Pósa Zoltán

Angyalok telephelye

Mit jelent számomra Gazdagrét, ahol immár harminc esztendeje élek. S bár olyan csodálatos helyhez kötődünk családommal 1976 óta, mint Balatonföldvár, s a nemzet igazi fővárosának nevezett Debrecenbe, szülővárosomba is visszajárok évente legalább négyszer, valahogy a szívemhez nőtt Újbuda legdélibb csücske, Gazdagrét is, amely egy Árpád kori falu, Nevegy helyén épült éppen három évtizede.

Hadd kezdjem tüstént a Himnuszunkkal.

Lipp László
Gazdagrét Himnusza

A város szívétől délre
Angyal tekint az Égre.
Szárnyait kitárja védve,
Őrizve kincseidet.

Isten gazdagon megáldja
Aki itt munkálkodik.
Isten Gazdagrétet áldd meg!
Óvjanak angyalaid!

Gazdagrétnek, Magyarország egyik legszebb lakótelepének lokálpatriótáját joggal tölti el büszkeség: mutassanak még egy paneldzsungelt, amelynek saját himnusza van. Dr. LIPP LÁSZLÓ, a felejthetetlen László atya, a Szent Angyalok Templomának építője, plébánosa írta. Büszke vagyok arra, hogy református létemre nekem, jó barátjának énekelte el először, fiatalkorunk bohém szokása szerint éjjel fél 12-kor. A telefonba daloló lelkész meghatározó emlék egy családi trió, a harminc éve még fiatal házaspár, Barna Márta, Pósa Zoltán és akkor még hét éves gyermekük, Pósa Máté számára, akik 1984. július 27-én költöztek be Gazdagrét legelső utcájába. Szívmelengetően gyönyörű panoráma tárult elénk, Gellért hegy, Széchenyi-hegy, Budaörs. És a hatalmas, forgalommentes építkezési terület, mely lehetővé tette, hogy megtanítsuk a fiunkat „cangázni”, így hívták a biciklizést a Törökugrató utcai általános iskola kisdiákjai. Gazdagrét azóta öntörvényű településsé vált, árnyas parkokkal, korzóval, a Kaptató sétánnyal, aranyos kis földszinti boltokkal, Lovas András református, Szederkényi Károly katolikus lelkész templomával, Király Nóra képviselőasszony büszkeségével, a vidékiesen bájos gazdagréti piaccal teremtve falusiasan otthonos hangulatot. Ha végigvonulok a sétányon, nem győzök köszönni, harminc esztendő során nagyon sok ember lett barátommá, ismerősömmé az angyalok telephelyén. Ezért fiunk, Pósa Máté 2002-ben az első FIDESZ-kormány kedvezményes lakástámogatási kölcsönének köszönhetően Gazdagréten vett magának egy közeli lakást. Az angyalok telephelye igazi kis hazánkká vált.