Horváth Dezső

Palatinus Jóska

Akármelyik kocatörténész lekaphatna mind a tíz kör­möm­ről, és deresre is húzat­hat­na. Ha már bele­ár­tom maga­mat a főurak dol­gá­ba, leg­alább jár­jak minden­nek utá­na! Ismer­nék köze­lebb­ről tol­lam járá­sát, talán meg­bo­csá­ta­ná­nak néhány perc­re. Ha József főher­ceg nem kapta volna meg hét­köz­napi hasz­ná­latra a Palatinus Jóska nevet, rá se akad­tam vol­na. A vé­gén egyéb­ként most is kide­rül, nem arról beszé­lek, ami első pil­lan­tásra lát­szik, inkább az utó­dai­ról.

József főhercegből is van egy sárga tál­lal, de nem mind­egyi­kük hord­hatta kívül-be­lül a Palatinusságot. Még a római csá­szá­rok korá­ból maradt ránk a cím, az oszt­rák csá­szá­rok is tovább éltet­ték, itt most ország­nagyok között is a leg­na­gyob­bat, a ma­gyar király helyet­te­sét jelen­ti. Abban se vagyok tel­je­sen biz­tos, nádorfi volt-e való­já­ban a mi embe­rünk, és csu­pán nagy­ap­ja, déd­apja viselte ezt a cí­met. Hogy neve mellé ragasz­tot­ták az erő­sen népi Jós­kát, egy­ma­gá­ban azon se kéne meg­üt­köz­nünk. Meg­esett ez a vele egy idő­ben reg­náló Ferenc Jós­ká­val is. Később meg Sztalin Jós­ká­val is.

Főúrnak főúr, letagadni nem lehet. Ami­ként azt se, hogy Rómer Flóris volt a ne­ve­lő­je. Ő pe­dig régész is volt, művé­szet­tör­té­nész­ként is letette a vok­sát, a Ma­gyar Nem­zeti Múzeum régi­ség­tá­rát is talán ő igaz­gat­ta, egyéb­ként ben­cés barát, később csak áldo­zó­pap. Illene utána szá­mol­nom mind a húsz ujja­mon, negy­ven­nyol­cas hon­véd­ként szer­zett dicső­sége elle­nére szer­ző­dött a főúr csa­lád­já­ba, vagy házi­ta­ní­tói múltja elle­nére lett negy­ven­nyol­cas kato­na. Vár­fog­sá­got is szen­ve­dett.

Csak mellesleg jegyzem meg, Arany János is házitanítóskodott Gesz­ten, és milyen az iro­dalmi udva­ri­at­lan­ság, az ő ta­nít­vá­nyát nevezte később Ady Endre vad geszti bolond­nak. Más­hol meg elő­jön a Tisza urak csősze is az Ame­ri­kába kitán­tor­gók között. Tény, József főher­ceg és Arany János ismer­ték és becsül­ték egy­mást.

Máris visszatértünk Jóskánkhoz, a Palatinushoz. Jószá­ga, bir­toka volt nagy szám­ban, ez biz­tos. Maga azon­ban lovas­sági tábor­nok is volt, a magyar kirá­lyi hon­véd­ség főpa­rancs­noka is – nem tud­ni, taní­tója vér­mér­sék­lete zen­ge­de­zett-e benne –, és a Ma­gyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia tisz­te­leti tagja is volt, ha jól keve­red­nek ben­nem a főher­ce­gek. Örök békepártiságom tilt­ja, hogy kato­nai múlt­ját szi­do­loz­zam, de azt azért meg­em­lí­tem még, rövid időre elhagyta a lo­vas­sá­got, és a 3. gya­log­ez­red őrna­gya­ként szol­gált, később ezre­dese lett, még később pedig vezér­ez­re­des. Azért köt­ném ide nem létező lova­mat, mert több cigány is szol­gált ezre­dé­ben, és ő, lát­va, ha meg­fe­szül­nek, akkor se értik a ve­zény­leti nyel­vet, képes volt meg­ta­nulni cigá­nyul. Azt hiszem, ilyen firma se kop­tatta a nádo­rok stal­lu­mát.

Amikor megnősült – természetesen rangja sze­rinti höl­gyet veze­tett oltár elé –, a csa­ládi bir­to­kon, „Göböljáráson” tele­pe­dett le. Ker­té­szeti beüté­sei révén arbo­ré­tu­mot szer­ve­zett, ker­té­szeti min­ta­gaz­da­sá­got is, ala­pí­tója lett a Magyar Gaz­da­sági Egye­sü­let­nek, gaz­dája és fej­lesz­tője Mar­git­szi­get­nek.

Megint bocsánatért esedezem, ha rosszul kava­rogna ben­nem a szó.

Ciganológusként, romológusként is szá­mon tartja a tu­do­mány. Wloslocki Hen­rik, Hermann Antal mel­lett szám sze­rint, és nem sor­ren­det eről­tetve ő a har­ma­dik, aki tudo­má­nyo­san is beirat­ko­zott a cigány­ság­ba. Bir­to­kára gyűj­tö­gette őket, gyer­me­kei­ket tanít­tatta – korán belát­ta, a ki­emel­ke­dés útja az isko­la­pad­okon át vezet –, és meg­al­kotta a cigány-ma­gyar szó­tá­rat is, sőt meg­írta a ci­gány nyelv­tant is.

