Ez a cik­lus az ÁTJÁ­RÁS című, jövő évben meg­je­lenő vers­köny­vem­ből való, melyet a Nem­zeti Kul­tu­rá­lis Alap egyéves, 2013. június 1–2014. június 30-ig meg­ítélt ösz­tön­díj-támo­ga­tá­sá­nak segít­sé­gé­vel írtam meg.

NKA logó

www.nka.hu

Pósa Zoltán

Imák Barna Mártának

versciklus

Első találkozás az igazi szerelemmel, kékszárnyú Mártával

KÉKSZÁRNYÚ MÁR­TA, ugyanis kék szár­nyú angyal­ként vizi­o­nál­tam meg­írt álma­im­ban Már­tit, a le­endő fele­sé­ge­met, a SZA­BA­DÍ­TÓT, aki meg­ment a kül­vi­lág­tól, de a saját bor­zal­mas démo­na­im­tól is.
A sze­gedi utcán Márti belém karol: Gye­re, nagyon kime­rült­nek látszol… ., a ret­te­gés kiszáll a gyom­rom­ból, sem­mi­lyen izgal­mat nem érzek, a félismeretlen lány, Márta immár a műte­rembe érve arra biz­tat, hogy enged­jem el maga­mat. Kinő kék szár­nya, simo­gató gon­dos­ko­dása az álom jól­eső közel­sé­gét hozza… – Nincs meleg nálam, vet­kőzz le és bújj a ta­karó alá, vagy engedd el magad, majd én, ne félj, ne gon­dolj semmire… ragadd meg a fárad­sá­got: „görnyedt vilá­gokra sza­kad a ha­lá­lom, perc­nyi pusztulásom” … „Organikus állam­el­mé­le­te­ket vetünk papír­ra, s el­ol­vas­tat­juk bará­ta­ink­kal vers helyett” – sut­togja nyug­ta­tón a fülembe.
Fölriadok… Megsimogatja bőrö­met, min­den moz­du­la­tá­ból egye­te­mes har­mó­nia árad, nyu­ga­lom. Mel­lém bújik, hosszú bar­na­ha­jú, por­ce­lán­fo­gú, bol­to­za­tos hom­lo­kú, nagyon szép… csitítón felém hajol: Nyu­ga­lom, édes a ta­karó alatt össze­si­mul­nak a tag­ja­ink: aludjunk… rögök… fáradt lator­ke­reszt heve­dere nyomja a -mellemet… összetörte a bor­dá­mat álsze­rény­sé­ged is… rögeim szedd össze pillanat
– jaj, elcsúsz­tak az asszociációk… Nem baj, most add föl te: Ket­tőnk: a le­he­tet­len önkí­vü­le­té­ben az Isten szeme csak reád ragyog – mert engem tölt el csak hiá­nyod a teg­napi elma­radt tisz­te­let ful­dokló csókjaitól… Szenvedés… testeden gomolygó szik­la­rést ütött- porrá ködö­síti ben­nem a gon­do­kat – károm­kodj gon­do­lat, mard le az arcomat… .
– végre – lazáb­ban – jazz –lépés az önkí­vü­let hatá­rán – bolond pör­gettyű vir­tus – közelgő hal­le­luja – meg­tes­te­sü­let­len gló­ria – töré­keny, mez­te­lenre tor­zí­tott igazság… …

AZT HISZEM, SZERETLEK

ÉN IS

FELESÉGEM LESZEL, AMI­KOR ÚJRA TALÁLKOZUNK

FÉRJEM LESZEL, AMIKOR ÚJRA TALÁLKOZUNK

Mantra Barna Mártának

Feleségem születésnapjára

Minden rejtett zuga fel­tá­rul előt­ted mocs­kos bájai­ban fet­rengő múltamnak.
Így a bű­nök alól fel­ol­do­zást nyer­tem. Hir­te­len jött felém a meg­vál­tást hozó pil­la­nat. Tes­tem már a Cer­be­rus szá­ját tömít­hette vol­na, mikor megmutattad
Kentaurrá fel­fújt bűneim­nek igaz mér­té­két. Kaca­jod vég­leg meg­foj­totta a feles­le­ge­sen kínzó feké­lyek­nek vélt viszketéseket.

