Pósa Zoltán

Egy kis kitérő költőverseny után

I

Tűz és víz-egyetemesség
Sokszorozza eget-földet
Az égszínkék-haragoszöld
Mítoszfényű tiszta tóban
Balaton ezer csodája
Füred millió gyertyája
Költőtársak, nagy elődök
Szobrainak lenyűgöző kavalkádja
Semiramis függőkertje
Démoni és déliesen dúsnövényű ősi dombok
Versfakasztó szép leányok
Bölcselkedő jó barátok

II.

Reggelre elrobog
Mellettünk mögöttünk
Almádi körkertje
Kenese bálványa
Fekete vaskígyónk
Lombalagutak közt
Elhagyja a Szent Kört
Pannon koronáért
Kárpótol Fehérvár
Koronázó város
Királyok lakhelye
Fiam főiskolás
Éveinek helye.
A pályaudvaron
Így szólt a lármafa:
Kedves utasaink
A vasúti sínek
Javítása miatt
Tapolca-Tihanyból
Balatonfüredről
Érkezett pesti gyors
Egy kis kitérővel
Elterelő úton
Jut el a Délibe
Börgönd, Seregélyes
Pusztaszabolcs után
Ercsiben, majd Érden
Landol, kanyarogva
Fut be Kelenföldre
A Velencei tó
És Gárdony kimarad
A tervezett útból
A kellemetlenség
Miatt minden kedves
Utastól elnézést
Kér a magyar vasút

III.

Kőből, vasbetonból
Tákolt félig földre
Roskadt épületek
Jelzik hogy egy másik
Világba érkeztünk
Nappalból az éjbe
Mennyből a Pokolba
Tértünk, végleg kihunyt
Magyarhon látványos
Kirakati fénye
Délnyugat csillaga
Pannonok őr lángja
Szürkévé halványult
Elárvult, kiégett
Tőzegbarna tarlók
Az egykor virágzó
Földekből kénköves
Pokolszag és piszok
Szünesztéziája
Rozzant házak sora
Szuvas farakások
Kiperzselt szántókon
Kifüstölt, lakatlan
Tanyák és félig már
Néptelen falvaknak végén
Végállomás – fut át rajtam sandán
Vajon ez a halál
Földje lenne csupán?
Vagy maga a HALÁL?
És a délceg mozdony
Névtelen szárazföld
Kikötőjébe fut
Vánszorogva megáll,
Talán soha többé
Nem mozdul el innen
A Másik Magyarhon
Torzképét hordozó
Romos és anonim
vasútállomásról

IV.

Aztán bóbiskoló
Álmom cellájából
Kihasít a vonat
Bebem dübörgése
Csak lidércnyomás volt?
Nincs is a világon
Olyan végállomás
Ahonnan nincs kiút
Nincsen továbblépés
És nincsen maradás
Talán csak álom volt
e nevek
Börgönd, Seregélyes
Pusztaszabolcs, Batta
Nincsenek tán sehol
De már mindhiába
Nyugtatom magamat
Azzal, hogy e tarlók
Falvak és romtanyák
Sehol sem léteznek
Meghalt a hazugság
De jó hogy nem ott kell
Élnünk – szólt egy utas
A kurva életért
Késtünk ilyen sokat?
Dühödten kérdezem:
Ők nem számítanak?
Hiszen ők mi vagyunk
Bizony méltóságuk
A mi méltóságunk
Amely porhamuba
Fulladt perzselt szántók
Tanyák, farakások
Között mindörökké.

Balatonfüred-Kelenföld gyorsvonat
2007. szeptember 8-i úti élmény nyomán írtam 2010. szeptember 25-én, Balatonföldváron, a Budapesti út 143/II szám alatti házunkban, szombaton délután Habaricával.