Csák Gyöngyi

Rege

Az ezernyelvű tűzből
folyvást duruzsol,
szétszéledt bútorokat
kihűlt szobába visszahord,
elveszített gyémántját
a lüktető foglalatnak
visszaadja, miképp
az éden felejtésre ítélt ízeit
a nyugtalan nyelvnek
az ezeregyediket követő
üres éj után,
riadt folyónak a hömpölygést
az elégiaködben úszó partok között
követve a szarva el-
halványuló lábnyomát,
az esték veszélyes magányában
tart az áldozat,
tüzet gyújt, füstje köhögtet,
szinte fojt,
boldog a céltábla bábja:
hisz mozdul a lélek akkor is,
ha már a kéz halott.