Cegléd József Kázmér

Kalliopé kosarából

Fenyő Miksa: Az elsodort ország

Az alább bemu­ta­tandó könyv szer­zője egy helyütt idézi H. A. Taine-t, a fran­cia iro­da­lom­tör­té­nészt, aki sze­rint: „A tör­té­ne­lem vég nél­küli bot­rány.” Abban a sze­ren­csét­len ver­seny­fu­tás­ban nem fog­lal­nék állást, hogy melyik dik­ta­túra volt a ször­nyűbb, a kom­mu­nista vagy a ná­ci, mert néze­tem sze­rint az önkény­ural­mak pokla nem mennyi­ségi kér­dés. Ami cél­jaik­ban fel­tét­le­nül közös volt, az az embe­rek egy jól körül­ható köré­nek cél­irá­nyos, ipari mére­tek­ben foly­ta­tott kiir­tá­sa. (A Homo sapi­ens erköl­csi mély­pont­ja, mely­hez fog­ha­tót addig nem tapasz­talt az embe­ri­ség.) Az biz­tos, hogy „Herr” Schicklgruber és nem­zet­közi bűn­se­gé­dei dobo­gós helyet kép­vi­sel­nek a világ e po­koli „sportteljesítményében”.

Fenyő Miksa: Az elsodort ország – Nap­ló­jegy­ze­tek 1944–1945-ből című tes­tes köny­vét azok­nak az érdek­lő­dők­nek aján­lom, akik nem a vá­lo­ga­tott vissza­em­lé­ke­zé­se­ket ked­ve­lik, hanem a tör­té­nés pil­la­na­tá­ban leírt pri­mer, ezért való­sághű beszá­mo­ló­kat. Valós és átvitt érte­lem­ben is súlyos mun­ka, mely tel­jes ter­je­del­mé­ben elő­ször 1946-ban illetve most, 2014-ben jelent meg. A két idő­pont közt csak cson­kolt for­má­ban látott napvilágot.

E pokoljárás közvetítőjének hosszú élet ada­tott, ezért csak slág­vor­to­kat eme­lek ki belő­le, bízva az érdek­lő­dők mélyebb kíván­csi­sá­gá­ban. Fleischmannként szü­le­tett 1877-ben Mély­kú­ton, az akkori Bács-Bodrog vár­me­gyé­ben. Tíz­éves korá­ban a jó képes­ségű palán­tát a kéz­mű­ves apa a pesti evan­gé­li­kus gim­ná­ziumba írat­ta, ahol hamar kitűnt a magyar nyelv mes­teri műve­lé­sé­ben. 1895 és 1899 között az ELTE (akkori nevén: Buda­pesti Tudomány­egyetem) jogi karára jár, köz­ben egyre több kul­tu­rá­lis lap­ban véteti magát észre szí­ni­kri­ti­kái­val, ver­sei­vel. Zsi­dó­sá­gát és annak val­lá­sát nem tar­totta fon­tos­nak, így kato­li­zált. Egy tágabb meg­kö­ze­lí­tés­ben asszi­mi­lá­lódni kívánt, mert önma­gát jog­gal tekin­tet­te/te­kint­hette a ma­gyar­ság részének.

Szolid ügyvédkedése mellett érdek­lő­dése egyre inkább a ma­gyar kul­túra áram­kö­rébe sodor­ja, annak is – ha lehet még mon­dani e köz­he­lyet – a fő sod­rá­ba, mely­nek az óta is meg­ha­lad­ha­tat­la­nul leg­éke­sebb dísze a Nyu­gat nevű folyó­irat, amit 1908-ban Igno­tus Hugó­val ala­pí­tott. Baráti köre – ma már – a magyar iro­da­lom­tör­té­net leg­na­gyobb alko­tói­ból állt. Ady End­re, Kaffka Mar­git, Babits Mihály, Osvát Ernő, Gel­lért Osz­kár, Móricz Zsigmond,… Volt a GYOSZ vezér­igaz­ga­tó­ja, egy kérész­életű kor­mány keres­ke­delmi minisz­te­re, majd ország­gyű­lési kép­vi­se­lő, ahol vég­ze­té­nek sza­lad elé­be: egyé­ni­sé­gé­ben összeér a jel­leg­ze­tes euro­péer huma­niz­mus és a po­li­ti­kus fele­lős­ség vál­la­lása – hát írt egy dol­go­za­tot. Hit­ler­ről és annak veszé­lyes euró­pai ter­vei­ről. A ta­nul­mány a Nyu­gat Kiadó­nál is meg­je­le­nik, ezért Fenyő Miksa máso­dik­ként sze­re­pel Raoul Wal­len­berg után Hit­ler feke­te­lis­tá­ján, az élve vagy hal­va, de első­ként kézre kerí­ten­dők névsorában.

