Vámos György (hang)

kifogás

a virágnak nincs feje.
– bottal sújtott rá a csősz!

s most, hogy nyílni kellene…

mit tehetnék?
– nyitva vagy zárva termő…? –
próbáljak „amúgy” szerencsét?
– ez volna a kimért kímélet?
az élet?
hisz csak ez maradt, ez az ígéret-erdő,
ami e cikkanó-botos felhővel eljő.

hát így megyek mindig bele:
… erdőkerülnék vele!

– de moccanatlan, mégis az tart,
hogy megolvadt aszfalt az árnya.
– megragad s nem halad,
ki bandukolva járna,
az égre röppent rögök, rönkök
– az utunkba keresztbe döntött idő –
sehová sem vivő
szárnyai alatt.

kinyílt a sok penge-levélke,
s a fafaragó bicska éle
nyakát szegi
a nyírnek, a nyárnak.

– szemet szúrok épp egy szentjánosbogárnak!

… s hogy meg ne éhezzünk,
nagyot lélegzünk
a savas patakban…

– Szabadnak lenni szabad!

szánkban szavakkal, borokkal…
magunkból hajlított horoggal,
míg a vízben csak nézheted magad!

… s lám hogy szembejőnek,
hangoskodó, csobbanó kőnek:
– mint a lopók, mint a kopók –,
nagy csapatban bandáznak a halak!

– ez már így is marad!

„kapás,
– bevágás,
– fárasztás,
– szákolás.”

– mi lenne más?