Éltem, szomjúságom

Barna Mártának házassági évfordulónkra

A fiatal szeder feke­tén kiál­tott a vé­res föld­te­kén nap­le­men­tét látott

És meg­fe­szít­te­tett kínzó szo­ron­gá­sunk fakó dél­ke­reszt­jén gondolat

Miközben kiszá­rad üvöl­tés­ben torkod

Segíts meg sze­rel­mem, álta­lad léte­zem, éltem szomjúságom.

Barna Márta

csodamúzsa névnapi köszöntése
– ezúttal az EMLÉK­KÖNY­VEK stílusában

írtam 2013. július 23-án, 2013. július 29-ére
Márta napjára

Két életút keresztbe fut, talál­ko­zunk Majd egy­másba fonatkozunk. Már­ta, tudom, s kidalolom
Én vagyok Te, Te pedig Én. Ülünk a Koz­mosz tete­jén. Ben­ned élek Te ben­nem élsz
Én mesé­lek, Te sohse félsz.

Óh Te szegény Király­leány Múzsa­öv­vel a de­re­kán Ki kény­te­len élni velem Mint ihlető Feje­de­lem Vers­ben lakó, pró­za­faló Cikk keverő nagy gye­rek­kel Kiből a vers foly­ton folyik
A regény sem akadozik

Ám a folyam elapadna Ha nem adna ihle­tet a Márti múzsa

Éltünk közös min­den­ható Földi és Örökkévaló

Éltessen örökké Isten Szép név­na­pos Márti kincsem.

Balatonföldvár, 2012. július 29-ére

Barna Mártinak mese születésnapjára

Gyermek álma­ink­ban, szü­lő­vá­ro­sunk­ban, vagy még inkább annak elkép­zelt másában zöldlombú erdő­ben, domb alján, tó part­ján, min­den áldott éjjel bol­dog tündérfénnyel vödörrel, lapát­tal, két kis bará­tom­mal várat épí­tet­tünk. For­mába öntöt­tünk száz­féle süte­ményt: Jan­csi­ka, Ferike iker­pár test­vér­ke, kék rövid nad­rág­ban kis fehér trikóban.

Kedves mosolyuktól, ügyes ujja­ik­tól, boszor­ká­nyos élő mozgó és beszélő kicsi figu­rák­kal népe­sült a vá­ros. Abla­kuk­ban páros ember­kék beszél­nek élnek és regél­nek Az udvar és a tó, erdő és a ha­jó, a vár tőlük nyüzs­gött, lét­től telítődött.

Minden éjszakámon vissza-vissza­tér­tek, örök együtt­lé­tet és testvériséget azért nem remél­tünk, mert mint min­den gyer­mek örö­kös jelen­nek tar­ta­má­ban éltünk, játszottunk, cse­veg­tünk, sír­tunk és nevettünk.

Míg egy csodás napon a ke­zeink közül játé­kos váro­sok gyer­mek­ded páro­sok helyett egy kis­leány került ki. Moso­lyán a Mennybe repül­tem. Démoni és mókás, üdítő lényétől Földi Menny­or­szágba álmaim föld­jére is visszakerültem.

A két kedves fiú Jancsi és Ferike vidám és szo­morú örök böl­cses­ség­gel és önmérséklettel átölelt, meg­csó­kolt és imí­gyen szó­lott: Mi most elbú­csú­zunk, te most jó időre föl­éb­redsz és e lányt kere­sed, s ha egy­szer majd vég­leg meg­le­led, magad­hoz öle­led min­ket is viszont­látsz, úgy az álma­id­ban, mint a va­ló­ság­ban majd vele­tek leszünk.

Hosszú, hosszú évek után meg­ta­lál­tam a bölcs püs­pök arcú gyö­nyörű leánykát a kis Barna Már­tát. Eskü­vőnk éjje­lén új éle­tünk kez­de­tén álomba szunnyadón Jancsi és Ferike ült ágyunk szé­lire és így szólt izibe:

Mártát és tégedet mindig is keres­tünk együtt is sze­ret­tünk és most talál­koz­tunk. Most már vissza­tér­tünk. Örök jele­nünk­ben, örök éle­tünk­ben, álom­ban mesé­ben földi ébren­lét­ben, most újra vissza­nyert, hit­ben kiér­de­melt fel­nőtt gyer­mek­kor­ban Ős Para­di­csom­ban Rátok mi vigyá­zunk Soha el nem válunk

Újbuda, Gaz­dag­rét, 2014 már­cius 5-én
Barna Márti születésnapján

A kékszárnyú Márta. I.

