P. Szabó Mária

Király születik

12. Szilágyi Erzsébet

Mátyás már majd egy hónapja volt bol­dog vőle­gény, ami­kor Budán meg­tör­tént a ki­rály­vá­lasz­tás. Akkor este az ezer­nyi tűz­ra­kás nap­pali fényt bocsá­tott a város­ra. A nép együtt ünne­pelt a nagy­asszonnyal és kísé­re­té­vel. Erzsé­bet egy keve­set inte­ge­tett az embe­rek­nek a vár udva­rán, majd gyor­san behú­zó­dott, elég volt a fény­ből, erre még nem volt tel­je­sen fel­ké­szül­ve. A szo­bá­jába sie­tett és író­szer­szá­mot hoza­tott.

–  Katalin, levelet szeretnék írni a fi­am­nak! – szó­lí­totta belső cse­léd­jét, miköz­ben átfa­gyott lábait pró­bálta fel­me­le­gí­teni a kan­dalló para­zsá­nál.

–  Igen, asszonyom! Hozom a tol­lat, tin­tát – sür­gö­lő­dött öröm­mel a lány. Térült-for­dult, roko­lyája csak úgy repült utá­na. Hiá­ba, nagy tisz­tes­ség érte őt is, a ki­rály any­já­nak szol­gá­lója lehet.

–  Egy kupa vörösbort is meginnék, ha jól fel­for­ra­lod, te lány!

–  Felforralom és hozom is rögvest.

Asszonya közben a gyertyavi­lá­gí­tás­nál hoz­zá­fo­gott a levél­írás­hoz. Nehéz­ke­sen ser­ce­gett a lúd­toll a papí­ron, csö­pö­gött a sö­tét tin­ta. A tü­rel­met­len, fáradt kezek­nek nem ment most könnyen az írás. Csak az agya járt gyor­san, gon­do­la­tai sebeskedtek, keze igen­csak las­sú­nak bizo­nyult, de végül a nyug­tató forró bor hatá­sára még­is­csak szív­hez szóló levél kere­ke­dett.

„Édes fiam!

Ezúton értesítelek, hogy Magyaror­szág kirá­lya let­tél, sze­rel­me­tes gyer­me­kem! Sike­rült fájó szí­vem­nek egy kis meg­nyug­vásra lel­ni, abban a pil­la­nat­ban, ami­kor ez eldön­te­tett. Ben­ned él szá­momra tovább apád, az én drága fér­jem, és bátyád, másik sze­rel­me­tes fiam emlé­ke. Az Úr kár­pót­lást adott ben­ned értük. Ezer­négyszáz­övenhét január havá­nak huszon­ne­gye­dik nap­ján király lett a fiam, Mátyás, a holló test­vé­re. Köszö­nöm, Uram!"

Erzsébet, amikor ezt a leve­let írta fiá­nak prá­gai fog­sá­gá­ba, nem volt hideg fejű har­cos nagy­asszony, hanem ősz hajú, meg­tört, fér­jét és gyer­me­két sirató özvegy, de bol­dog anyja is volt egy király­nak. Sírt és neve­tett egy­szer­re, hatal­mas mun­kát vég­zett, nem asszony­nak valót, sike­re­sen. Most a végén össze­om­lott. Per­sze nem tart­ha­tott ez a gyen­ge­ség soká­ig, csak pil­la­na­to­kig, per­ce­kig, hisz meg­nyug­vást csak az elmú­lás hoz­ha­tott. Addig a szíve tele aggo­da­lom­mal, gyásszal, örök feke­tén. Erő­tel­jes kopo­gásra tért vissza a je­len idő­be. Szi­lágyi, a jó test­vér csör­te­tett be.

–  Húgom, nem pihenhetünk, tudod, ugye?

–  Hallgatlak, bátyám!

–  Meg kell szerveznünk a kö­vet­sé­get a prá­gai udvar­ba, és az új király foga­dá­sát.

–  Vezesse őket Vitéz János, a hű barát. Gye­re, bátyám, ülj le, beszél­ges­sünk, örömködjünk egy kicsit.

–  Nagy a feladat, Erzsébet! Nincs itt idő ilyes­mi­re, egy kor­mány­zó­nak állan­dóan fő a feje. De mit szólsz a tör­vé­nyek­hez, ame­lyek meg­szü­let­tek? És mindez Mátyás nevé­ben?

–  Nem veszélytelen dolog ez, bátyám! Ezek a tör­vé­nyek a kisebb nemes embe­re­ket támo­gat­ják a ha­tal­mas­sá­gok­kal szem­ben, de meg is kötik a király kezét. Fel­ada­tot adnak neki, mint az ország egye­düli védő­jé­nek, de az esz­köz híján üres marad a ke­ze. Miből, ha pénz­te­len a bugyel­lá­ris? Olvad­jon tovább Hunyadi ara­nya? Nem vet­het ki rend­kí­vüli adót, nem hív­hatja harcba a ne­me­se­ket? Maga lesz ez a király a nagy ember­te­len­ség­ben! Ki lesz, aki mel­lette áll? Nem jól van ez így, Mihály!

–  Édes húgom, mit féltesz te egy gyer­me­ken? Hisz Mátyás még csak gye­rek kirá­lya az ennek a sze­ren­csét­len ország­nak, a nehéz­sé­ge­ket nekem kell átallépni jóval, aki helyette kor­má­nyoz. De hiszem, ha félsz. Bízz meg ben­nem, eddig is fiad érde­ké­ben cse­le­ked­tem, ezután is így teszek, a te csa­lá­dod az enyém is, míg világ a világ – dör­zsöl­gette a ke­zét a kan­dalló mel­lett az apró ter­me­tű, szú­rós szemű nagy­úr.

Vagy a jól végzett munka örö­me, vagy a sze­mei előtt cso­dásra fes­tődő jövő, bár még az is lehet, hogy a hi­deg idő kész­tette rá, a jó báty már rózsa­szín­ben látta az elkö­vet­kező éve­ket. Nem vélet­len, hatal­mas elő­re­lé­pés ez egy apró nemes­nek, és tett is érte, a jól vég­zett, meg­pe­csé­telt munka pedig meg­ér­lelte gyü­möl­csét, és hogy ebben Mátyás lenne a fő sze­mély, azt igye­ke­zett elfe­lej­te­ni. Gye­rek még a kö­lök, majd beta­nul a fárad­sá­gos ural­ko­dásba őmel­let­te, a ha­tal­mat zsen­ge, kamasz kezekbe korai lenne bele­rak­ni. Ilyes­fajta gon­do­la­tok jár­tak Szi­lágyi uram fejé­ben.

–  Elköszönök, öntől, asszonyom! Alud­jon jól! Mától egy király any­ja, úgy vigyáz­zon magá­ra, imá­dott fia előtt haj­bó­kol­nia kell! – vic­ce­lő­dött Mihály egy kicsit, majd gyen­gé­den hoz­zá­tet­te:

–  Édes húgom, a király foga­dá­sán neked is részt kell ven­ned! Pihenj, mele­gítsd meg fázós tag­ja­id. Hol­nap­után indu­lunk érte!

Egy csókot nyomott a fáradt asszony hom­lo­ká­ra.