Bácsi István

Mormota

(Részlet)

… egy kisszéket hozott az ágy mel­lé, közel a fiú fejé­hez, leült, fej felől, a koronacsakrától kiin­dulva kez­di, hatá­rozta el, az felel meg a Control gomb­nak, mondta ki fél­han­go­san magá­nak, az Alt lesz a homlokcsakra, bal kezé­nek kis­uj­já­val a Controlt nyom­ta, hüvelyk­uj­já­val az Altot, alig érte el ujjai­val a két pon­tot, az izga­lom­tól remegve vitte jobb kezét a fiú nyaka tövé­hez, resz­kető muta­tó­uj­já­val meg­nyomta a Del gom­bot, vagyis a torokcsakrát, hir­te­len elkapta mind­két kezét és hát­ra­hú­zó­dott, hogy ha heves lesz az újra­in­du­lás, ha mond­juk Ciceró úgy tér magá­hoz, hogy fel­ug­rik, legyen neki hely, ne ütköz­zön neki az apjá­nak, azon­kí­vül pedig ne lássa azt nehez­telő meg­rö­kö­nyö­dés­sel, hogy az apja rajta matat, hát­ra­hú­zó­dott, dobogó szív­vel, lélegzet-visszafojtva figyelte a fiút, Ciceró nem moz­dult, per­sze, hiszen a szá­mí­tó­gép sem ugrik talp­ra, a rend­szer­be­töl­tés sem rob­ba­nás­sze­rű, hogyan is gon­dol­ha­tott ekkora mar­ha­sá­got, feddte magát, türe­lem, előbb bebútol, mint egy igazi szá­mí­tó­gép, talán sípol vagy füttyent is egyet, majd utána foko­za­to­san tér magá­hoz, ha már egy­szer úgy is fagyott le, mint egy igazi kom­pu­ter, feszül­ten figyelte a fia arcát, de a fiú nem bútolt, nem is sípolt, egy­ál­ta­lán nem csi­nált sem­mit, csak feküdt, mintha elszállt volna belőle az élet. Amadeus várt vagy egy per­cig, aztán sóhajtva köze­lebb húzó­dott, kezeit a fiú fölé tartva kereste a követ­kező kom­bi­ná­ci­ót, bal keze kis­uj­ját és hüvelyk­jét már elhe­lyezte a fiú fején az előbbi pon­to­kon, jobb keze muta­tó­uj­já­val már készült meg­nyomni a Del gom­bot, ami­nek most a szívcsakra felelt meg, ami­kor meg­állt, eszébe jutott, hogy nem jelölte be a táb­lá­za­ton az előbbi indí­tási kísér­le­tet, már­pe­dig mód­sze­re­sen kell sorba halad­nia, és min­dent pon­to­san rög­zí­te­ni, külön­ben elő­for­dul­hat az a ba­ná­lis kataszt­ró­fa, hogy akár szám­ta­lan­szor is pró­bál­ko­zik egy-egy kom­bi­ná­ció­val, míg eset­leg azt az egyet, az iga­zit egyet­len­egy­szer sem nyomja meg, így hiá­ba­való lesz az egész fára­do­zá­sa, ezért nem lehet hebe­hur­gya módon csak úgy össze­vissza indít­gat­ni, elvette tehát kezeit a fiá­ról, a táb­lá­za­ton kipi­pálta az első sort, még har­mincöt van hát­ra, ha egy indí­tás egy perc, akkor leg­ké­sőbb egy jó fél­óra múlva Ciceró már újra itt­hon lesz lélek­ben és szel­le­mé­ben is, leg­fel­jebb csak fél­óra, örven­de­zett, megint a fiú felé for­dult, elhe­lyezte a bal keze ujjait a pon­to­kon, jobb muta­tó­uj­já­val pedig meg­nyomta a Delt, a szívcsakrát, megint hát­ra­hú­zó­dott, várt, sem­mi, beje­lölte a