Pethes Mária

szerelmünk csillagképe

idegsorvadásos rétek vadvirágaként megtanultam
ideje van a megérkezésnek már nem a hova lényeges
csak akad egy szabad gödör ahol nem csörget
homokba fulladt pásztortáska magokat a föld
és a téli álmukból ébredő gyíkok nyújtózásától
nem rendül meg a ködglóriás hegy a visszeres
ingókövek nem nyöszörögnek mert megrabolta
súlyukat a hozzájuk dörgölődző szél ahol aprókat
lélegeznek a rügyek nehogy széthulljon a szerelem
neolitikumi bizonyítéka a valdaroi pár összefonódott
csontváza szempillámon a bánat sókristálya nyugodj
meg kedves minket nem zaklat majd holtunkban
a civilizáció szerelmünk csillagképe lassan elhalványul
mint az utolsó cigaretta amin megosztozunk még egy
döntő éjjelen és amikor az emlékezés képessége végleg
elhagy bennünket többé nem szerethet bele egyetlen
bolygó sem a szürkület nyelvén suttogó égbe
nem marad más csupán az ajtón túli parttalan sötétség
de senkit sem érdekel akkor már hogy melyikünk állt
a küszöb túloldalán