Pásztor Csaba

Szürke napon félretolva

Itt ülök a vibráló boldogságban
arcizmaim mégis lefelé húznak
nem zavarok senkit elnézést
csupán a lelkem használom
néma hangú dobnak
vágyak és álmok csillogások
a világ hamis arcát mutatja
a tiszta szó menekülni készül
félretolva egyedül ülök
a tükörben az ördög röhög
vele vívok szópárbajt vitézül
ma minden és mindenki bánt
szomorú ritmust ütök a dobra
füst galambok utcazaj szűrődik
fények árnyékok keverednek agyamban