má­so­dik kísér­le­tet is, így ment végig az első soro­zat­tal, ami öt kom­bi­ná­ció­ból állt, kezdte a követ­kező soro­za­tot, bal kezé­vel most pozí­ciót kel­lett vál­ta­nia, a Control még maradt a koronacsakra, de az Alt­nak már a torokcsakra felelt meg, azt azon­ban nem érte el a bal hüvelyk­jé­vel, hiába pró­bál­ko­zott úgy is, hogy a fiú feje mellé csúsz­tatta a tenye­rét, az arcra tapasz­tott tenyér­rel kepeszkedett hüvelyk­ujja a torokcsakra felé, nem érte el sem­mi­kép­pen sem, meg­állt, az ide­ges­ség­től leiz­zadt, a másik kezem­mel tudom átfogni a két pon­tot, látta át a meg­vál­to­zott hely­zet logi­ká­ját, tehát bal keze kis­uj­já­val maradt a Controlon, jobb keze hüvelyk­uj­ját a torokcsakrára helyez­te, kis­uj­já­val pedig meg­nyomta a Del gom­bot, így már elér­te, indí­tott, várt egy kicsit, majd beje­lölte a táb­lá­za­ton a ha­to­dik kísér­le­tet, még min­dig van hátra har­minc, azon­ban a követ­kező kísér­let­nél meg­akadt, jobb hüvelyk­jét a torokcsakrán tartva sehogy sem érte el a Del új pozí­ció­ját, a köldökcsakrát, bénul­tan ült, csak két kezem van, és ehhez a műve­let­sor­hoz csak ele­inte elég két kéz, pótol­nom kell a hi­ányzó har­ma­dik kezem, közé­pütt, a tör­zsön lévő pon­to­kat az orrom­mal fogom nyom­ni, hatá­rozta el, így mégis végig tudok menni az összes kom­bi­ná­ci­ón, fel­vil­la­nyoz­ta, hogy meg­ta­lálta a meg­ol­dást, rög­vest neki is akart kez­de­ni, a de a fia fölé hajolva azon­nal rájött, hogy a kis­szé­ken ülve nem tud elég mélyre hajol­ni, fel­emel­ke­dett, kirúgta maga alól a kis­szé­ket, az ágy mellé tér­delt, úgy hajolt a fia hasá­ra, orrá­val meg­bökte a köldökcsakrát, hát­ra­hő­költ, hogy a fel­ugró fiú fejbe ne rúgja vagy üsse a ha­do­ná­szó kezei­vel, de Ciceró nem hado­ná­szott, még min­dig nem bútolt be, Amadeus kez­dett egyre nyug­ta­la­nabb lenni a siker­te­len­ség miatt, talán nem jó az orrom­mal leütni a Del gom­bot, gon­dol­ta, meg­is­mé­telte a kom­bi­ná­ciót úgy, hogy most az orrá­val tar­totta lenyomva az Altot, vagyis a torokcsakrára szo­rí­totta az orrát, jobb keze muta­tó­uj­já­val pedig meg­nyomta a köldökcsakrát, de Ciceró így sem indult, letör­ten jelölte be a táb­lá­za­ton az újabb kísér­le­tet, így ment végig az összes variá­ci­ón, orrá­val szük­ség sze­rint nyomva a torok-, szív- és köldökcsakrák vala­me­lyik­ét, végig­ért mind a har­minc­hat kom­bi­ná­ci­ón, elke­se­re­det­ten sila­bi­zálta a táb­lá­za­tot, mind ki volt pipál­va, nem hagyott ki egyet­len­egyet sem, de a fia még­sem indult újra. Kiment a szo­bá­ból, zaka­toló aggyal jár­kálni kez­dett a la­kás­ban, talán mégis kihagy­tam vala­mit, gon­dol­ta, rosszul jelöl­tem, és kima­rad­ha­tott egy kom­bi­ná­ció, éppen