Pethes Mária

Szeptember

Mindent magába ölel a földanya
hava. A szerelemvirág elhullatja
a visszatérés lehetőségének magjait.
Arcodról eltűnik az árulás gőgjének
árnyéka, csupán a profilodra tűző
bágyadt napsugár igazolja, hogy
grimaszok és egy alattomos mosoly
rétegződik egymásra döntésed nyomása
alatt. Még mindig megnyerő maszk.
Mától Szeptembernek hívlak.

A fájdalom foglya, nézem a feldúlt lakást,
szomorú mérleg. Melyikünk szegényebb?
Kínok között elvetéllek. Közénk emelkedik
a távolság tornya, már nem is látszol. Kint
a kertben halódik a zöld szín és minden
éhségnél hangosabban kiáltozik: Szeptember,
mégis milyen alapon játszol az életünkkel?