Baka Györgyi

Otthonom, az anyanyelv

Lelkem otthonra lelt
a szavakban: befogad
és oltalmaz az anyanyelv,
eszmélésre késztet,
a szabadság végtelen
terébe röptet.

Ó, a mámoros belemerülés
az anyanyelv-ölelésbe!
Lüktet, lélegzik, simogat,
néha szúr, szorít, elnémít,
megrémít, mintha
a szív is megállna!

Létbőségben ringat,
meglep, világosságba burkol,
színe változása ámulatba ejt,
korom-éjbe kötöz,
harmatoz, sír, izzik a vérben.

A kívül levőt belsővé teszi,
a belül levőnek, rejtettnek
formát ad, életre hívja.
Együtt születünk,
egymás által növekszünk,
egymásban lakunk.

*

Anyanyelvem szavai
a kereszt útját járják,
magamra veszem őket,
végleges testet öltésem.


Baka Györgyi

Rácsos idő

Mi szögeztük
közönyből
hitetlenségből
ezt a rácsos
időt az égre

kikapart magzatok
vére szivárog
lezuhanó jövőnkben

szeretetlen tetteink
tőrként hatolnak
a vajúdó Föld
megnyíló méhébe.


Baka Györgyi

Virágkereszt

nélküled vezethet-e út
hozzám s belőlem kifelé
gyöngéd érintésed
alig érzékelhető mégis
egész lényem betölti

át nem adható illatok
gyűlnek sejt-mélyeken
s fonódnak láthatatlan
kereszted fájára
oly rejtettek, mint
hangod, szavad bennem

vágyódás telítve
asszonyi álommal
és megfosztva tőle:
végtelen távolságod
ámulatba ejtő
bennem levésed
oly titkos, hogy folyton
kereslek magamban

ha megtörik reményem
sírsz bennem, s alig érzem
szólsz hozzám, s nem értem
önzésemben égek – mégis
visszatérítesz magadhoz
fügefáiddal, tengerillatoddal

odakuporodnék lábaidhoz
hallgatnám a bensődben
hullámzó éjszakák és nappalok
szüntelen zenévé szövődő hangjait
így csitulna el nyughatatlan
szívem szerelme, beleolvadva
teremtő tüzedbe