről:
Az egy leányzó, ki gabnát őröl.

Kövét for­gatván kézi malomnak,
Űzi borúját az unalomnak,
S szaporáz mun­kát, dalolva hozzá,
S mellé a zúgást a kő okozná.

Meghatja e hír a jó Gel­lértet
S dícséri a dalt, melyet nem ért meg:
– Ó, fiam, Walther, áldott az ének,
Mely hű segít­ség dol­gos sze­gény­nek!

Bölcs mes­ter­ség­gel még ez a nép itt
Gépet nem szerkeszt, malmot nem épít,
A kő nagy súlyát kezé­vel hajtja,
De szíve gaz­dag, mert dalos ajka.

Ím, e lány sorsa éj-napon munka,
S nehéz robot­ját el még­sem unta,
Jó ked­vét hozzá a dal csi­nálja,
Ez a magyar­ság symphoniája.

A dal elhall­gat, a derék lány­nak
Gel­lért és Walther jó éjt kivánnak,
Bő aján­dék­kal tisz­te­lik más­nap,
S tovább indul­nak uj uta­zásnak.

*

Jó Szent Gel­lértről szép híradás van
Régi idő­ből, régi írás­ban.
Abban olvasván, emlékül ébredt
Képzeletemben ez a tör­té­net.

Magam is mintha ott let­tem volna,
Ami­kor őrölt a lány dalolva.
Malomkő-zúgás dalát kísérte,
Hall­gat­tam én is, csak­hogy én – értve.

Mert, amik tit­kok az ide­gen­nek,
Ben­nem a han­gok visszazengenek.
Fel van húrozva szí­vem aképen,
Hogy az is úgy zeng, mint magyar népem.

Követ for­gatni nehéz robotban,
Éjt nappá téve magam is szok­tam,
S hogy tes­tem-lel­kem jó ked­vét lelné,
Én is magyar dalt dúdolok mellé.

Kilencszer múlt el száz év azóta,
Hogy ott az éjben zen­gett a nóta, –
S mi tovább zengjük világ fogytáig
Az ős magyar nép symphoniáit.

Jegy­zet, élet­rajz

A magya­rok symphoniája

A történet for­rása Szent Gel­lért két (kisebb és nagyobb) legendája. A Kozma által is fel­hasz­nált rész­let tör­té­neti-filo­ló­giai vizs­gá­latára lásd Rimócziné Hamar Márta: Symphonia Hungarorum. „… Vérét pezsdíti a szi­laj magyar dal”. Iro­da­lom­tör­té­net 1987–88. 682–701.

Kozma Andor

(1861–1933)

1861 Január 12-én született Marca­li­ban (So­mogy megye), re­for­má­tus csa­lád­ban. Bárd Mik­lós költő test­vére.
Középiskoláit Pápán, a refor­má­tus kol­lé­gium­ban, Fel­ső­lö­vőn és a bu­da­pesti evan­gé­li­kus fő­gim­ná­zium­ban vé­gezte.
A pesti egyetemen jogot hallgatott, majd egy évig ka­to­na­ként szol­gált.

1885-ben az Első Magyar Általános Biz­to­sí­tó­tár­sa­ság szol­gá­la­tába lé­pett, egy évig Po­zsony­ban élt.

1886 Áthelyezték Miskolcra.

1889 Megjelent első verseskötete (A teg­nap és ma).

1890 Budapestre került. Több lap­nak is mun­ka­társa lett.

1893 A Kisfaludy Társaság tagja.
Ver­sek címen újabb kö­te­tet pub­li­kált.

1898 Kiadták Szatírák című kötetét.

1900 Európai utazásokat tett.

1901 A Magyar Tudományos Akadémia le­ve­lező tagja lett.

1902 Vallásos költeményeket publi­kált.

1909 Magyar Symphoniák című köny­vé­ben je­len­tek meg újabb ver­sei.

1910–1918 A liptószentmiklósi ke­rü­let or­szág­gyű­lési kép­vi­se­lő­jévé vá­lasz­tot­ták.

1920 A Magyar Tudományos Akadémia tisz­te­leti tagja lett. Utolsó kö­te­té­vel je­lent­ke­zett (Ma­gyar rap­szó­diák).
Lírai mun­kás­sága mel­lett je­len­tős ta­nul­má­nyo­kat írt Arany Lász­ló­ról, Gyu­lai Pál­ról, Eöt­vös Jó­zsef­ről, Kiss Jó­zsef­ről és Arany Já­nos­ról. Sok tár­cá­ban örö­kí­tette meg kül­földi és bel­földi uta­zá­sait.

1933 Április 16-án halt meg Buda­pes­ten.


MAGYAR KÖLTŐK
19. szá­zad, I–II.

(2001)

Megjelent a MAGYAR REMEKÍRÓK Új Fo­lyam so­ro­za­tá­ban.

Kiadja a Kortárs Könyvkiadó.

www.kortarskiado.hu


Oldal tetejére