1944. március 19-én Magyarorszá­got meg­szállja a hitleráj. Aka­dály nél­kül, hisz maga Jaross bel­ügy­mi­nisz­ter nyilatkozta: „Nem igaz, hogy a német biro­da­lom hábo­rús gépe­zete ráfe­küdt Magya­ror­szág­ra. Mi magunk hatá­roz­tunk álláspontunkról.” Fenyő Miksa – közel a het­ven­hez – tud­ta, hogy mire szá­mít­hat, ezért csa­ládja és szé­les baráti köre segít­sé­gé­vel meg­kezdi buj­do­sá­sát abban a tér­ben, mely­ről hat évti­ze­den át azt gon­dol­ta, hogy az, az ő ha­zá­ja. Zsidó szár­ma­zású Fleischmannként, az euró­pai civi­li­zá­ció nyelv­tu­dá­sát ala­po­san elsa­já­tító Fenyő Mik­sa­ként lát hoz­zá, hogy 1944. június 22-étől elkezdje napi beszá­mo­ló­ját, a nap­ló­jegy­ze­te­ket. „… tol­lat fog­hat­tam, hogy jegyez­zem az ese­mé­nye­ket, úgy, ahogy azo­kat búvó­he­lyem­ről, a licht­hofra nyíló cse­léd­szoba abla­ká­ból lát­tam, vagy inkább tán ide­geim­mel kitapogattam.” Hall­gatja a BBC rádi­ót, min­den hozzá jutó újság­ol­dalt átbön­gész és értel­mez. Fele­sé­ge, bará­tai utcán, bol­tok­ban fel­sze­dett pár­be­széd­tö­re­dé­keit fel­jegy­zi, miként halál­fé­lel­mét, majd a rákö­vet­kező hóna­pok szülte „min­den mind­egy” apá­tiá­ját is köz­ve­tí­ti. E napi beszá­mo­lók oldal­vi­zén – amíg módja és az adott könyv­tár ter­je­delme engedi – ked­ven­ceit olvas­sa, ere­de­ti­ben. Angol, olasz, fran­cia és német huma­nista művé­szek munkáit.

A napi hírek fokozódó brutali­tá­sa, és ide­ál­jai­nak örök­ér­vé­nyű­sége közti távol­ság szá­mára nyil­ván­va­ló. Ezt az élet­ve­szélyt öntu­dat­la­nul is távo­lítja magá­tól s így kere­kít egy-egy napi beszá­mo­ló­já­hoz egy darabka mini-esszét, mint­egy fenn- és eltartva szel­lemi füg­get­len­sé­gét a min­den­napi mocsok­tól. Bár­hogy is sze­retné elke­rül­ni; a tények mel­lé­fu­ra­kod­nak. „A vidéki váro­sok zsi­dó­sá­gát, állí­tó­lag több száz­ezer embert, már elhur­col­ták Len­gye­lor­szág­ba. Het­ven-nyolc­van embert nyom­tak egy vagon­ba, egy csajka víz­zel. Egy ilyen vonat három napig vesz­te­gelt a fe­renc­vá­rosi pálya­ud­va­ron. Állati ordí­to­zás­sal kér­ték – akik még éltek – »embertársaik« segít­sé­gét. Sem ember, sem Isten nem segí­tett rajtuk.”

