Kui János

Zár Hadész kapuján

Lassul életem ritmusa,
szívem lusta, lassan ver,
néha hirtelen megáll.
Elveszítem eszméletem,
fekszem némán, mikor
föleszmélek, folytatom,
mintha misem történt volna.
Megszoktam már, együtt élek
a halál kísértésével, de
nem adom könnyen az
életem, kútba nézek,
s meglátom bizonytalan
jövőmet.
Időm lenne még, az idő
nem sürget, az idő és a föld
együtt nyújt kegyelmet.
Ha mégis fogytán az erőm,
s küzdeni nem tudok,
lehajtom fejem, de nem
adom meg magam.
Hadészhez fordulok:
zárja be a kaput odalent,
s én kívül maradok.