A kék szoba

A KÉKSZÁRNYÚ BARNA MÁRTA… AZ OTT­HONI SZO­BÁM­BAN, AMELY MÁR RÉG­ÓTA NEM OTT­HON, HISZEN NEMBUTÁN-DEBRECENBEN MÁR IDE­GE­NEK LAK­NAK ABBAN A – SZIN­TÉN CSAK VISZONY­LA­GOS LÉP­TÉK SZE­RINT – KÚRI­A­SZERŰ LAKÁS­BAN, AMELY­NEK REÁM ESŐ, KIS LAK­HATÓ MUN­KA­CEL­LÁ­JÁ­NAK PAD­LÓ­ZA­TÁT A HA­TAL­MAS KÉK SZŐ­NYEG BORÍTJA… AZNAP ENGED­TEM HAZA JUDI­TOT A KÉK SZO­BÁ­BÓL, MIU­TÁN MÁS­FÉL NAPOT BÍRT CSU­PÁN DEB­RE­CEN­BEN MARAD­NI, MERT FÉLT AZ ANYJA MEG­SEM­MI­SÍTŐ VÉLEMÉNYÉTŐL… ÉS HÁT ELSŐ UTAM AZ EZER­SZER MEG­UNT, MÉGIS VALA­HOL NÉL­KÜ­LÖZ­HE­TET­LEN EGYE­TE­MISTA ITA­TÓBA VEZE­TETT. LEÜL­TEM A FIÚK KÖZÉ, WALESI HER­CEG FEJŰ ÖRÖK-SZAMIZDATÍRÓ LONG, ARAMISFORMA VASÁR­NAPI FESTŐ TOMÓ, A SZŐ­KE, GINSBERG-FEJŰ, LATI­NISTA ÉS HEDO­NISTA EGYE­TEM­BI­KÁ­JA, LUCY… A SOK UNOTT, EZER­SZER LÁTOTT, MIN­DIG EGY­FOR­MÁN ERE­DE­TI­ES­KEDŐ FIGURA KÖZÖTT EGY­SZER CSAK MEG­ÉR­ZEM, HOGY VALAKI KIEMEL. MEG­VÁLT. NEM AZON­NAL, DE ABBAN A PIL­LA­NAT­BAN ELKEZ­DŐ­DÖTT MÉL­TÓVÁ FINO­MU­LÁ­SOM A LÁNY­HOZ, AKI VELEM SZEM­BEN ÜL, ÉS MÁR TUDOM, HOGY Ő MÉNESORMY BARNA MÁR­TA. AZÓTA VÉGRE AZ IS NYIL­VÁN­VA­LÓVÁ VÁLT, HOGY A KÉK­SZÁR­NYÚ MÁR­TÁT A SZOBA ULT­RA­MA­RIN ALAP­HAN­GOLT­SÁ­GÁ­HOZ TÁR­SÍ­TOT­TÁK AZ AKKOR MÉG ISME­RET­LEN, GYÖ­NYÖRŰ LÁNY­HOZ KÖTŐDŐ ÁLMAIM… A SZÁR­NYAK EKVI­VA­LENSE PEDIG A HOSSZÚ HAJ… DE MÁR­TÁ­NAK NEM EGY­SZE­RŰEN HOSSZÚAK A FÜRT­JEI, EZEK A SZÁ­LAK A TÚL­VI­LÁG MEG­KÍ­SÉR­TÉ­SÉ­ÉRT VAN­NAK E VI­LÁ­GON, A HOM­LOKA FÖLDI DIMEN­ZI­ÓK­BAN LÁT­HA­TAT­LANNÁ TŰNT GLÓ­RI­Á­TÓL CSIL­LOG. MIT KERES EZ A FŐ AZ UNAL­MAS PÁR­HU­ZA­MO­SOKRA TÖR­DELT KEMÉNYFA VILÁG­BAN, AME­LYET KINI­ZSI NÉVEN EMLE­GET A PRO­VIN­CIA ŐSLA­KOS­SÁ­GA? AZ ARC SZINTE KISFIÚS… MÁR­TÁ­NAK SZÓ­LÍT­JÁK, S BÁR IGA­ZÁN NEM VESZIK ÉSZRE A FÖLDIBB ESZ­TÉ­TI­KUM­ÉL­MÉNYRE SZA­BOTT SZE­MEK, ÖSZ­TÖ­NÖS TISZ­TE­LET­TEL BÁN­NAK VELE, MERT ÉRZIK, MÉL­TAT­LA­NOK HOZZÁ… ÁTLA­GOS BABA­SZÉP­SÉGŰ BARÁT­NŐJE A KÖZ­PONT! MIATTA NEM ÜLHE­TEK KÖZ­VET­LE­NÜL MEL­LÉ, A BABA ENGEM BŰVÖL, MIVEL ÉRZI, HOGY IMMUNIS VAGYOK ÁTLAG­DÉ­MONI VON­ZE­REJE IRÁNT, PARA­DOX MÓDON A TÖB­BIEK IRI­GYEL­NEK A HE­LYÉRT, A MA­NÖ­KEN KITÜN­TETŐ FIGYELMÉÉRT… MÁRTA AZON­NAL RÁM NÉZ, ARC­BŐRE MOSO­LYOG. ÉS TUDOM, TISZ­TÁ­BAN VAN AZZAL, HOGY MEL­LETTE SZE­RET­NÉK ÜLNI. A FE­KETE BARBIE-VAL EGYÜTT A TÁR­SA­SÁG ÁLSÁ­GOS CENT­RU­MÁBA KERÜ­LÖK, DICSÉ­RIK ÍRÁ­SA­I­MAT, IRO­NI­KUS FEL­HANG­GAL UTAL­VÁN ARRA, HOGY PERI­FÉ­RI­ÁRA SOD­RÓ­DÁ­SO­MÉRT, JELEN­LEGI MÉL­TAT­LAN HELY­ZE­TE­MÉRT MÁR NEM­CSAK A HA­TA­LOM KONT­RA­SZE­LEK­CI­Ó­JA, HANEM SAJÁT ÖNROM­BO­LÓ, ORGIASZTIKUS ÉLET­VI­TE­LEM IS OKOL­HA­TÓ. NEM ÉN VAGYOK A FE­LE­LŐS, ÉS MÉGIS ÉN VAGYOK A FE­LE­LŐS AZÉRT, HA ÚGY TEMET­NEK EL NÉHÁNY ÉVEN BELÜL – HA ÍGY FOLY­TA­TOM –, HOGY ALIG SZÁZ­OL­DAL­NYI TANUL­MÁNY ÉS NÉHÁNY VASÁR­NAPI MEL­LÉK­LET­BELI KÖL­TE­MÉNY ŐRZI CSU­PÁN AZT, „KI VOL­TAM”, HISZEN MÁR A VA­SÁR­NAPI KÖL­TŐ­SÉG­BŐL IS KIPI­ÁL­TAM MAGAMAT…

