Pósa Zoltán

Imák Barna Mártához

Könyörgés hozzád

I.

Kínos sebhelyek nyomán felfakadó panaszokkal
Fontam héttagú korbács kín-monologját eggyé
Szerelemért kiáltva hangom torz-keserűre siklott
Köznapiság és züllés elleni védőpajzzsal
Körbekerítve a lelkem tripla magányba ragadtam
Pillanatonként űzött szemednek mentő-libegő fénye
Delejes álmot cikázva (élet ringást felőrlő
Érzékiség-balzsamba fojtom a gondolkodás
Velőig nyúló kínját) hozzád kiáltok végsőt
Csúszós urbanizált szeméten korcsosuló panaszommal

II.

Halál fedeztesd föl
Piciny bolygótársad
Szörnyű vészjeleit
Purgatóriumban
Kerengők csóváit
Vén, hazug próféta
Hiába töltöd be
Az örökkévaló
Jövőt mai létem
Örök jelenéből úgyis elküldelek
Segíts meg szerelem
A kínokat mint az
Ál-öntudat énjét
Hamuvá facsartuk
Tűnjön a halállal
Hülye rémeinkkel
Együtt lenge éjek
Fekete leplébe
Gyűrűm fedelére
Ében foglalatnak

III.

Átkos léleksebem
Undok gennyedése
Riasztja el tőlem
Közeledő arcod
És most összetörve
Komplexusaimmal
Egy ketrecbe zárva
Könyörgök, hallgasd meg
Szennyes vallomások
Terheitől hozzád
Dadogó énekem

IV.

Öreg mazochista
Kéjrágó arcával
Raktam játékosan
Kötelet nyakamba
Amikor fontossá
Dagadt ronda lárvám
Skizofrén pózokban
Tetszelgett magának.

Kólikás kék árnyak
Viaszfigurái
Kedvenc agyrémeim
Tettek hasonlóvá
Magukhoz, a hasznos
Magány érzetében
Kéjelegve. Széthullt
Köröttem emberi
kapcsolatok lánca,
S temethettem volna
Magamat melléjük
Nélküled, ki újra
Tanítottad büszkén
Banálissá préselt
Szavak új tartalmát
De nem felejtheted
Soha püffedt létem
Tegnapi rongyait
Pygmalión-mítoszt
Nem küldött balzsamként
Ránk a mindent adó

Márta

A szavak elfolynak
Bűnösen választott
Könnyebb megoldások
Felé, mikor rólad
Beszélek, hiába
Roncsolom a percek
Figyelmeztető, halk
Bilincs-csörrenését
Súlyuk értelemmé
Szilárdulva őrzi
A magány napjait