Kui János

A mező, a Föld

Égnek a mezők, kalászok sírnak, talán most senki
sem hallja. Üres a föld, nagyon szenved. Csak a
tüzes pusztulás hódít. Az élet nem menekül:
embert vár! Eső záporoz végig az égő határon.
Színes szivárvány, meleg kék-derű tekint le ránk.
Győz a halhatatlanság. Más az értelme hangnak,
szónak, mondatnak, az egész életnek. Már nem
futunk, nem menekülünk, itt, együtt maradunk, és
ember-gazdag lélekkel imádjuk a mezőt, a földet.