LUCY EGY VERSET KÖVETEL TŐLEM – LEOL­VA­SOM MÁRTA TEKIN­TE­TÉ­RŐL, HOGY NEM SZABAD.

– A VERS ISTENI SZUBSZT­RÁ­TUM, MAJ­DANI LÉTÜNK­RŐL MÁSOLT ÉLMÉNYRÖGÖCSKE… HELYES­LŐN INT, S MÁR AKKOR MEG­IN­DULT BEN­NEM A KÉKKÉ TISZ­TU­LÁS FOLYAMATA.

MINDENKI RÉSZEG, DÉVAJKODIK, HUMO­RI­ZÁL, DE MA IDÉT­LEN­NEK TŰNIK A BAN­DA, VAGY ROSSZ NAPOT FOG­TAK KI, VAGY MIN­DEN­KIT MÁRTA ROSSZAL­LÁ­SÁ­NAK TÜK­RÉ­BEN VIZSGÁLOK.

A BARÁTNŐ FÖLÁLL, RÖVID BÚCSÚ­CSÓK, MÁRTA MELLÉ KERÜ­LÖK. – NOS?

PERCEKIG VIBRÁL A KIMOND­HA­TAT­LAN KÉR­DÉS A LE­VE­GŐ­BEN, ELMOSOLYODIK.

