Bácsi István

Gomba

Erdőbe vágytunk, gomba után.
Nem szedtünk mégsem, csak sután
keresgéltünk az avarban.

Egyik sem tetszett. Ez kicsi,
annak kalapja széle elszakadt,
ennek tönkje hasadt ki.

Amaz túl sötét, ezt megrágták már,
az ott a csapáson eltiporva vár,
mindegyik ócska, öreg.

De most hirtelen itt a szerencse,
egy dús gomba csúcsos kucsmája
lapul ott a ritkás fű között.

Váll vállnak feszül, futunk,
enyém a zsákmány!, én szedem föl!,
ezen versengünk vadul.

Látom már, nem gomba az, tuskó,
vagy műanyag, fröccsöntött holmi,
s kezem legvégül elkapom.

Barátom nyert. Diadallal kapja föl,
mosolya mégsem glóriás, inkább lila,
kezében gőzölög a fekália.