az egyet­len jó kom­bi­ná­ció, lehet, hogy az orr nem tud ele­gendő nyo­mást kifej­te­ni, kava­rog­tak a gon­do­la­tai, igen, az lehet a baj, hogy az orr túl puha, vagy az, hogy így, miköz­ben a fejem­mel a fiam hasán babukoltam, nem lát­tam jól, hogy az ujjam­mal hol nyo­mom meg a pon­tot, nem talál­tam el a csakrákat, csakis ezért nem sike­rül­he­tett, mert így való­já­ban az ese­tek nagy részé­ben nem is tör­tént meg a három­gom­bos újra­in­dí­tás, hát persze!, vilá­go­so­dott meg Amadeus a si­ker­te­len­ség oká­ról, újra meg kell pró­bál­nom, hatá­rozta el, láb­bal kell, a nagy­láb­ujj még a hü­velyk­ujj­nál is erő­sebb, azzal jól meg lehet nyomni a pon­to­kat, s köz­ben látom is, hogy mit nyo­mok, igen, ezt kell ten­nem, hatá­rozta el, vissza­sie­tett a fia szo­bá­já­ba, ezút­tal nem kis­székre ült, hanem az ágy szé­lé­re, kereste a meg­fe­lelő test­hely­ze­tet, hogy a nagy­láb­uj­ját a Controlon tart­va, kéz­zel min­den pon­tot elér­jen, de hamar rájött, hogy az ágy szé­lén ülve nem tudja az újra­in­dí­tást kivi­te­lez­ni, óva­to­san bel­jebb tusz­kolta a fiát és mel­lé­fe­küdt, de elő­ször elhi­báz­ta, meg­for­dult, láb­tól feküdt a fia mel­lé, úgy illesz­tette a gye­rek feje búb­jára a nagy láb­uj­ját, ez is igen nehe­zen ment, érez­te, hogy görcs fog állni a láb­fe­jébe a test­rész ter­mé­szet­el­le­nes hely­ze­té­ből követ­ke­ző­en, a láb­fejét erő­sen vissza­fe­szít­ve, csak a nagy láb­ujja kör­mé­vel tudta nyomva tar­tani a Controlt, ráadá­sul nem is látta jól, hogy hol nyom­ja, két­sé­gek támad­tak ben­ne, nem biz­tos, hogy ez így jó, de azért elkezd­te, mód­sze­re­sen újra­pró­bálta mind a har­minc­hat kom­bi­ná­ci­ót, nagyon las­san haladt, mert a láb­uj­jal hossza­dal­ma­san kereste a meg­fe­lelő pon­tot, vagy egy-egy kísér­le­tet több­ször is meg­is­mé­telt, köz­ben nemegy­szer pihen­nie kel­lett, masszí­roz­ta, haj­lít­gatta a be­gör­csölt láb­fej­ét, időn­ként fel is kel­lett áll­nia jár­kál­ni, így órák tel­tek el, mire az utolsó kísér­le­tek­hez jutott, egyre remény­vesz­tett­eb­ben jelölte be piros tol­lal a táb­lá­zatba a láb­uj­jas kísér­le­te­ket, éppen az utolsó kom­bi­ná­ció­hoz készü­lő­dött, a törzs másik végén már csak az utolsó három pon­tot kel­lett meg­nyom­nia, itt már nem kel­lett a láb­ujj, kéz­zel elérte a pon­to­kat, elhe­lyezte az ujjait a meg­fe­lelő pon­to­kon és éppen indí­tani akart, mit csinálsz?, hal­lotta a cso­dál­kozva fel­csat­tanó kér­dést, Leó állt az ajtó­ban, földbe gyö­ke­re­zett az asszony lába, amint lát­ta, hogy a férje a kita­kart gye­rek dereka fölé hajolva kezei­vel a fiú hasán és altes­tén matat, így meg­tor­panva kér­dezte szinte kiált­va, mit csinálsz?, Amadeus össze­rez­zent …