– TUDOM, HOGY ITT NEKED IS KÖTE­LEZŐ HÜLYÉN VISEL­KED­NED, DE NEM VAGY OLYAN HÜLYE, MINT EZEK.

– BARÁTAIM – MOTYOGOK.

– TÚLMISZTIFIKÁLOD A BA­RÁT­SÁ­GOT, IMÁDSZ A CIM­BORA NYA­KÁBA BORUL­NI. TULAJ­DON­KÉP­PEN JÓL VAN EZ ÍGY. MÉG SEM­MIT SEM OLVAS­TAM TŐLED, DE TUDOM, NÉHÁNY SOROD IGAZI TELI­TA­LÁ­LAT! EGY­ELŐRE GÖRCCSEL KÜZ­DESZ, A MEG­FOG­HA­TAT­LAN EGY TÖMB­BEN BUKIK KI BELŐ­LED, ÍGY TÚL EZO­TE­RI­KUS A LÍRÁD.

– ÉS MIKORRA TISZTULOK A TE­LI­TA­LÁ­LA­TA­IM­HOZ? – SZON­TYO­LO­DOK EL KICSIT.

– NE SZOMORKODJ, HISZEN EZ NAGY DOLOG ÖNMA­GÁ­BAN IS. MOST ELPÁ­LYÁ­ZOK, NE KÍSÉRJ EL.

– MARADJ, KÉRLEK!

– NE VÁGJ ILYEN KÉTSÉGBEESETT ARCOT. EGY­ELŐRE AZZAL TESZEK JÓT, HA ELSZÁL­LOK, VEDD ÚGY, HOGY TÁVOL­RÓL IRÁ­NYÍ­TOM A KE­ZE­DET, HA EZ SEGÍT… KOMO­LYAN FÖL­KEL­TET­TED AZ ÉRDEK­LŐ­DÉ­SE­MET, MOST ENNYI MON­DA­NI­VA­LÓM VAN SZÁ­MOD­RA. TE IS TUDOD, HOGY PIL­LA­NAT­NYI­LAG TÖBB NEM LEHET. SZÉP ÁLMO­KAT, KOR­SÓ. MÓKÁS NEVED VAN – NEVETI EL MAGÁT KÉT MOZ­DU­LAT KÖZÖTT, TUDOM, MIT AKARSZ MON­DA­NI. AZ IGAZI NEVED SZEÉP BARNA ZOL­TÁN, EZ A NEM IS IGA­ZÁN SZEL­LE­MES NÉV CSAK RÁD RAGADT. KORSÓ GYÖRGY – GREGORY CORSO – KAN­CSAL A MEG­FE­LEL­TE­TÉS, A GREGORY NEM FELEL MEG A GYÖRGY­NEK. TE PEDIG NEM VAGY RÉSZE­GES KOR­SÓ. ROSSZ A PSZEUDONIM, MEG KELL SZA­BA­DUL­NOD TŐLE. MÉG­IS, EZ A HÜ­LYE HANG­SOR MÁTÓL KEZDVE JELEN­TŐ­SET GAZ­DA­GO­DOTT A SZÓTÁRAMBAN… MÉG AZNAP ÉJJEL ÚJRA VELE ÁLMOD­TAM A KÉK SZOBÁBAN:

Kékszárnyú Márta, II.

Már összetartozunk

Misén morog a mi­atyánk, a kórus vékony han­gon dalol, leborulunk.

Tegnap ezen a kegyhelyen lát­tam Már­tát, meg­szó­lí­ta­nám vég­re. Nálunk helyez­ték el a szük­ség­la­ká­son. Sarki üveg­ház szo­bán­ként két priccsel. Vágya­kozva lesek rá, de még nem beszélgettünk.

A templomban Kleopátra lár­vá­já­ban kúszik a sú­lyo­san túl­ara­nyo­zott, parasztbarokk iko­nok­kal zsú­folt oltár lépcsőjén.

– Boruljatok térdre Szűz Mária előtt – éne­kel a pásztor.

Márti távolodik.

Mindig egyre távolabb kerül tőlem – sut­to­gom a zöld szemű lány­nak, aki ret­tegve lapul, azt hiszi, hogy a bűn Kle­o­pát­rája vonz. Sze­ren­csére Márta leveti a masz­kot, min­denki lát­ja, hogy a pas­sió egyik sze­rep­lő­je, a pász­tor szövetségese.

