Csák Gyöngyi

Törésvonalak

Gondolataimban olvas,
a lelkemhez dörgölődzés
erősen gyengítene, – tudja jól.
Szemrebbenés nélkül tűri
szörnyű szögeken fekvésem
a szavak mögött megbújó.

Gyakran betéved álmaimba
gyomromba szinte lyukat beszél,
a törésvonalak mentén
szivárgó vért ő veszi komolyan,
értelmes magyarázat nincs rá
a szálak sűrűjén átlát,
nevével mindenkor egybeforr
a jobbító szándék…

Kannibál mondatok
félhomályból isznak
barátom, a függőség
legrosszabb a drogban.

Figyelmeztető mondata
keservesen jajdul,
történetmorzsák elfogyóban
lassan éhen hal a mítosz.

Izzik egyre a csöndembe
alattomban belopott parázs
fényénél felébred, s körüldong
cirádás sárgán-feketén
a bolondos rózsakereső darázs
sovány időkről papol, jól
érzékelhetően mállik
fullánkos nyelvéről a mérgező mákony
semmiképp sem használja fegyverét:
elpusztul, ha szúr.

Egyre izzik a csöndemben felejtett parázs
hosszú vers hangzik – csípős
huzavonás ömlenyben kezdődik
a végtelen lubickolás,
kitarthat akár halálig is:
közben mintha kőmorzsoló
ropogtatná csontjaim
nagyon fáj, ám nem maradhat el:
az euforikus pillanat,
legfinomabb falatnak
tálcára tett szíve ígérkezik.

Virágok ezréből
szövi szemfedőmet,
közben trilláz, túlszárnyal hangja
tucatnyi madarat,
nyálas játékidőben
a csigalassú létnek lőttek –
így szól a búcsú,
majd az élet vize helyett
a halál vizébe ejti
mosolytalan arcomat.