Andor Csaba

Csoma Sándor és a világháló

Csodálatosak ezek a közösségi olda­lak! A Facebookot ugyan még nem lát­tam közel­ről, de el tudom kép­zel­ni. Miként a fal­vak­ban is vol­tak igé­nye­sebb, oly­kor dísze­sebb padok a házak előtt, ahová estén­ként kiül­tek az embe­rek, hogy néze­lőd­je­nek, s az arra hala­dók­kal beszédbe ele­gyed­je­nek, néha még pár­nát is vit­tek maguk­kal, eset­leg láb­me­le­gí­tőt, ha már hűvösre for­dult az idő, hason­ló­kép­pen most is van­nak kom­fort­fo­ko­za­tok, eltérő igé­nyek. Aki­nek nincs más dolga a világ­ban, mint hogy napi mun­kája végez­té­vel, a megérdemelt pihe­nés jutal­ma­ként (vagy bün­te­té­se­ként) kiül­jön a háza, a televíziója vagy a világ­há­lója elé, az jól is teszi, ha a felsorolt lehe­tő­sé­gek közül – ter­mé­sze­te­sen mér­ték­kel és ará­nyo­san! – választ.

Ez persze valóban csak azoknak ajánl­ha­tó, akik beérik annyi­val, amennyi­vel min­den józan ember beéri: sok-sok vesződ­ség után remény­kedni abban, hogy a következő nem­ze­dék­nek talán könnyebb lesz. S ha az áhí­tott cél egy­szer majd tel­je­sül, akkor a gye­re­keink­nek és uno­káink­nak még több ide­jük lesz arra, hogy a házuk, a tele­ví­zió­juk vagy a világhálójuk előtt ülve dis­ku­rál­ja­nak, néze­lőd­je­nek vagy unat­koz­za­nak. Nemes, fel­emelő cél ez a javá­ból!

Kőrösi Csoma Sándor idejében a pad már léte­zett, a többi még ábránd for­má­já­ban sem. Sok válasz­tási lehe­tő­sége tehát nem volt. Vagy élete végéig ott­hon marad Csomakőrösön, és kiül estén­ként a háza elé, vagy útra kél, s mással, a kor érték­rendje sze­rint értel­me­sebb­nek tar­tott fog­la­la­tos­ság­gal tölti az éle­tét.

Könnyű dolga volt, mert éppen akko­ri­ban – nyo­mok­ban – léte­zett egy­fajta köz­tes érték­rend, ha nem is a társadalomban, de leg­alább az egye­te­me­ken. Már nem a val­lá­sé, de még nem is az öncsa­lásé és kép­mu­ta­tá­sé, mint pár évti­zed­del később, a polgári érték­rend kiala­ku­lá­sá­nak ide­jén. Ő még egé­szen hagyo­má­nyos dol­gok­ban hitt, s talán titok­ban abban remény­ke­dett, hogy Rómát egy­szer még legyőz­heti Athén, s az ész, a tudo­mány egy­szer még elfog­lal­hatja az őt meg­il­lető helyet a világban. De az is lehet, hogy elő­re­látó volt, és tud­ta: Róma után csak még rosszabb világ­ural­mak követ­kez­het­nek, a szel­lemi hanyat­lás meg­ál­lít­ha­tat­lan, mert min­den elkö­vet­ke­zendő hata­lom Rómára épül. Kenyér­ből ugyan vál­to­zat­la­nul nincs elég, de cir­kusz­ból akko­ri­ban sem volt és ma sincs hiány. Sőt, ma már olyan cir­ku­szunk van – hála a világhálónak! –, ahol min­denki a néző­té­ren és a porondon van egy­szer­re.

Ott tartunk, ahol kétszáz éve. Ugyan­olyan cso­dá­la­tos a civilizált világ, amely­ben élünk, mint Csoma Sán­dor ide­jé­ben. Aki­nek pedig még­sem tet­szik, az ma is útra kel­het Tibet­be. Igaz, ma már ott sem könnyű olyan helyet talál­ni, ahol éve­ket tölt­he­tünk egy padon ülve, anél­kül, hogy egy terem­tett lélek­kel talál­koz­nánk, s ahol az elekt­ro­mos áram hiá­nya meg­foszt min­ket árnyék­vi­lá­gunk sok más élve­ze­té­től is.