– Milyen kedves arc – a zöld szemű gúnyo­san biggyeszt.

Végiglopakodom a padok között, belé­pek a man­kó­ké­szítő laká­sá­ra. A mes­ter a kli­ni­kán hal­dok­lik, hang­ta­la­nul dolgozunk.

Megjelenik a kórházi szolga sötét­kék köpeny­ben, a cég­táb­lát min­den magya­rázó szó nél­kül befelé fordítja… lehajt­juk a fe­jün­ket. A temp­lom mel­letti kis kuny­hó­ban húzó­dik a műhely, kiha­jo­lunk a Láz­árok közé, áru­sít­juk a fehér műlá­ba­kat. Hir­te­len kék szárny áttet­sző árnya vetül rám. Föl­né­zek. Igen. Ő az.

– Mennyiért ragasztják meg sze­ren­csét­len bará­tom man­kó­ját? – kér­dezi a Kék­szár­nyú Márta.

– Mit farizeuskodik a kis­asszony? – rob­ban ki a düh a vén hár­pia mesternéből. – Csak nyo­mo­ré­ko­kat szol­gá­lunk ki, jóté­kony­kod­jon otthon!

A döntő perc a harsonák előtt. Lehur­ro­gom a banyát:

– Szégyellje magát, maga, aki a mi­sén tömeg­sze­ren­csét­len­ség­ért imád­ko­zik, ne mer­jen szólni ehhez a tiszta lányhoz!

Márta elmosolyodik. Arcát arcom­hoz nyom­ja. Ügyet­le­nül letüsszentem.

Zokogva takarom el a ké­pe­met, Márta elvonja resz­kető keze­met, megcsókol…

– Este aludj a mellet­tem lévő priccsen – pihe­gi. MÁR ÖSSZETARTOZUNK

A kékszárnyú márta III.

A zöldmohú hegyek női prófétája

Szemcsés újsá­got húz­gál­nak az orrom előtt… a „Zöld­mo­hi” hegyek mere­dek lej­tő­jén, a mohi vár rom­jai között egy fia­tal jezsu­ita fur­csa asz­ké­zist pré­di­kál – olva­som a vezércikkben.

Valószínűleg fizetett ellen­zéki vagy pro­vo­ká­tor, ha akár mint kurió­zu­mot is eltűrik…

Meg kell előznöm a mai közönséget… A he­gyi városka langy­me­le­gé­ből tűzőbe csa­pott asz­falt­ján cset­lek-bot­lok. Tal­pam mind­un­ta­lan a meg­ol­vadt szu­rokba süp­ped. Fuva­ros szol­gá­lat­kész arca: „A várba!… ”

Igen, meg szeretném előzni a hi­va­tá­sos zarán­do­ko­kat. Botot fek­tet elém, s „nagy durva követ” ad a kezem­be. Szá­gul­dunk! A bo­ton egyensúlyozom… a szer­pen­tin szé­dítő mély­ségbe rán­tana alá. Nos, a hegy lábá­nál vagyunk, a za­rán­do­kok ötperc­nyi járásra mögöt­tünk. Zer­ge­szö­kel­lés­sel ugrom át az enyhe mere­dek szik­lák­kal prémzett dudorait… orgo­na­síp-kú­pos, zöld liá­nok­kal átszőtt osz­lo­pok között áll a vár…

– Már vártalak – lép hozzám a fe­kete kámzsás.

– Hogyhogy?

– A szakállas, vézna fuva­ros az én embe­rem. Tudom azt is, hogy a mai transz­port­tal merény­lők érkez­nek. Gye­re, szök­jünk együtt a Mohi-fok­nál is maga­sabb­ra, a csil­logó azúr­töm­bök­höz, ahol véges a világ, s kék hom­lok­zat borítja…

Kézen fog… a kámzsa szét­nyí­lik, töké­le­tes, kreol női test… csókolózunk.

– Látod, csak te tudod a titkomat… fia­tal lány vagyok… Mene­külj velem… Tény­leg szent vagyok, a sze­rel­met pré­di­ká­lom annak, aki meg­szen­ve­dett érte, ez az igazi aszkézis.

Valóban, a durva fekete csuha alól kisej­lik, kivil­lan KÉK SZÁRNYA… BARNA MÁRTA.