„Szex és erőszak a bányában”

Az olvasó áhítatos lélekkel bolyong a könyv­ren­ge­teg­ben a magyar könyv ünne­pén. Az új könyv nem tűnik sok­nak, a ki­adók kirak­ják a még kap­ható vagy már „újra kap­ha­tó” köny­vei­ket is. Így kelet­ke­zik a szé­dí­tő­nek tűnő kíná­lat. A cél­irá­nyos kere­sé­sen és vásár­lá­son már túl van az ember­fia, most követ­ke­zik az ötlet­szerű bön­gé­szés és a várat­lan kincsre talá­lás izgal­ma.

A szem, mint éhes, mohó madár fris­si­ben kiön­tött vödör­nyi mag meze­jén, ide-oda ugrán­do­zik, keres. Talál is, a hi­val­kodó borí­tású kötet kézbe kerül, aztán némi csa­ló­dott­ság­gal vissza a helyé­re. Újra és újra. Kiraj­zo­ló­dik egy ket­té­sza­kadt világ képe.

A könyvet eladni hivatott borító valódi műal­ko­tás. Lát­szik, hogy bele­ad­nak apa­it-anya­it, ne csak kézbe vegye az érdek­lő­dő, de vegye is meg. Bár gyak­ran úgy tűnik, a bo­rító külön éle­tet él, semmi köze a szö­veg­hez. Tehát a kül­csín, az öltöz­te­tés rafi­nál­tan meg­ter­ve­zett, gon­do­san kimun­kált. Per­sze, ha a cím­nél és a szerző nevé­nél több szö­veg is kerül a fedél­re, már gyak­ran kilóg a ló­láb. A gra­fi­ku­sok­nak nem min­dig erős­sé­gük a magyar helyes­írás, a ki­adó­nak pedig már nem marad ereje a borí­tó­szö­ve­gek ellen­őr­zé­sé­re.

Az ilyen könyvek kézbevétele, lapoz­ga­tása során mutat­ko­zik meg az érem másik olda­la. A bo­rító által sugallt érde­kes, gaz­da­gító iro­dal­mat nem talál­juk a könyv­ben. Helyet­te, jel­le­gé­ben és kidol­go­zott­sá­gá­ban egy­for­má­nak tűnő szö­ve­gek soka­sá­ga. Már nem dilet­táns, de még nem iro­da­lom. Mintha egy gyár­ban, futó­sza­la­gon készülne a szö­veg­ter­mék, és maga az író is, gon­do­san betar­tott minő­ség­biz­to­sí­tási rend­szer bábás­ko­dása alatt. Saj­nos, a szö­veg­he­lyes­ség már megint mos­to­ha­gye­rek, a tipog­rá­fia is csak a lát­vá­nyos­ságra kon­cent­rál. A tu­da­tos­ság a tör­té­ne­tek kimó­dolt­sá­gára érten­dő, ame­lyek mind meg­fe­lel­nek a mai főso­dor kívá­nal­mai­nak. Van ben­nük min­den olyan ada­lék, amit a siker­hez nél­kü­löz­he­tet­len­nek ítél­nek a könyv­pi­aci stra­té­gák. Van kitá­rul­ko­zás, beszó­lás, csöpp­nyi ezotéria, marok­nyi mágia, ele­gendő ide­gen szó. De leg­fő­kép­pen van szex és erő­szak.

Így érkezünk el Galla Miklós örök­be­csű darab­já­hoz, a cím­ben fel­idé­zett A szén­bányászhoz. E gyöngy­szem főhőse a görön­gyös jogi pálya helyett a szén­bá­nyász fenn­költ alá­szál­lá­sát választja az anyag sűrű­jé­be, s él­mé­nyeit meg­írja egy aprócska novel­lá­ban, A bányában cím­mel. Írá­sát meg­mu­tatja egy szer­kesz­tő­nek, aki azt mond­ja: „Az a baj a maga írá­sá­val, hogy hiány­zik belőle minden. De leg­fő­kép­pen hiány­zik a szex és az erő­szak.” A töb­bit nem írom ide, olvas­sák el, hall­gas­sák meg. Máris a ke­zük­ben lesz a böl­csek köve, a mai sike­res könyv­ki­adás csal­ha­tat­lan recept­je.

(b. i.)