Szeptember

Sokféle vég és kezdet kötődik az első őszi hónap­hoz: tan­év­kez­dés, a nyár elmú­lá­sa, szar­vas­bő­gés, de mind közül az egyik leg­je­len­tő­sebb tör­té­nés, hogy meg­je­lent a Káró­ka­tona szep­tem­beri száma [:)]. Sze­re­tet­tel ajánl­juk olva­só­ink­nak.

Miként a szeptemberi természet, oly szí­nesre és vál­to­za­tosra sike­rült jelen szá­munk, remé­lem, ez nem hang­zik túl­sá­go­san nagy­ké­pű­en. Néz­zük sor­ban. Pró­za­ro­va­tunk­ban jóma­gam az írói pálya­kez­dés lehet­sé­ges nehéz­sé­gei fölött mor­fon­dí­ro­zok. Büki Attila novel­lája fel­vil­lantja azt a mulat­sá­gos-szo­morú képet, amit rólunk hor­doz­hat­nak maguk­ban más nem­ze­tek pol­gá­rai. Ceg­léd József Káz­mér a tőle meg­szo­kott erő­tel­jes, gaz­dag szö­vé­sű, fanyar humo­rú, ugyan­ak­kor mély pró­zá­já­ban egy teme­tésre viszi el az olva­sót. „…az ember­ből műem­ber lett, / és ki tőle szü­le­tett: műgyerek…” – éne­kelte az Omega együt­tes a het­ve­nes évek ele­jén; Oberczián Géza tör­té­nete ezt a fel­idé­zett, önbe­tel­je­sítő jós­lat­ként is fel­fog­ható Ome­ga-ví­ziót helyezi korunk embe­ré­nek jelen­ide­jé­be.

E havi gazdag verstermésünk alatt ros­ka­dozva lépe­get előre a kor­mo­rán. Csák Gyön­gyi pil­la­nat­fel­vé­te­lein a veszé­lyek­kel, vere­sé­gek­kel teli emberi léte­zést lát­hat­juk, olyan finom kidol­go­zás­ban, amire csak nők képe­sek. Kui János verse a két­ke­dés és biza­kodás mér­leg­hin­tá­ján libi­kó­kázó embert ábrá­zol­ja. Pethes Mária köl­té­szete ezút­tal az évszak- és életszakváltás drá­má­já­val ren­dít meg ben­nün­ket. Sok­ar­cú, sok­hangú ver­sek­kel aján­dé­ko­zott meg ben­nün­ket Pósa Zol­tán, ame­lyek­ből a modern világ zajai­val eltö­mő­dött fülű ember is kihall­hat­ja: a hit­tel erős emberi lét­nek csak­úgy, mint a fari­ze­u­sok, kufá­rok ön- és világ­pusz­tító csör­te­té­sé­nek a ter­mé­szet, a terem­tett világ a lét­alapja – mindez jel­leg­ze­tes, a ver­se­ket egésszé össze­fűző pósai han­gon. Végül, de nem utol­só­sor­ban, elő­ször szó­lal meg nálunk egy modern őserejű orfeuszi hang Vámos György (hang) ver­sei­ben, fogad­ják sze­re­tet­tel.

olvaSÓsarok rovatunkban egy nagy­szerű regény­ről, s a re­gény kap­csán a ma­gyar­ság múlt­béli és leg­újabb kori kál­vá­riái­ról; a hatá­ron túli magyar írók két világ között reke­dé­sé­ről beszél­get Major Anita Hász Róbert­tel.

Sorozataink folytatódnak. Andor Csaba Teofilia című filo­zo­fi­kus regé­nyé­nek újabb epi­zód­já­ban az ese­mé­nyek a vég felé sodor­ják a sze­rep­lő­ket. Kósa Sán­dor úti­raj­zá­ban egy latin-ame­ri­kai viszony­lat­ban nagy múltú mexi­kói met­ro­po­lis­ban és annak viha­ros tör­té­nel­mé­ben bolyong­ha­tunk. P. Szabó Mária regény­rész­lete az ifjú Hunyadi Mátyás prá­gai „ki­kül­de­té­sé­nek” utolsó idő­sza­kát meséli el.

Illően szeptember hangulatához, az elmú­lás, a vi­har előtti csönd, egy, a har­min­cas évek­ben a szov­jet új világ kebe­lébe kisza­kadt magyar csa­lád rövid, béke­beli idill­jé­nek han­gu­lata árad Vladimir Rott önélet­rajzi regé­nyé­nek negye­dik feje­ze­té­ből, ame­lyet a Tal­ló­zó­ban olvas­hat­nak.


Fotók: Lisszabon: Szent Jeromos kolostor; Karmelita kolostor; Estrela bazilika; Sé.

(b. i.)