Híd

Valószínűleg minden hídnak van két alap­vető tulaj­don­sá­ga: a híd egy­részt vala­mi­nek a foly­to­nos­sá­gát biz­to­sít­ja, más­részt pedig össze­köt helye­ket vagy dol­go­kat.

Híd azon­ban nem­csak a mély­ség fölött átívelő épí­té­szeti műtárgy, vagy más kéz­zel­fog­ható dolog lehet, hanem olyas­va­lami is, ami maté­riá­ban nem tes­te­sül meg. Lehet akár egy ember is, egy élet­mű, egy emberi sors. (Saj­nos, ez a fel­is­me­rés sem az én érde­mem, pél­dá­nak ott a „Hídember”.)

A mi lapunk, a Kárókatona is sze­retne foly­to­nos­sá­got biz­to­sí­tani és sze­retné össze­kötni azt, ami össze­tar­to­zik. Hiszünk a magyar nyel­ven írott iro­da­lom, szép­iro­da­lom fenn­ma­ra­dá­sá­ban és folya­ma­to­san ható lét­íze­sí­tő, jóté­kony ere­jé­ben; vala­mint erőnk sze­rint hoz­zá­já­ru­lunk annak a híd­nak a fel­épí­té­sé­hez, ami a már gyak­ran a múlt homá­lyába vesző ere­detű fél­re­ér­té­sek, fél­re­ma­gya­rá­zá­sok és sanda szán­dé­kok zava­ros vize fölött átívelve egésszé köti össze részekre árkolt magyar iro­dal­munk külön-kü­lön zöl­dellő lombú part­ja­it.

Híd az Ünnepi Könyvhét is, amely egy nemes hagyo­mányt tart élet­ben évek hosszú sora óta, és össze­köti azo­kat, akik össze­tar­toz­nak: az írót és az olva­sót. Gra­tu­lá­lunk azok­nak a Ká­ró­ka­to­ná­ban is olvas­ható alko­tók­nak, akik­nek a könyv­hétre vagy mos­ta­ná­ban kötete jelent vagy jele­nik meg, ők név sze­rint: Csák Gyön­gyi, Kósa Sán­dor, Meny­hért Anna, Pethes Mária, Pósa Zol­tán, Szepes Eri­ka, Turczi Ist­ván. Újabb érté­kes műve­ket és sok elé­ge­dett olva­sót kívá­nunk nekik!

Végezetül szeretnék olvasóink figyel­mébe aján­lani egy igaz magyar embert, egy ma élő, hús-vér „Hídembert”. Vladimir Rott sze­mé­lye és sorsa (és csa­lád­jáé is) a helyt­ál­lás, a meg­tör­he­tet­len emberi tar­tás rend­kí­vüli pél­dá­ja, egy­ben híd­ként össze­köt külön­böző vilá­go­kat, népe­ket és kul­tú­rá­kat. Rott magyar zsidó szü­lők gyer­me­ke­ként ide­gen föl­dön szü­le­tett, csak láto­ga­tó­ban járt Magya­ror­szá­gon, soha­sem élt itt, ám lel­ké­ben, szel­le­mé­ben épp­úgy magyar ő is, mint akár­me­lyi­künk, vagy mint pél­dául a né­hai hor­vát bán, Zrí­nyi Mik­lós köl­tő-had­ve­zér, és még oly sokan mások, akik ide­gen vér­ből ered­tek, eset­leg még magya­rul sem igen tud­tak, mi mégis büsz­kén, hálá­val őriz­zük emlé­kü­ket. Ked­ves Olva­sók, fogad­ják érdek­lő­dés­sel a szö­veg­rész­le­te­ket, ame­lye­ket egy külön­le­ges sorsú ember gör­dü­lé­keny stí­lus­ban meg­írt, lete­he­tet­len köny­vei­ből idé­zünk a Tal­lózó rovat­ban. Vladimir Rott és szü­lő­csa­ládja bemu­ta­tá­sát bíz­zuk magára a szer­ző­re: első­ként A sors elle­né­ben című két­kö­te­tes műve Elő­sza­vát és első feje­ze­tét közöl­jük.

(b. i.)