Napi beszámolóiba óhatatlanul bekúsz­nak az adott kor embe­rei, legye­nek azok minisz­te­rek, főrangú kato­na­tisz­tek vagy írók. Ahol szük­sé­gét érzi meg­sem­mi­sítő kri­ti­ká­val illeti őket; máig érvé­nye­sen. Legyen az Hóman Bálint, Wass Albert, Nyírő József vagy épp Hor­thy Mik­lós. Ez utób­bi­ról írja meg­sem­mi­sítő erővel: „Le­het, hogy Hor­thy nem gonosz ember, de annyi bizo­nyos, hogy nem férfiember.”

Rettenetes szobafogságának tíz hónap­já­ból, a több mint ötszáz olda­lon sorolt gon­do­la­tai­nak igen cse­kély részét képezi a sze­mé­lyes keser­vek fel­so­ro­lá­sa. Borot­vál­ko­zás, tisz­tál­ko­dás, egy­ál­ta­lán a ru­ha­ne­műk léte­zé­se, az enni vagy nem enni kér­dé­se. Még a bom­bá­zá­sok nyúj­totta halál­fé­lel­meit is képes egy nagyobb egy­ségbe elhe­lyez­ni. Fenyő Miksa valódi világ­pol­gár és haza­fi, aki mások helyett helyezi gon­dol­ko­dása közép­pont­jába a fe­le­lős­ség­vál­la­lás áthá­rít­ha­tó, ám a maga szá­mára önkén­te­sen fel­vál­lalt lel­ki­is­me­ret fur­da­lá­sát. „Hol, mikor, mit ron­tot­tunk el? Én, te, ő, mi?” A ma­gyar tár­sa­da­lom elsőbb fölső szin­tű, majd az egész orszá­got átható erköl­csi buká­sá­ról, a szo­li­da­ri­tás és a keresz­té­nyi eszme eltű­né­sé­ről, lesüllye­dé­sé­ről elmél­ke­dik mindvégig.

E sajnálatos tény továbbélő pár­hu­za­mát Erdé­lyi Z. Ágnes igen talá­lóan fog­lalta össze:

„Naplója olvasása közben külö­nös idő­za­varba kerü­lök, néha elvesz­tem a fo­na­lat: hol járok? A múlt­ban vagy a jelen­ben? Mit gon­dol­jak, ami­kor arról ír: a kor­mány ontja a siker­pro­pa­gan­dát, tel­jes gőz­zel működ­teti a ha­zug­ság­gyá­rat, elhi­te­ti, hogy a német győ­ze­lem csak napok kér­dé­se, szítja a gyű­lö­le­tet, min­den­ki­ben ellen­sé­get lát, aki nem úgy gon­dol­ko­dik, mint ő. A li­be­rá­lis értel­mi­ség rej­tőz­ködni kény­sze­rül, egy agresszív kisebb­ség meg­té­veszti az ország népét, hatal­mas vagyo­nokra teszi rá a kezét, de ha a fe­le­lős­sé­gét fir­tat­ják, a néme­tekre muto­gat, és min­den­ben a kont­ra­sze­lek­ció érvé­nye­sül, nem a tudás és a te­het­ség. Annyira ismerős…”

A könyv borítóján a háború okozta vízbe rogyott Erzsé­bet híd lát­ha­tó. Be jó is lenne tud­ni, hogy még a híd előtt vagyunk-e, újra­é­pí­tendő azt, avagy utá­na! Fenyő Miksa a maga fénylő művelt­sé­gé­vel ezt így fogal­maz­ta: : „Magamat csa­pom be, ha azok után, miket átél­tem, ennek a föld­nek sze­re­te­té­ről úgy beszé­lek, mint a Nessus-ingről, melyet csak húsom­mal együtt, vére­sen lehet lesza­kí­tani rólam?”

Sajnos igen. 1948-ban végleg távo­zott az ország­ból, hogy hát­ra­lévő huszon­nyolc esz­ten­de­jét szá­mára ked­ve­sebb vidé­ke­ken élje meg. „… de fel­té­te­le­zem, rém­ál­mai­ban sem vizi­o­nál­ta, hogy Magya­ror­szá­got a 21. szá­zad máso­dik évti­zed­ében elle­pik a Hor­thy-szob­rok és a tu­rul­ma­da­rak.” (Erdé­lyi Z. Á.)

Fenyő Mik­sa: Az elso­dort ország, Park Könyv­ki­adó, 2014., 4500 Ft.