Büki Attila

Versmozaikok

A repedések között
belebotlunk az ürességbe
Levegőöltözetünkből
először zakónkat
majd ingünket vetjük le
A gombokért
összevesznek a verebek

*

Elfogadtad a rózsacsokrot
és képzeletbeli vonalakat húztál
melyek mentén egyedül is járhatok
a város égre nyitott falai között
mint szabadrabok háború után
a béke zászlócskáival

*

Újra ásol ahol már ástál
vágod a burjánzó
vadrózsát nyesed a meggyfát
összegereblyézed
az üres csigaházakat
A madárijesztő mögéd bújik
A gyíkok elindulnak
a falon felfelé

Az utcasarkon
vak emberek
függetlenednek egymástól

A patakban szenny
jól táplált patkányok

A feljövő hold
kietlen parkolójában
bevásárlókosár

A válladra vett ásón
gumicsizmádon
sötét folt a sár
Fényednél
rejtőzik a magány

*

Verekszünk
Falhoz tapadunk
Ürességünkből
száraz virágok lógnak
Krisztus kalapja se érinti fejünk

*

Az úton mennyi
formátlan alak
színtelen árnyék
üres gesztus
és mennyi
veszett álom
a széloszlopok
száraz gyepén
Egymástól
mégis elhajlunk
Közénk hull
a gyertyavég idő

*

Elismeréseink
nem egyeztethetők össze
nyugdíjaink értéktelenedő
papírforintjaival
Vissza kellene küldeni őket
mielőtt eltemettetünk – - –

*

Haszon és veszteség
között ingázol
noha sem az idő
se a hely nem való
hozzád
Ne tűrd
a hamisságot
kövesd
a tengeri sós levegőt
s taposd
magad alá a gyarlóságot!