Nemes törekvése mindenesetre cső­döt mon­dott. Még nekünk is maradt föl­emelni valónk. Gon­do­lom még­is, min­den rasszista ökör­sé­get kizárva is, a ci­gány­vér nem vesz­he­tett ki a mara­dé­kuk­ból se.

Snájdig férfiként tálalja képét az internet, már kopa­szodó fővel, főúri kato­na­ként, medá­lia-so­ro­zat­tal a mel­lén. Csak remél­nünk lehet, pizsa­má­jára nem tette ki, ahogy a Brezsnyev-vicc mondja az ő Le­nin-rend­jé­ről.

Ha hátralévő időm engedné, bizonyára elza­rán­do­kol­nék Göbölbe, hogy emlé­ké­ből merít­sek, de azt hiszem, erről már le kell mon­da­nom. A göböl egyéb­ként dunán­túli szó­hasz­ná­lat, göböly­ként ismeri az iro­dalmi nyelv, és hízómarhát jelent. Ahol a mar­há­kat hiz­lal­ták. (A göböly nem tévesz­tendő össze a bögöllyel. Az oda­áti nép­ség sze­rinti bagócs nagyon sze­ret­hette a gö­bö­lyö­ket, szívta is a vérü­ket ren­dü­let­le­nül, de a vi­szont­sze­re­tet elma­radt. A mar­ha­nép­ség inkább meg szo­kott bok­ro­sodni tőlük.) A kas­tély­hoz tar­tozó istál­ló­ból egyéb­ként később kápolna lett. Egy másik istál­ló­ban pedig repilakodalmakat szok­tak mos­ta­ná­ban tar­ta­ni. Hogy mi potyog be a restatáncba, ne fir­tas­suk.

Mire hegyezném legjobban szememet-fü­le­met? Az utó­dokra min­den­kép­pen. A Göb­öl-utódra pél­dá­ul. Bir­tok­nagy­ság­ban mintha töre­kedne követ­ni, cím­ként azon­ban lera­gadt a pol­gár­mes­ter­ség­nél. Meg kel­lene mind­járt álla­pí­ta­nom, egy­előre se lovas­sági tábor­nok­ként, se gya­log­sági vezér­őr­nagy­ként nem jegy­zik, nem tagja a Tudo­má­nyos Aka­dé­miá­nak – de veze­tője a Fo­ci­aka­dé­miá­nak –, nem „ci­gány­ko­dik” se szó­tár­ral, se nyelv­tan­nal, nem ker­té­szeti zse­ni, nem bota­ni­kus, és jöhet­né­nek szá­zá­val-ez­ré­vel a nem-ek. És a má­sik, aki ugyan­ar­ról a járás­ról való? Szem­mel lát­ha­tóan többre vit­te. Lehet, hogy Rómer Flóris sze­rény pél­dája mind­ket­te­jük­ből hiány­zik.

Ennyiben maradjunk!

Mit várhatunk még? Van, akinek eszébe jut neves szo­ci­o­ló­gus­asszo­nyunk néhány évvel ezelőtti aján­la­ta, hogy a téli ziman­kó­ban kihűlő haj­lék­ta­la­nok előtt meg kel­lene nyit­nunk töb­bek között a temp­lo­mo­kat. Ötle­té­ből, tud­tom­mal, nem lett sem­mi, de befo­gadó szán­dé­kát össze­mosva immár derék Palatinus Jós­kánk bete­le­pítő igye­ke­ze­té­vel, szeg­ről-vég­ről utó­dai kert­lá­bá­nál épült meg egyik leg­szebb sta­di­o­nunk, és azon­nal nem­zeti kin­csünkké lett, ide­ig­le­ne­sen, átme­ne­ti­leg csu­pán, kizá­ró­lag huma­ni­tá­rius indít­ta­tás­ból, nem­ze­tünk tag­ja­ként, hon­fiúi buz­gal­muk­ban meg­nyit­nák a me­ne­kül­tek, beván­dor­lók, nép­ván­do­rok előtt. Egy­előre úgy­sincs tel­jes kapa­ci­tás­sal kihasz­nál­va. Ezrek fér­né­nek be oda. Napi koszt­juk meg­ter­me­lé­sé­vel föl­len­dülne a Palatinus-örökség, mun­ka­he­lyek terem­tőd­né­nek kiszol­gá­lá­suk­kal is. Örven­de­te­sen emel­kedne a fog­lal­koz­ta­tot­tak szá­ma. Itt töl­tött néhány nap­juk alatt egy­ka­pus focira is maradna talán hely. Azt vár­ják tehát, majd csak beje­lenti vala­me­lyik ügye­le­tes nem­zeti szó­vi­vőnk a kor­mány és a he­lyi hatal­mak ide vonat­kozó dön­té­sét.

Ha egyszer hozzánk ér az olimpia láng­ja, ezer torok­ból, tel­jes hang­erő­vel újra föl­han­goz­hat benne a Him­nusz tol­da­lé­ka­ként rög­zült Hajrá, magyarok!, és játsz­hat­nak benne világ­nagy gólo­kat.

Gond, persze, abból is adódik, leg­több­jük alap­gon­do­la­ta, hogy min­denki olyan, mint ők. Tud­hat­nák, min­den ember meg­is­mé­tel­he­tet­le­nül más. Ott lenne előt­tük a deb­re­ceni pél­da: ki kinek a Korán­ját tapossa meg? Száz­nál több rend­őrt állí­tott had­rendbe pil­la­na­tok alatt.