Pósa Zoltán

Kánikula

Percre sem hűsül a tűzkatlan, döng, dobog
Izzó légterünkbe perzselőn berobog
Leterít mindőnket fél-élő halottként
Kihullunk időnkből eszméletlen roncsként
Nemléteken túli kínjainkra hintett
Istennel dacoló ostoba tekintet
Farkasvakságától bóklászunk botorul
Bár leszállt a Napunk, léglávánk nem enyhül
Nappalt-sötétséget egyberostál vadul
Az örök jelentől semmi nem ment minket
Amitől most félünk, rég túllendült rajtunk
S amiről azt hittük, hogy már rég lebírtuk
Belénk, nyomult, betölt minket, túllétezik
Hitetlen tévelygők, létrontók várába
Öncélú dacolók Dafke világába
Talán a Megváltó is későn érkezik
Talán csak ránk legyint bús reménytelenül

Budapest, 2012. július 4.