Vámos György (hang)

Vincent bakancsa vagyok!

ki akasztott ide?
miért függök e falon?
nem hőköl senki se
– hogy „…csizma az asztalon?”

miért bámul a nép?
a sok fénylő félcipő
a gőgös nyakú csizma
s tipegve, lám,
a profán topán…

mert lépni egy se lép
csak tipeg-topog,
csiszeg-csoszog,
sündörög
tétován…

– az én „elbűvölő szépségem” okán?!

s most egyik sem röhög?
egy se kurjant – hé komám!
egy sem legyint – tudatlan paraszt!
most én vagyok nékik a festett malaszt?

mikor rugdaltak, tapodtak, – félre!
kamáslis urak, fűzős szárú hölgyek
mind a bokázó vitézek
és a suvickos ítészek…
de még a paraszti, ünneplő csizma,
a korcsmáros bocskora: – na! inna?!

az utcán játszó
mögöttem csúfosan kiáltó
karikahajtó gyerek saruja

a papok lebegve csusszanója
a csendőr vassal koppanója

a csepűrágó, a dalnok,
a kocsis, a hivatalnok,
a postás, a bakter, a pék…

– mind ez az egész
nagy jövés-menés
összevissza futkosás
csak dühvel toppantott felém

– mocskos vagy, szegény.
szakadott, foltos, ócska!
garast dobott – erígy a boltba!
senki vagy, silány!
– különbet tesz bármely zsivány

foltozó segédje

rajta hát! legyél te

hamis.

ez is, az is,

az se, ez se!
– festve!
lábbelinek semmi se!
(s ha végre abszinttel járásod,

állásod

nem botlod el)

múzeum-kifutók istennője: Te tipegő topmodell!

nem érzitek a hazugság-illatot, ti se?

áhítatot!
íme Ő,
itt vagyok:
„ecce cipő”

– mise!