Büki Attila fordítása

Kristiina Ehin: Éremtenger

dobog a hold
a pünkösdi rózsák várják a reggelt és a boldogságot
még alszom kezem ökölbe szorítva
amikor az első nap átcsúszik a küszöbön
kilép énem az árnyékból
jó így?
önmagammal
a tavaszban
igen

reteszek reluxák
ránganak és csattannak
váratlan eső verődik a tetőn
fém és nád gyöngéd hangok
hanga illata
órák ketyegése és szívverések töltik be az időt
az örökkévalóság fölé hajolok

sziget vagyok
ahogy te is
messziségből dereng
egyetlen foszlánynyi valóság

*

buja július van
a parlagfű burjánzó ünnepe
a köveken büdös moszat kacérkodik
buja július van
és én nem akarok járni benne

száraz fenyők éjszakáiban akarok maradni
veled s kézen járva
tegeződve suttogni
belélegezni a szürke nyugalmat
rezdülő orrlyukamba

tűlevelek figyelmeztetnek
hogy vannak veszélyes szavak
fojtogató övek
és mérgezett almák

de vannak sirályok is
melyek fényében nem kételkedhetünk

hallgass engem
az éj köpenyének viselője
kézenjáró
ellenálló

az augusztusi idő elkezdődött

*

Augusztus 1. Furcsa a városi zsibongásra gondolni. Itt a szigeten bo­gán­csok vi­rá­goz­nak és békésen csillog a tenger. Szamócát ettem és megtisztítottam a folyosó falát a régi fényes zöld festékektől. Pi­ro­sas régi­módi vakolat maradt utána. Lehetséges, hogy az a boldogság, ami­kor mindened meg­van, vagy inkább az, ha még nincs meg min­de­ned és álmodhatsz róla? Vagy az a bol­dog­ság, amikor valamilyen furcsa okból egy­sze­rűen elé­gedett vagy azzal, ami van…

*

fogy levegőm tüdőm zihál
éjszakára ráborulok életem partjára
a viharban kongnak a világítótornyok
a tenger szüli álmaimat
most úgy tűnik
mintha a vízcseppek érmék lennének
s a világ gazdagságát csilingelnék
a szegény és öreg köveken
mindent el lehet adni
és az éremtengernek nincs vége
mindent fel lehet vásárolni
de így is marad a nyugtalan tengerek pénzéből

a Mariana-árok
óceánnyi pénz
Amerika és Eurázsia között
a zátonyok telve érmékkel
és ezüst habmárkákkal
az elsüllyedt gőzhajók kéményüregei
színültig aranykopekekkel
a tűzhajók turbinái dollárokkal
s ólom tallérokkal a viharjelző harangok nyelvei

a napnyugta az óceánon
színarany
a hold ösvénye a hullámokon igazi ezüst nézőnek tolvajnak
rohanónak és sétálónak
a halászok hálói hirtelen megtelnek igazi kincsekkel
komoran nézik őket a tenger lakói
csillogó gyémántszemekkel

markolóval merítik a napnyugtából az aranyat
feszítővasakkal szedik a holdfényből az ezüstöt
remegő ujjakkal vájják a halak gyémánt-
szemeit

és én még mindig alszom az élet partjára borulva
mintha nem lenne ébrenlétem
értelme többé a ziháló rohanásnak
ilyen nehéz vizet ilyen értékes tengeri kincset
nem bír ringatni a szél
szétfeszíteni kéz
se szerteszét hordani hajó

a viharban kongnak a világítótornyok

*

Krisztiina Ehin észt költő, az Erak­kond (Re­me­ték) költői csoport tagja. 2007-ben angolul meg­je­lent válogatott kötetével (Drums of Silence) elnyerte a Corneliu M. Popescu európai költészet díját.